Központ
2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű

Hogyan viseljük el a kánikulát otthon, munkahelyen, utcán?

Molnár Tibor július 23, 2015 Kávé mellé

kani

☻ Ne a Facebookra nézzünk be ötpercenként, hanem a hűtőszekrénybe
☻ Tegyünk be gleccsert, jégbarlangot vagy havas tájat ábrázoló háttérképet
☻ Mindenhova futva, sőt, rohanva menjünk – az ellenszél hűt
☻ Ne idegeskedjünk, ne engedjük, hogy kihozzanak a sodrunkból – a hidegvér is hűt
☻ Szexcseteljünk eszkimó csajjal/pasival
☻ Szeretkezzünk frigid nővel
☻ Szokjunk át a cigiről vízipipára vagy jégszivarra
☻ Délután a somostetői állatkert felé kerülve induljunk haza, és szedjünk az asszonynak tavirózsát
☻ Még jobb, ha napokig nem megyünk haza és nem vesszük fel neki a telefont, így majd otthon csak a hűlt helyét találjuk
☻ Az alkohol köztudottan elvonja a vizet a szervezetből, ezért fondor módon a fröccsöt szódavíz helyett nehézvízzel igyuk, hogy ne tudja elvonni
☻ Képzeljük el anyósunkat/apósunkat meztelenül – egyből kiver a hideg veríték
☻ Nézzünk jégkorongmeccset, hidegháborús dokumentumfilmet vagy vérfagyasztó horrort
☻ Keressük a Vízöntő jegyében született kollegáink társaságát
☻ Hidegüljünk el a párunktól
☻ Esténként menjünk gyúrni légkonditerembe
☻ Facebookos profilképünket – a szivárványos módi mintájára – változtassuk jégesősre/hóviharosra
☻ Párnánkra, paplanunkra tegyünk kereszthuzatot
☻ A konyhai és fürdőszobai vízcsapokat cseréljük le sörcsapokra
☻ Az utcán hordjunk világos színű ruhákat, fejünkön viseljünk szalmakalapot vagy szénasapkát, arcunkat és egyéb exponált testrészeinket kenjük be naptejjel vagy napolajjal, nagyon magas UV-sugárzás esetén naptejföllel vagy napzsírral
☻ Fogyasszunk lédús kajákat (pl. halászlé) és minél több levet: almalé, narancslé, baracklé, páclé
☻ Ne zabáljunk nehéz ételeket, hanem csak olyasmit, ami könnyű és kalóriadús – legjobb, ha kizárólag vattacukrot eszünk
☻ Beszéd közben is figyeljünk a hidratálásra: mondandónkat is eresszük bő lére
☻ Látványosan lazsáljunk vagy végezzük direkt rosszul a munkánkat, hogy a főnök húzza ránk a vizes lepedőt
☻ Olvassunk olyan internetes cikkeket (Kétmillió macskát készülnek kinyiffantani Ausztráliában; Kelemen Hunor szerint erőltetett Victor Ponta lemondási ajánlata; Keresztes Ildikó újra szerelmes; satöbbi), amelyek teljesen hidegen hagynak
☻ Hallgassunk hűsítő zenéket: Handeltől a Vízizenét, A Guns N’ Rosestől a November Raint, Madonnától a Frozent, a Bikinitől a Fagyit, Koncz Zsuzsától a Micimackót, vagy a Coldplaytől vagy az Iced Earth-től bármit
☻ Számítógépünk processzorhűtő ventilátorát szereljük fel magunkkal szemben a monitorra
☻ Gondolkodjunk minél kevesebbet, mert ilyenkor az agy is könnyen túlhevül; ha a húszéves szőke titkárnő megkérdi, hogy meló után elmegyünk-e vele a Praktikerbe felfújható medencét venni, és utána segítünk-e neki felállítani és beüzemelni az otthoni kertjében, gondolkodás nélkül mondjunk igent
☻ A verejtékezés hűti testünket, ezért gombostűvel szurkáljunk magunkra új pórusokat, így még jobban tudunk izzadni
☻ Igyunk folyékony nitrogént (akinek megvan a mandulája, az csak lassan, apró kortyokban)
☻ Viselkedjünk botrányosan, hogy a többiek nézzenek jeges tekintettel, és ne fogadjuk senki köszönését, hogy kezeljenek fagyosan
☻ Kerüljük a koffein- és alkoholtartalmú italokat: amikor kávézóhoz vagy kocsmához közeledünk az utcán, menjünk át a túloldalra
☻ És végül: amennyiben a felsorolt tippek közül egyik se válna be – költözzünk a Hidegvölgybe!

Share Button
Ennyien olvasták: 510

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.