Központ
2017. december 15. péntek, Valér
Eső valószínű
Péntek
Eső valószínű
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Borús
Vasárnap
Borús

Hat pillanat, amikor majdnem eljött a világvége

Központ december 17, 2012 Kávé mellé

Hat pillanat, amikor majdnem eljött a világvége

 

Kennedy elnök beszéde a lakossághoz 1962. október 22-én

A közhiedelem és a történelemkönyvek szerint a világ a kubai rakétaválság idején sodródott legközelebb a harmadik világháború kitöréséhez. 1962 októberében pattanásig feszült a helyzet az USA és a Szovjetunió között, a két szuperhatalom bevetésre kész atombombákkal leste a másik minden lépését, miközben Hruscsov és Kennedy megpróbálta higgadtan kezelni a konfliktust. Ez végül sikerült, a szovjetek leszerelték a Kubába telepített nukleáris tölteteiket, az amerikaiak pedig ugyanezt tették Olaszországban és Törökországban. Nem ez volt azonban az egyetlen eset, amikor az atomháborútól csak egy ideges katonai vezető pár gombnyomása választotta el a világot.

Kuba árnyékában

A kubai rakétaválságról annyit szokás tudni, hogy Amerika nagyon ideges lett, amikor a szovjetek a szomszédjukba, Kubába telepítettek pár atomrakétát, végül Hruscsov és Kennedy megoldotta az ügyet. A színfalak mögött azonban több hajmeresztő dolog is történt 1962 októberének utolsó napjaiban, amelyek kis híján úgy általában a naptár utolsó napjai lettek. Október 25-én, a krízis kellős közepén a minnesotai Duluth városának közelében levő légibázison az egyik őr éjfél körül gyanús mozgásra lett figyelmes a kerítés körül. 

Azonnal riadóztatott, mivel azt gondolta, hogy egy szovjet szabotőrt fogott, aki egy közelgő légicsapást készít elő az amerikai védelmi rendszer megzavarásával. A riadó menetrend szerint megszólalt a közeli katonai bázisokon is, csakhogy az egyiken, a wisconsini Volk Field légibázison tévedésből rossz riasztás kapcsolt be: az, amelyiknek beérkező atomcsapáskor kellene megszólalnia, és azonnali ellencsapási parancsot kiadni. A félreértést súlyosbította, hogy ezen a bázison állomásozott az USA atombombákkal felszerelt B47-es bombázóinak jelentős része. Az amerikai haderő ekkor DEFCON 2 módban volt, ami azt jelenti, hogy a légierőnek 15 percen, a többi hadnemnek 6 órán belül támadásra kész állapotban kellett lennie. A legenda szerint az éles atombombákkal felszállásra készülő gépeket a kifutópályáról rendelték vissza, amikor kiderült, hogy hamis a riasztás. A szovjet szabotőrről később kiderült: egy medve volt.
Egyetlen nappal később a kaliforniai Vandenberg légibázisról két Titan 2 rakétát lőttek fel a Csendes-óceán felé a Szovjetunió irányába. Az interkontinentális ballisztikus rakétákon nem volt nukleáris töltet, a kilövés egyszerű teszt volt – de ezt a szovjetek nem tudhatták. Hogy miért nem nézték a két rakétát az ország elleni támadásnak a krízis kellős közepén, máig nem tudni.

Felhők támadása

1983 szeptemberében azonban pontosan tudjuk, ki volt az, aki a szovjet oldalon megakadályozta a világvégét: egy Sztaniszlav Petrov nevű katonatiszt. Petrov a Szerpukov-15 katonai bázis vezetője volt ekkor, ide futottak be az újonnan hadrendbe állított szovjet műholdas rakétavédelmi rendszer, az Oko riasztásai. Szeptember 26-án a rendszer riadót rendelt el, öt közeledő amerikai nukleáris rakétára figyelmeztetve. A hidegháború legsúlyosabb évei ugyan ekkor már elmúltak, a szovjet–amerikai diplomáciai viszony azonban nagyon feszült volt. 

Petrov felülbírálta a műholdak riasztását, egyszerűen arra alapozva, hogy a megérzése azt súgta, Amerika nem öt kósza rakétát lőne ki a Szovjetunióra, ha háborút akarna kirobbantani, hanem több százat, hogy minél kevesebb legyen az esély a válaszcsapásra. A megérzés helyes volt: mint utólag kiderült, a védelmi rendszer egy szokatlanul magasan elhelyezkedő felhőképződményt nézett atomrakétának.

A féldolláros chip

1980. június harmadikán az amerikai légvédelem, a NORAD központjában szólalt meg a vészcsengő, a rendszer először kettő, majd 220 beérkező szovjet rakétát jelzett. Azonnal elkezdődött az ellencsapás előkészítése, a B52-es és B111-es bombázók legénysége és fegyverzete percek alatt volt kész a felszállásra. Csakhogy az Amerika felé tartó atomrakéták nem jelentek meg a radaron. A számítógép percekig állította makacsul, hogy jönnek, majd egyszerűen visszaállt alapállapotba. Három nappal később 2000 bejövő rakétával keltett pánikot ugyanez a gép, és miután megint nem lett vége a világnak, a technikusok milliméterről milliméterre vizsgálták át az egész rendszert. A problémát egyetlen hibás chip okozta, ami néha véletlenszerűen nullák helyett ketteseket küldött tovább. A chipet 46 centes költséggel kicserélték.

A besült biztosíték

Hasonló filléres hiba miatt szálltak fel a bombázók 1961 novemberében, amikor a légvédelem és a légierő központja között megszakadt az összeköttetés. Ez a katasztrófa-forgatókönyvek szerint azt jelentette, hogy egy szovjet támadás elpusztította a radarállomásokat vagy valamelyik nagy kommunikációs központot, ami egy Amerika elleni támadás logikus első lépése lehet. Mint kiderült, az összes szuperbiztonságos légvédelmi kommunikációs vonalat és annak tartalékait is egyetlen coloradói katonai telefonközponton vezették át, ahol túlmelegedett egy biztosítékszekrény, leoldott a biztosíték. Az amerikai légierő 12 teljes percig abban a hitben élt, hogy elkezdődött a harmadik világháború, a Moszkva felé elindult B52-eseket a levegőből parancsolták vissza, szerencsére még azelőtt, hogy a szovjet radarokon feltűntek volna, és elindul az ellen-ellencsapás.

Túl komolyan vett szimuláció

1979. november 9-én az amerikai légvédelem riasztása kereken ezer beérkező szovjet rakétát mutatott, amelyek sebészi pontossággal a nagyvárosok, radarközpontok és katonai bázisok felé tartottak. A reakció szinte tankönyvi volt, a négy katonai központ 6 perc alatt, óramű pontossággal indította el a válaszcsapást. Felszállt az elnök ilyen esetekre tartalékolt különgépe is, bár itt apró homokszem került a gépezetbe, Jimmy Cartert ugyanis nem tudta a titkosszolgálat az előírt 5 perc alatt előkeríteni, így a bepánikolt személyzet végül az elnök nélkül indította el a gépet. Már tíz bombázó a levegőben volt, és az egész amerikai hadsereget riadóztatták, amikor a légvédelem egyik illetékesének feltűnt, hogy az egész támadás túl szabályos, túl tökéletes. Futott tehát még egy kört, és elkezdte telefonon felhívogatni a radarállomásokat, hogy ugye ők is látják a beérkező rakéták százait. Természete­sen nem látták, azok ugyanis csak a NORAD egyik szimulációs programjában léteztek, amit aznap a központi hálózaton futtattak.

Az északi fény esete

1995-ben már jó ideje nem létezett a Szovjetunió, és hivatalosan a hidegháborúnak is vége volt, mégis sikerült egy ártatlan tudományos kísérlettel a világot az atomháború szélére sodorni.

Norvég és amerikai kutatók januárban egy kutatórakétát lőttek fel Norvégia legészakibb csücskéből a sarkvidék felé, hogy az az északi fény jelenségéről gyűjtsön adatokat. A tudósok nem sejtették, hogy pozíciójuk, a rakétájuk mérete és a fellövés utáni első percekben a pályája is kísértetiesen egybevág a legsúlyosabb orosz vészforgatókönyvekkel. Alig indult el a rakéta, a teljes orosz haderőt riadókészültségbe vágták, és értesítették az elnököt. Borisz Jelcin másnap nem hivatalosan elmondta, hogy életében első és egyetlen alkalommal aktiválta az atomcsapást elrendelő elnöki aktatáskát. Az orosz elnöknek ilyenkor tíz perce van megadni a titkos kódokat, és a hadsereg mindent kilő Amerikára, amije csak van. Jelcin nyolc percet várt, amikor közölték vele, hogy a rakéta ártalmatlanul belezuhant a Norvég-tengerbe.

Mint utóbb kiderült, a kutatócsoport a szabályokat betartva, hetekre előre értesítette az oroszokat a kísérletről, csak az információ a riadót elindító radarközpontig nem jutott el.

forrás: index.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 226

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.