Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

„Hamarosan” kipusztul az emberiség!

Központ augusztus 15, 2014 Kávé mellé

„Hamarosan” kipusztul az emberiség!

Már egy évezredet sem kell várni egy halálos meteor becsapódásáig, amely szabályosan legyalulja majd az életet a bolygó felszínéről.

 

 

 

 

Várhatóan 2880. március 16-án keresztezi a Föld pályáját az 1950DA elnevezésű meteor, mely nagy valószínűséggel elpusztítja majd a Föld felszíni élővilágának nagy részét – írja az Independent. Az egy kilométer átmérőjű űrbéli szikladarab másodpercenként 14 kilométeres sebességgel közelít a Föld felé, becsapódása 44 800 megatonnányi TNT robbanási energiájával indítana szökőárakat és változtatná meg szinte egyik percről a másikra a bolygó klímáját.

A Tennessee Egyetem kutatóinak a Nature című szaklapban publikált tanulmánya szerint az 1950DA hihetetlen forgási sebességének köszönhetően a meteor gravitációja negatív, így a felszínén leszállni gyakorlatilag lehetetlen, szóval Bruce Willisékben se reménykedhetünk. A kutatók szerint az egyetlen megoldást az égitest pályájának mesterséges módosítása jelentené, erre azonban még nem született kivitelezhető forgatókönyv.

Forrás: hvg.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 133

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.