Központ
2017. augusztus 24. csütörtök, Bertalan
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Kéttucatnyi Ebola-fertőzött szökött meg egy kórházból!

Központ augusztus 18, 2014 Kávé mellé

Kéttucatnyi Ebola-fertőzött szökött meg egy kórházból!

Az Ebola-járvány létét tagadó fegyveresek dúltak fel Monroviában, Libéria fővárosában egy olyan központot, amely az Ebola-vírus elleni harcra jött létre, s a behatolást kihasználva legalább 25 beteg megszökött – közölték egybehangzó források vasárnap.

 

 

„A fegyveresek betörték az ajtókat, és kifosztották a helyiségeket. A betegek mind elmenekültek” – mondta egy külföldi szemtanú, akinek a szavait megerősítették környékbeli lakosok is.   

Libériában egyre többek hiszik úgy, hogy az Ebola-járványt csak az ország politikai elitje találta ki arra, hogy pénzt szerezzen.

Közben Magyarországon attól félnek, hogy a gyilkos kór a zöldhatáron keresztül fog bejutni az országba. Az elmúlt hónapokban Csongrád megyében több afrikai ország állampolgára próbálta meg illegálisan átlépni a határt, volt köztük Sierra Leone-i és guineai is, és a napokban elfogott 80  migráns között akadt nigériai is. Az illegális határátlépők mindegyike olyan országból származik, ahol pusztít a járvány.

Az elfogott határsértőket a mentőszolgálat, az ÁNTSZ és a Magyar Vöröskereszt bevonásával megfelelő védőeszközök használatával vizsgálják.

A halálos áldozatok a száma a legfrissebb közlések szerint 1145, valamennyien Guineában, Nigériában, Sierra Leonéban és Libériában betegedtek meg.

Forrás: hvg.hu, maszol.ro

Share Button
Ennyien olvasták: 106

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.