Központ
2017. október 16. hétfő, Gál
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szerda
Derült
Derült
Csütörtök
Derült

Mégsem segít az agyműködés romlásán az omega-3

Központ augusztus 26, 2015 Kávé mellé

Nem előzhető meg az agyműködés romlása a halolajos, omega-3 zsírsavakat tartalmazó étrend-kiegészítőkkel egy hosszú távú, nagy szabású amerikai kutatás szerint.

omega3

Az öt éven át tartó klinikai vizsgálatban csaknem négyezer idős ember vett részt. A munkát finanszírozó amerikai Országos Egészségügyi Intézet szerint a kutatás a maga nemében “az egyik legnagyobb léptékű és leghosszabb idejű” projekt volt.

“Az elterjedt nézetekkel ellentétben vizsgálatunk nem állapította meg, hogy az omega-3 zsírsavakat tartalmazó étrend-kiegészítők rendelkeznének olyan tulajdonsággal, amely megállíthatja az agyműködés romlását” – írta Emily Chew, a Journal of Medical Asociation aktuális számában megjelent tanulmány szerzője, az amerikai Országos Szemészeti Intézet társigazgatója.

A halolaj gazdag omega-3 zsírsavakban, és kimutatták, hogy a rendszeresen lazacot, tonhalat, laposhalat fogyasztók látása, szíve és agya egészségesebb, mint azoké, akik sosem esznek effélét.

A halolaj tartalmú gélkapszula azonban nem rendelkezik ugyanezekkel az előnyökkel. Egy 2011-es vizsgálat kimutatta, hogy a vény nélkül kapható omega-3 zsírsavakat tartalmazó étrend-kiegészítők nem javítják az idős, szívbeteg páciensek agyának egészségi állapotát.

Az új vizsgálatot az úgynevezett makuladegeneráció okozta időskori látásromlásban szenvedő betegekkel végezték. Az átlagosan 72 éves résztvevők 58 százaléka volt nő. Véletlenszerűen választották ki azokat, akik hatóanyag nélküli szert, azaz placebót kaptak, a többiek kétféle omega-3 zsírsavat tartalmazó gélt szedtek.

Memória- és más, kognitív működést vizsgáló teszteket végeztettek el velük a kutatás elején, ezeket megismételték kettő, majd négy évvel később. A placebót és az omega-3-tartalmú gélt szedők eredményei nem mutattak különbséget – mondta a kutatás vezetője.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 339

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.