Központ
2019. január 17. csütörtök, Antal, Antónia

Jóból is megárt a sok! Mi jön a materializmus után?

Központ január 8, 2019 Kávé mellé

Az anyagi javak kergetése már egyre kevésbé teszi az embereket boldoggá, de mi fogja leváltani a materialista értékrendet? Mi lesz az élet értelme, amikor már nem a legújabb autó, a legnagyobb ház és a legmodernebb okostelefon a cél?   

A második világháború után az anyagi javak megszerzése még értelmes életcélnak tűnt: a nélkülözés, hiány és alulfogyasztás után a saját ház, autó és a kényelmet biztosító háztartási gépek birtoklása boldogságot jelentett. Mára azonban az anyagi javak hajszolása egyre többekben okoz kiábrándultságot, a tömegtermelésnek, tömegfogyasztásnak és felhalmozásnak tömeges depresszió lett az eredménye.

150 évre volt szükség, hogy az ipari forradalomtól eljussunk a túltermelésig, majd további 80 évre, hogy a túlfogyasztás uralja el az életünket, amikor szó szerint kezd minket a lakóhelyeinkről kiszorítani mindaz a cucc, amit összevásároltunk. Milliók kezdik világszerte megkérdőjelezni a materialista értékeket, és teszik fel maguknak a kérdést: hogyan éljem az életem, ha boldog szeretnék lenni?

Az interneten 12 millió ember nézte meg a filmet, amelynek a címe: The Story of Stuff, azaz A cucc története, s ami a materialista életszemlélet katasztrofális ökológiai következményeit taglalja. Ronald Inglehart szociológus a hetvenes évek óta vizsgálja az emberek viszonyát az anyagi javakhoz a nyugati országokban, és azt találta, hogy amíg a hetvenes években még öt emberből négy a magáénak vallotta a materialista értékeket, ma már csak a megkérdezettek fele gondolja így. Az embereknek elegük van a túlfogyasztásból, unják, hogy lépten-nyomon arra akarják rávenni őket, vásároljanak minél többet, így elkezdték már kidobálni a lakásból mindazt, amit feleslegesen vásároltak.

A materialista értékrendben csalódottak ma már egyre több alternatív életmód közül választhatnak. Ott van például az egyre népszerűbb minimalista mozgalom, ami a materializmus tökéletes ellentéte, és pont emiatt feltűnően hasonlít rá. Annyiban különbözik a kettő, hogy míg a materialisták azon versenyeznek, kinek van nagyobb háza és több tulajdona, addig a minimalizmus hívei azt számolgatják, hány dologról sikerült megszabadulniuk, és mi a használati tárgyaknak az a minimális száma, amivel boldogulni tudnak a mindennapokban.

Szintén sokan próbálják az életmódváltást környezetváltozással megoldani. Feladják a nagyvárosi életüket, és leköltöznek vidékre, vesznek egy tanyát, és ott gazdálkodnak. A boldog élet az egyszerűségben és a természetközelségben rejlik, mondják ők, és vannak, akiknek ez a váltás beválik. Egy amerikai statisztikai szerint ugyanakkor a 25-49 év közöttiek 75 százaléka vágyott egyszerűbb életre 1989-ben, de már csak 69 százaléka 1991-ben. A csökkenés minden bizonnyal azt jelzi, hogy a többség valójában csak elméletben szereti az egyszerű, stresszmentes, természetközeli élet hangzását, de a vele járó kemény fizikai munkát már jóval kevesebben vállalnák, és nehezen adnák fel a modern élettel járó kényelmet is.

Az élményközpontú élet szintén kiutat kínál a felhalmozásból. Szingli fiatalok, de akár párok vagy családok is döntenek ma már tömegesen úgy, hogy nem akarják az életüket röghöz kötve leélni, hanem a világot járva szeretnének minél több élményt gyűjteni. Ennek a mozgalomnak számtalan altípusa van a digitális nomádoktól az élményvásárlók egyre népesebb hadáig, az élményvásárlás ráadásul a világgazdaságot sem fenyegeti, hiszen a szörföléshez, az utazáshoz vagy a kiállítások látogatásához ugyanúgy költeni kell, mint a tárgyak vásárlásához.

 Csak az első pár cipő tesz boldoggá!?

A lassítás ellentrend nálunk is egyre jobban erősödik, mert az emberek egyre hajszoltabbak is kiégettebbek. Egyre többen jönnek rá, hogy a boldogságot nem a felhalmozás jelenti, mivel a sokadik pár cipő megvásárlása már nem adja azt az örömöt, amit az első pár szerzett. Ezért is van ma egyre nagyobb divatja az élmények vásárlásának, mert ha valaki shopping helyett elutazik, hegyet mászik vagy elmegy egy kiállításra, erősödnek a társas kapcsolatai, másrészt olyan ingerek érik, amelyektől tartósan jobb érzelmi állapotba kerül annál, mint amikor megveszi a huszadik pár cipőt.

Persze a megatrend még továbbra is a gyorsulás, a fiatalság kultusza, a technológia és az információfogyasztás, egyre erősödnek azonban erre reakcióként azok az ellentrendek, amelyek a lassítás, a természethez való visszatérés és a tartalmas társas, családi és közösségi élet értékeit hangsúlyozzák. A tárgyak gyűjtése és felhalmozása ugyanakkor az érzelmi kifáradásunkat is jelzi, hiszen rossz érzelmi állapotunk kiegyensúlyozására ma leginkább azt a módszert használjuk, hogy berontunk egy üzletbe, és veszünk magunknak valamit. Egy tárgy azonban csak rövid ideig képes jó érzést kelteni bennünk, de nem tudja azt hosszan fenntartani, mert arra csak a jó társas környezet alkalmas.

A kulcs a mértékletesség

Ha az emberek hallgatnának magukra, mindenki megtalálhatná azt az életformát, ami boldoggá teszi. Mert van, akinek tényleg arra van szüksége, hogy tanyára költözzön és gazdálkodjon, másnak elég, hogy az erkélyen paradicsomot vagy bazsalikomot nevel, és rendszeresen jár kirándulni. Az mindenesetre biztos, hogy a túlhajszolt, információs technológiával telített életmód az emberek többségéből hátrálást vált ki, túl sok ma a boldogtalan, kiégett, depressziós ember. Túl nagy árat kell fizetni azért, hogy egzisztenciális értelemben sikeresnek mondhassuk magunkat.

De minek sok pénzt keresni, ha nincs időnk élvezni az életet? A mértékletesség a megoldás, az egzisztenciális bizonytalanság azonban nagy az emberekben, és ahogy nagyanyáink kamrájában mindig ott volt biztonsági tartalékként öt kiló liszt, öt kiló cukor és öt kiló bab, ugyanígy jólesik ránézni a mai embernek a gyűjteményére, legyen szó könyvekről, kortárs festményekről vagy ásványokról. A materiális javak azzal kecsegtetnek, hogy ha rájuk nézünk, jó érzésünk támad. A túlzott felhalmozódásnak azonban éppen az a jele, hogy amikor ránézünk a tárgyainkra, már nem érzünk semmit, vagy éppen rossz érzésünk támad, hogy annyi „kacatunk van”.

Egy nagyvárosban ugyanúgy lehet boldog vagy boldogtalan valaki, ahogy egy kisvárosban vagy egy tanyán: nem a körülményeink határoznak meg minket, hanem fordítva. Rengetegen vannak például kiégéshez közeli állapotban a munkahelyükön, mégsem váltanak évek óta, csak azért, mert az anyagi lemondással járna.

Az Y generáció, vagyis a mai 35 év körüliek az elsők, akiknél hangsúlyosan megjelenik a karrier és a magánélet közötti normális egyensúly vágya. Ők már nem szeretnének megszakadni a munkában, mert látják, semmi értelme nincs a bankszámlaegyenleg vagy a névjegykártyán feltüntetett titulus nézegetésének egy kórházi ágyon fekve.

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 562

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.