Központ
2017. november 24. péntek, Emma
Köd
Ma
Köd
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Jórészt felhős
Vasárnap
Jórészt felhős

Mi történt ma? – Július 7.

Központ július 7, 2013 Kávé mellé

Mi történt ma? – Július 7.

Események, születések, sport, nemzetközi ünnepnapok. Itt mindent megtalál.

Július 7. az év 188. (szökőévben 189.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 177 nap van hátra.

 

NévnapokApollóniaApolApolkaBandóBódog

Események

1521 – Az I. Szulejmán szultán vezette török haderő elfoglalja Szabács várát. A Logodi Simon és Torma András vezette 500 főnyi őrség az utolsó emberig harcolva elesik.

1683 – A Petronelli csatatörökök és a Savoyai Jenő vezette osztrák császári hadak között.

1916 – David Lloyd George-ot kinevezik Nagy-Britannia hadügyminiszterévé.

1919 – A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.

1937 – Egy japán katona rövid eltűnése miatt sor kerül a Marco Polo-hídi incidensre, amely aztán a második kínai–japán háborúkitöréséhez vezet.

1939 – Kárpátalján megszűnik a katonai közigazgatás, hatályba lép a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet.

1941 – A jugoszláv hegyekben kezdetét veszi a Tito vezette partizánfelkelés.

1951 – Az első színes televízióadás az Egyesült Államokban.

1969 – Kanadábanfrancia nyelvet az angollal egyenjogúnak ismerik el.

1977 – Az Egyesült Államokban kipróbálják a megnövelt sugárzású atomfegyvert, a neutronbombát.

1985 – Taróczy Balázs (Heinz Günthardttal) első magyar győztesként megnyeri a férfi párost Wimbledonban.

1991 – Megalakul a Monopoly csoport.

1999 – Diáktüntetések kezdődnek Iránban, melyek eltartanak július 13-ig.

2005 – Több bomba robban Londonban tömegközlekedési járműveken. A több mint félszáz halottat követelő terrorcselekményért azal-Káida vállalja a felelősséget.

2007 – A Live Earth keretében öt kontinensen, kilenc városban lépnek fel együttesek, énekesek, hogy a globális felmelegedési válságra felhívják az emberek figyelmét.

2007 – Nyilvánosságra hozzák a világ hét új csodájátColosseumKínai nagy falMachu PicchuA Megváltó Krisztus szobra,Tádzs MahalChichén Itzá és Petra.

Sportesemények

Forma-1

1957 – francia nagydíjRouen – Győztes: Juan Manuel Fangio (Maserati)

1968 – francia nagydíjRouen – Győztes: Jacky Ickx (Ferrari). Ezen a versenyen vesztette életét Jo Schlesser.

1974 – francia nagydíjDijon – Győztes: Ronnie Peterson (Lotus Ford)

1985 – francia nagydíjPaul Ricard – Győztes: Nelson Piquet (Brabham BMW Turbo)

1991 – francia nagydíjMagny-Cours – Győztes: Nigel Mansell (Williams Renault)

2002 – brit nagydíjSilverstone – Győztes: Michael Schumacher (Ferrari)

Születések

1540 – János Zsigmond, választott magyar király, az első erdélyi fejedelem († 1571)

1752 – Joseph Marie Jacquard francia feltaláló, a szövőszék továbbfejlesztője († 1834)

1807 – Fényes Elek statisztikai és földrajzi író, a Magyar Tudományos Akadémia tagja († 1876)

1834 – Angster József, orgonakészítő mester († 1918)

1843 – Camillo Golgi Nobel-díjas olasz természettudós és orvos († 1926)

1860 – Gustav Mahlermorvaországi születésű osztrák zeneszerző († 1911)

1876 – Radics Béla cigányprímás († 1930)

1884 – Lion Feuchtwangernémet író, a “Jud Süss” szerzője († 1958)

1887 – Marc Chagallorosz festőművész († 1985)

1890 – Manninger Rezsőállatorvos, egyetemi tanár († 1970)

1893 – Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkijgrúz születésű szovjet-orosz költődrámaíró († 1930)

1894 – Mihály Dénesgépészmérnök, feltaláló, a televíziós képátvitel megalkotója († 1953)

1899 – George Cukor, magyar származású amerikai filmrendező († 1983)

1901 – Vittorio De Sica olasz neorealista filmrendezőszínész († 1974)

1907 – Robert A. Heinleinamerikai sci-fi író († 1988)

1907 – Tisza Lászlómagyar fizikus († 2009)

1913 – Simor Erzsi színésznő († 1977)

1915 – Margaret Walkeramerikai írónő († 1998)

1926 – Balázs Nándor, magyar születésű amerikai fizikus († 2003)

1927 – Kosztarab Mihály amerikai magyar entomológus, az MTA tagja

1932 – Joe Zawinul osztrák jazzbillentyűs és zeneszerző, a fúziós zene és az elektromos billentyűs hangszerek használatának egyik úttörője († 2007)

1936 – Jo Siffert svájci autóversenyző († 1971)

1940 – Ringo Starr brit zenész, a The Beatles tagja

1959 – Alessandro Nannini olasz autóversenyző

1968 – Jorja Fox, amerikai színésznő

1984 – Alberto Aquilani, olasz labdarúgó

1991 – Devon Alan, amerikai színész

Nemzeti ünnepek, évfordulók, események

Tanabata ünnep (七夕) a japán csillagfesztivál

1978 óta a Salamon-szigetek függetlenségének napja

 

Share Button
Ennyien olvasták: 286

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.