Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Mi történt ma? – Augusztus 6.

Központ augusztus 6, 2012 Kávé mellé

Mi történt ma? – Augusztus 6.

Események, születések, sport, nemzetközi ünnepnapok. Itt mindent megtalál.

Augusztus 6. az év 218. (szökőévben 219.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 147 nap van hátra.

 

NévnapokBertaBettinaCsobánCsobánkaCsobillaDécseGécsaGézaOktávOktávia,

Oktávián

Események

1523 – Tomori Pál pürrhoszi győzelmet arat a törökökön augusztus 6-ról 7-re a szávaszentdemeteri csatában.

1566 – Az I. Szulejmán szultán vezette török haderő megkezdte Szigetvár ostromát.

1806 – I. Napóleon francia császár követelésére I. Ferenc osztrák császár lemond német-római császári címéről (e minőségében II. Ferenc nevet viselte). Ezzel formailag is megszűnik a Német-római Birodalom.

1825 – Bolívia elszakad Perutól, és kikiáltja függetlenségét.

1840 – Louis Bonaparte (a későbbi III. Napóleon császár) második puccskísérlete.

1893 – I. György görög király és Olga királyné felavatta a korinthoszi földszorost átmetsző, Gerster Béla által tervezett csatornát (Korinthoszi-csatorna).

1919 – Hat napi működés után lemond a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után megalakult Peidl-kormány.

1934 – Bartók Béla elkezd dolgozni az V. vonósnégyesen.

1945 – Az amerikaiak atombombát dobnak Hirosimára.

1961 – A második szovjet emberes űrrepülésVosztok–2 űrhajóvalGerman Tyitovval a fedélzetén.

2007 – Két Szu–25-ös típusú harci gép orosz felségjelzéssel behatol Grúzia légterébe, és rakétatámadást hajt végre egy nagy teljesítményű radarállomás ellen Gori városa körzetében.

2008 – MauritániábanMohamed Ould Abdel Aziz vezette katonai hunta puccsal megdönti Sidi Ould Cheikh Abdallahi államelnök hatalmát.

Sportesemények

Formula–1

1961 –  német nagydíjNürburgring – Győztes: Stirling Moss (Lotus Climax)

1967 –  német nagydíjNürburgring – Győztes: Denny Hulme (Brabham Repco)

2006 –  magyar nagydíjHungaroring – Győztes: Jenson Button (Honda)

Születések

1818 – Marschalkó János szobrász († 1877)

1868 – Paul Claudel francia íróköltődrámaíró, diplomata († 1955)

1868 – Ács Lipót festő, keramikus, etnográfus († 1945)

1875 – Gedeon Alajos író, pedagógus († 1926)

1881 – Sir Alexander FlemingNobel-díjas skót orvosbakteriológus, a penicillin felfedezője († 1955)

1890 – Georgij Leonyidovics Pjatakov bolsevik forradalmár, államférfi († 1937)

1907 – Heller LászlóKossuth-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár, az MTA tagja († 1980)

1908 – Vajda Lajos festőművész († 1941)

1916 – Dom Mintoff máltai politikus, egykori miniszterelnök

1917 – Robert Mitchum (Robert Charles Durman Mitchum), amerikai színész († 1997)

1918 – Ambrózi Jenő súlyemelő, edző († 1985)

1926 – Rózsás János nyugalmazott könyvelő, német-orosz műszaki tolmács, író, „a magyar Szolzsenyicin

1928 – Andy Warholmagyar származású amerikai művész († 1987)

1943 – Schulek Ágoston magyar edző, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke († 2011)

1951 – Catherine Hicks amerikai színésznő

1959 – Reece Dinsdale angol színész

1972 – Geri Halliwell (Geraldine Estelle Halliwell) angol énekesnő

1973 – Vera Farmiga amerikai színésznő

1973 – Asia Carrera (sz. Jessica Andrea Steinhauser) amerikai pornó színésznő

1976 – Zoila Barros kubai röplabdázó

1976 – Serbán Attila magyar színészénekestáncos

1980 – Horváth András magyar labdarúgó, jelenleg a Gallipoliban játszik az olasz Serie C1-ben

1981 – Póth Diána magyar műkorcsolyázó

1981 – Vitantonio Liuzzi olasz autóversenyző

1982 – Kevin Van der Perren belga műkorcsolyázó, európa-bajnoki bronzérmes 2007-ben

1983 – Robin Van Persie holland labdarúgó

1985 – Garrett Weber-Gale amerikai úszó

1985 – Rudolf Roland magyar úszó

Nemzeti ünnepek, emléknapok, világnapok

Bolívia függetlenségének ünnepe (1825 óta).

A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja (1978 óta).

Share Button
Ennyien olvasták: 226

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.