Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Derült
Ma
Derült
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült

Hatálytalanította a táblabíróság a MOGYE magyar karáról szóló kormányhatározatot

Központ április 10, 2013 Kávé mellé

Hatálytalanította a táblabíróság a MOGYE magyar karáról szóló kormányhatározatot

Hatálytalanította a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és angol nyelvű orvosi és gyógyszerészeti karát megalapító, tavaly márciusi kormányhatározatot, a döntés nem jogerős – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

 

A kormányhatározat alkalmazását már májusban felfüggesztette a bíróság, amíg az egyetem – román többségű – vezető testületei által benyújtott, a kar megalapítását kifogásoló kereset ügyében érdemi döntés születik.

A MOGYE-n zajló magyar és angol tannyelvű oktatást önálló karba szervező kormányhatározat volt 2012 áprilisában az Ungureanu-kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány egyik témája, amelynek nyomán a jobbközép kormány megbukott, és a Szociálliberális Szövetség átvette a hatalmat Romániában.

Az Ungureanu-kabinet – amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vett – azután alapított magyar-angol kart a MOGYE-n, hogy az egyetem román többségű szenátusa az egyetemi autonómiára hivatkozva megtagadta az önálló magyar főtanszékek megalakítását, amelyet egyébként az oktatási törvény előírt. A kar megszervezésére – a kormányhatározat bírósági felfüggesztése és a kormányváltás nyomán – már nem került sor.

“Várható volt a táblabíróság döntése, amely megerősítette, hogy az egyetemi autonómiát a politika nem kerülheti meg” – mondta az Agerpresnek Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora.

Szeptemberben Victor Ponta miniszterelnök szorgalmazására megállapodást írtak alá a MOGYE magyar és román oktatói a feszült helyzet rendezéséről. Múlt héten Szilágyi Tibor, a MOGYE rektorhelyettese az MTI-nek úgy nyilatkozott: csak részben teljesültek az egyezmény kitételei, a magyar tagozat továbbra is oktatóhiánnyal küzd. A MOGYE vezetése szerint csak akkor lehet szó a magyar főtanszékek megszervezéséről, ha az akkreditáláshoz elegendő számú főállású oktatója van a magyar tagozatnak.

Forrás: MTI

Share Button
Ennyien olvasták: 114

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.