Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Derült
Ma
Derült
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült

Lebukott a lelkész: drogozott

Központ november 18, 2013 Kávé mellé

Lebukott a lelkész: drogozott

Ennél megdöbbentőbb és fordulatosabb történetet még a hollywoodi sikerszerzők sem írhattak volna: a Mail on Sunday vasárnapi számában felvételeket közölt egy londoni volt bankvezetőről, amint kemény drogokat, köztük kokaint, ketamint és kristályt vesz több száz font értékben.

 

Paul Flowers (63) – aki egyébként egy meleg metodista lelkész – ellen ráadásul pénzügyi nyomozás is folyik hűtlen kezelés miatt, fél év alatt ugyanis 700 millió font (249 milliárd forint) veszteséget csinált a Co-op Banknak. A férfi 2010 májusától vezette a pénzintézetet – kis híján a csődbe. Amikor azonban a bank helyzete nyilvánosságra került, lemondott a posztjáról. Ám a most nyilvánosságra került felvételek alapján nem csak emiatt fájhat a jó öreg Paul feje!

A brit lap videóján ugyanis jól látszik-hallatszik, amikor a férfi az autójában megbeszéli a részleteket a dílerrel, majd leszámol 300 fontot (107 ezer forintot) húszasokban, és elküldi a vele lévő barátai egyikét, hogy vegye meg a drogokat. A videofelvételt egyébként éppen a kocsiban ülő harmadik barát, Stuart Davies (26) juttatta el a lapnak, mert „undorítónak tartotta Flowers képmutatását”. Flowers egy melegtárskeresőn ismerte meg az őt végül alaposan kijátszó férfit, aki SMS-ekkel is bizonyította, ahogy a volt bankvezér a kincstári bizottság november 6-i meghallgatásán sem biztos, hogy teljesen tiszta volt.

„Egy kétnapos, droggal teli melegorgia” – írta az egyik SMS-ben egy partiról, amelyet azokban a napokban szervezett, egy másikban pedig arról számolt be lelkesen, hogy „jó cuccot szívott”.

Davies azon akadt ki, hogy miközben Flowers mindennapjait jelentik a kemény drogok, korábban nemegyszer szólalt fel nyilvánosan a kábítószer-használat ellen.

A férfi közleményben reagált a botrányra, amelyben helytelen és buta dolognak nevezte, amit tett, de állítása szerint az édesanyja halála és a bankban történtek miatt túl nagy volt rajta a nyomás.

– Nagyon sajnálom a történteket, szakemberek segítségét kérem, és bocsánatot kérek mindenkitől – áll a közleményben.

A Co-op Bank nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mert  a Flowers elleni vizsgálat még folyamatban van, a metodista egyház szóvivője azonban beszédesebb volt.

– A tisztviselőinktől igazán magas színvonalat várunk el, és megvan a forgatókönyvünk arra, mi történik, ha valamelyikük nem éri el ezt a szintet. Vizsgálatot indítunk az ügy tisztázása érdekében.

Forrás: blikk.hu, B. P.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 85

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.