Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Hózápor
Ma
Hózápor
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

Írás Tribute to Petőfi

Központ január 7, 2012 Kávé mellé

Írás Tribute to Petőfi

Petofi189 éve született a magyar költészet legkiemelkedőbb alakja. Életrajzi adatok: Petőfi a legismertebb magyar költő. Nem kis teljesítmény ez egy olyan csávótól, akinek mindkét szülője szlovák volt. Apja, mészárosmester lévén, fiát is hentesnek szánta, de a serdülő Sanyit a disznóvágás és a marhatrancsírozás helyett inkább a színjátszás vonzotta. Meg is szökött otthonról, és a pesti Nemzeti Színháznál statisztáskodott egy darabig, amíg az öreg utána nem ment a húsvágó bárddal. A későbbi évek során több ízben is vándorszínésznek áll, de nem az elképzelései szerint alakulnak a dolgok, mivel vékony alkata és lányos arca miatt kizárólag női szerepeket kap, és a kollegái Stefániának szólítják. Egy ideig színházi ruhatárosként is dolgozik, ekkortájt veti egy műsorfüzet hátára az Akasszátok fel a kabátokat! című versezetét, amely később Akasszátok föl a királyokat! formában válik ismertté.

Édesanyját nagyon szerette, ezt több versében is megemlíti, mint például a Füstbe ment prodzsektben, vagy a Távolból című költeményben, melyben így kiált fel: Bár maradtam volna benne végig!

Anyján kívül a természetet is imádta, elmés természettudományi megfigyeléseit gyakran fellelhetjük verseiben, például: Tüzesen süt le a nyári nap sugára; Még nyílnak a völgyben a kerti virágok; Reszket a bokor, mert madárka szállott rá satöbbi. Máskor háziszárnyasokkal vitat meg alapvető geológiai kérdéseket: Ej, mi a kő, tyúkanyó kend? Kínzó hipochondriájáról az Egy gondolat bánt engemet címet viselő álversében vall részletesebben.

Fentieken kívül kedvenc témái közé tartozott még az Alföld, a Tisza, a puszta, a puszta télen, a Laci te, a hallod-e, a destrukció (rontom-bontom), a szerelem, a bor, a csók, a haza, a juhász és a szamár.

A hivatalosan elfogadott álláspont szerint Petőfi 1849. július 31-én esett el a segesvári csatában. Tény, hogy egyetlen tanú sem látta a költőt meghalni. Egy katonaorvos látta őt utoljára élve, ahogy a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti országúton menekül gyalog, mert a lovát előző este elnyerte tőle egy kozák kém pókeren.

Ezt az egészet sokan vitatják, szerintük a forradalmár költőt hadifogolyként Szibériába hurcolták, ahol később feleségül vett egy jakut műlovarnőt, akivel Novokuznyeck mellett (apja emlékére) rozmárfeldolgozó üzemet nyitottak, de erre nincs semmiféle bizonyíték.

Befordúltam a konyhára – jegyzőkönyvi vallomás  


Befordúltam a konyhára,

Rágyujtottam a pipára…

Azaz rágyujtottam volna,

Hogyha már nem égett volna.


Alulírott P. Sándor, 23 éves vándorköltő, jelenleg kecskeméti lakos, folyó hó 19-én, délután háromnegyed hatkor behatoltam a Pipacs utca 7 szám alatt található ingatlan főzésre és étkezésre elkülönített helyiségébe, ahol az aznap elfogyasztott töménytelen mennyiségű borital hatásának következtében meggyújtottam a már égő pipámat.


A pipám javában égett,

Nem is mentem én a végett!

Azért mentem, mert megláttam,

Hogy odabenn szép leány van.


Pipázás közben fent leírt helyiségben egy szemrevaló kiskorú menyecske, Nagy K. került a látóterembe, aki jelzett időpontban a padlócsempe felmosásával foglalatoskodott, a bejáratnak háttal, falatnyi minipendelyben, mélyen behajolva, ily módon bizonyságot engedvén szerezni nékem arról, hogy már legalább tizenhárom esztendős.


Tüzet rakott eszemadta,

Lobogott is, amint rakta;

Jaj de hát még szeme párja,

Annak volt ám nagy a lángja!


Kis idő elteltével a hajadon beszüntette a grésziamosási tevékenységet, felegyenesedett, és ekkor látám, hogy bizony megvan már tizennégy éves is. Dús kebeléből előkotorta Irinyi Jani barátom találmányát, begyújtotta az aragázt, amely az előírás szerinti kék lánggal égett, majd hirtelen felcsapott belőle egy lángnyelv, és sercegve leégeté a  tininémber szemének öldökét.


Én beléptem, ő rám nézett,

Aligha meg nem igézett!

Égő pipám kialudott,

Alvó szívem meggyúladott.


Részegségem okán nem emlékezém kristálytisztán, hogy vajon már bementem-e ama konyhába, ezért inkább bementem még egyszer. Intenzív retinapetting vette kezdetét, minek folyományaként hirtelen heveny altesti vérbőséget érzék (felkelt testem gerjedelme, s felment szervem terjedelme), a csalfa kislány elkezdte lehámozni magáról és rólam is a textilt, és a pipázatomban parázsló parázs nagy lánggal kialudt. Többre nem emlékszem.


Verselemzés

 


Megy a juhász

a szamáron


A magyar irodalom legszebb és legrejtélyesebb verse. Világszerte számos nyelvre lefordították, az angol címe: The shepherd rides on donkey-back, a németek Der Scheefer reist an den Esel-nek fordították; románul több változata is van, legismertebb a Gigi si măgarul. Lássuk hát versszakonként…


Megy a juhász szamáron,

Földig ér a lába;

Nagy a legény, de nagyobb

Boldogtalansága.


A költő nem vesződik holmi uncsi bevezetéssel, már az első sorban megjelenik a vers főszereplője, a juhász, alatta pedig egyik legfontosabb mellékszereplő, a szamár. Rögtön ezután kiderül, hogy a juhász lába és a talaj közötti távolság, d=0, amivel most még nincs mit kezdjünk, de a későbbiekben talán lesz jelentősége (Petőfi először ezt írta a piszkozatra: megy a juhász szamáron, térdig ér a lába…, de a savanyú Júliájának nem tetszett, és nem is tudta folytatni). A következő két sor kizárólag a juhászról szól, és a második szakaszban sem említi a szamarat, de azért végig érezzük, hogy jelen van. Tehát: nagy a legény, de nagyobb boldogtalansága. Nagy a legény, oké, de mihez képest nagy? Egy átlaglegényhez viszonyítva, az édesapjához, esetleg a szamárhoz? Petőfi nem köti az orrunkra, ellenben kapunk egy igen lényeges információt a juhmenedzserről, miszerint boldogtalan. Hogy miért? Az nem tartozik ránk. Még csak az sem kristálytiszta, milyen értelemben használja Sándor a boldogtalan szót, de valószínűsíthető, hogy nem a szerencsétlen, sorsüldözött, istenverte szinonimájaként, hanem inkább olyasmit próbál sugallni, hogy a juhász ügyefogyott, balfácán, málészájú, gügye, szellemi hajléktalan, agyilag zokni, Való Világ-pozitív, bárgyú, degenerált, agyalágyult, tejbetök.


Gyepes hanton furulyált,

Legelészett nyája.

Egyszer csak azt hallja,

Hogy haldoklik babája.


Bingó! Jól sejtettük! A birkalogisztikus tényleg nem normális, különben miért vitte volna a juhait pont a temetőbe legelni? Hogy a hant nemcsak sírhantot jelent, hanem kis füves földkupacot is? Csekélység, főleg a szakasz második feléhez képest: egyszer csak azt hallja, hogy haldoklik babája. Honnan a cifra keserűségből hallja? Tán bemondta a temetőrádió, a DEAD FM? Marconi, a rádiózás atyja még meg sem volt születve a költemény megírása idején. Hangokat hallana a fejében? Aligha; jóllehet debilisnek tűnik, de semmi jel nem utal rá, hogy fölébe még skizofrén is lenne. A patafenomén szamara súgta meg neki, hogy agonizál a csaj, egy pletykás szitakötő, netán egy beszélő fürge ürge? Rejtély. Sankó nem megy bele a részletekbe, mert nem tartja fontosnak tudatni velünk az információforrást. Talán még ő maga sem tudja? Ki tudja!


Fölpattan a szamárra,

Hazafelé vágtat.

De már későn érkezett,

Csak holttestet láthat.


Oda az idillisztikus-furulyaszós-birkabégetős nyugiság, egy csapásra felgyorsulnak az események. Módfelett szemléletes a kép: az olvasó szinte látja maga előtt, ahogy a vágtázó juhásznak lobog a zsíros, csimbókos haja az ellenszélben, a szamárnak pedig a hasa alatti része. Hazafelé vágtat – aha, tehát össze voltak bútorozva a rányival, nem csak úgy be-befurulyázgatott neki esténként, ahogy pályatársa, Kukorica Jancsi Iluskának. Az akciófilmszerű tempó hirtelen drámai lassúságúvá csillapul, ledermed a snitt; megtudjuk, hogy a lány nem várta meg kedvesét, kipurcant még annak hazaérkezte előtt, szomorú és kész tény elé állítva ezzel a boy(tár)friendjét. Ez a költemény dramaturgiai csúcspontja, és egyben a legnagyobb rébusz is: mitől pusztult meg a bige? Joggal feltételezhetjük, hogy a juhász nem volt gerontofil (szociológiai felmérések szerint a populáció alig egy-két ezreléke az), tehát fiatal teremtésről vagyon szó. Kamaszlányok pedig nem szoktak csak úgy ukmukfukk megkrepálni. Emlékezzünk csak vissza az előző szakaszban leírtakra: haldoklott! Ergo szívinfarktus, agyvérzés, aortarobbanás, ismeretlen elmebaj által kiváltott akut önmegevés, tüdőembólia, félrenyelt szilvamag kizárva. Netalán felvágta az ereit? Ez a variáns nemhogy nem plauzibilis, egyszerűen nevetséges: amikor valaki önkezével készül véget vetni az életének, annak mindig jól felismerhető előjelei vannak, és egy valamirevaló birkász sose állna össze egy szuicid hajlamú puncilinával. Mitől adta hát be a kulcsot oly hirtelen a juhászpipi? Sose fogjuk megtudni.


Elkeseredésében

Mi telhetett tőle?

Nagyot ütött botjával

A szamár fejére.


Ez a maximum??? Csak ennyit tudott kihozni magából a nyomorult?! Semmi újraélesztési kísérlet, semmi sírás, semmi jajveszékelés?  És az a szerencsétlen szamár? Ő miért hibás? Hát tehet ő valamiről is? Hát nem vágtatott haza a szerencsétlen pára, a parasztmórickával a hátán, mint az őrült, ki letépte láncát, mint a Tisza egy másik versben, a rónán át? Már amennyire tudott, mert a kretén gazdájának folyton beleakadt mindenféle bogáncsba meg kinyúló bokorágba az a földig érő büdös lába. Mégis ő szívja meg: kupánvágatik a göcsös pásztorbottal. Viszont nekünk, olvasóknak legalább annyi elégtétel jut, hogy bizonyságot nyerünk: végig helyesen feltételeztük – ez a juhász minden bizonnyal egy notórius idióta.


Vidám megint a juhász,

Kezében a kasza már.

Istállóban, faragatlan,

Újra áll a faszamár.


Ezt az ötödik szakaszt sajnos én írtam, nem Petőfi, pedig így sokkal poénosabb és hepibb lett volna az end.


 

Anyám tyúkja – Gipsy version


Ej mi a kő! tyúkanyó, kend

A szobában lakik itt bent?

Lám, csak jó az isten, jót ád,

Hogy fölvitte a kend dolgát!


Dikk, te csóró veres várjú,

Nem dzsávelsz ki a szobábú’?!

Dádém sírján lenné’ fejfa,

Kopasztana meg a devla!


Itt szaladgál föl és alá,

Még a ládára is fölszáll,

Eszébe jut, kotkodákol,

S nem verik ki a szobábol.


Itt dzsanázik le meg fel es,

Mingyátt lesz belűle leves.

Ne vakerj mán, az anyádat,

Rák egye ki a zúzádat!


Dehogy verik, dehogy verik!

Mint a galambot etetik,

Válogat a kendermagban,

A kiskirály sem él jobban.


Hezzája se nyúlnak, dicsa!

Brant a szemit kirondíccsa!

Kánábiszban turkál itten,

Jobban él, mint én a sitten.


Ezért aztán, tyúkanyó, hát

Jól megbecsűlje kend magát,

Iparkodjék, ne legyen ám

Tojás szűkében az anyám.


Szárnyás görény, szopángyérász,

Vinne el a fekete gyász!

Kánya mérje rád a körmét,

Tojást is tojj, ne csak görbét!


Ha nem így lesz, tollas pára,

Ráhágok a kloákádra.

Hogy csulázna le a medve,

Ez a két sor nincs is benne!


Morzsa kutyánk, hegyezd füled,

Hadd beszélek mostan veled,

Régi cseléd vagy a háznál,

Mindig emberűl szolgáltál,

Ide kágylózz, bolhafészek,

Mit kerálok itten néked.

Putri vót a fejed felett,

Sose áztál, csak ha esett.


Ezután is jó légy, Morzsa,

Kedvet ne kapj a tyúkhusra,

Élj a tyúkkal barátságba’…

Anyám egyetlen jószága.


Ágyoncsaplak görbe bottal,

Érjed bé az ürgecsonttal!

Ha megbelezed a tyúkot,

Káromból vetek rád hurkot!


Share Button
Ennyien olvasták: 347

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.