Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Leszbikus az új német környezetvédelmi miniszter

Központ január 3, 2014 Kávé mellé

Leszbikus az új német környezetvédelmi miniszter

“A dobozokat bepakolta, minden készen áll a költözéshez. A szilvesztert már élettársával tölti a német fővárosban”, olvasható a Barbara Hendricksről a Rheinische Postban megjelent portréban. A magyar fordításban a lényeg persze nem jön át: az, hogy az új német környezetvédelmi miniszter élettársa is nőnemű (Lebenspartnerin), írja az index.hu.

 

A dolgot a Queer című német meleg-leszbikus lap szúrta ki, és rögtön ünnepelte is az újabb politikusi coming outot. A női élettársra vonatkozó mondatot egyébként nem Barbara Hendricks mondta, hanem a lap szerkesztői írták. A környezetvédelmi miniszter az újságnak csak arról beszélt, hogy egy üveg pezsgőt és néhány poharat is visznek a hátizsákban, és koccintanak az új évre.

Hendricks nem kommentálta az újságban megjelenteket, és magánéletének erről a részéről korábban sem beszélt. A párton belül viszont már eddig is nyílt titok volt, hogy Barbara Hendricks a barátnőjével él együtt. A 61 éves politikus, aki egyébként tagja a német katolikusok központi bizottságának is, eddig is aktívan kiállt a melegek jogaiért.

A dolognak most azért van jelentősége, mert ő lenne az első leszbikus miniszter Németországban. A szociáldemokraták eddigi pártpénztárnoka egyébként sokak meglepetésére került be végül Angela Merkel nagykoalíciós kormányába.

Németországban több férfi politikus is vállalta már másságát, köztük Guido Westerwelle volt külügyminiszter, Klaus Wowereit, Berlin főpolgármestere, és Ole von Beust volt hamburgi kereszténydemokrata főpolgármester is.

Forrás: index

 

Share Button
Ennyien olvasták: 139

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.