Március 7. az év 66. (szökőévben 67.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 299 nap van hátra.
Névnapok: Tamás, Perpétua, Rupert, Ubul
Események
1530 – VIII. Henrik angol király megalapítja az anglikán egyházat, válaszul az első házasságának felbontását ellenző pápai döntésre.
1608 – Báthory Gábor, hajdúi segítségével, az erdélyi fejedelmi trónra lép, lemondatva elődjét, Rákóczi Zsigmondot.
1876 – Alexander Graham Bell szabadalmat kap a telefonra.
1936 – A német hadsereg bevonul a demilitarizált Rajna-vidékre.
1939 – A magyar kormánypárt (Nemzeti Egység Pártja) átalakult Magyar Élet Pártjává.
1943 – Sztálint kinevezik a Szovjetunió legfőbb marsalljává, ezután a Generalisszimusz címet (is) viseli.
1957 – Megtartják a Magyar Népköztársaság első lottóhúzását.
2008 –A Grúziából kiszakadt Abházia hivatalosan is az ENSZ-hez, az Európai Unióhoz és az EBESZ-hez fordul és kéri függetlensége elismerését. Tarja Halonen finn köztársasági elnök bejelenti, hogy országa elismeri Koszovó függetlenségét. Csehországban leteszi hivatali esküjét Václav Klaus, akit február közepén választottak meg újra államfővé.
2012 – Elindul a Music FM rádió
Születések
I. e. 384 – Arisztotelész athéni filozófus
1792 – Sir John Herschel angol csillagász és matematikus († 1871)
1808 – Johann Caspar Bluntschli német jogi és politikai író († 1881)
1818 – Julian Schmidt német irodalomtörténész († 1886)
1825 – Mieczysław Woroniecki lengyel herceg, katona, a magyarok oldalán az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírja († 1849)
1830 – Zsupánek Mihály magyarországi szlovén költő († 1905, vagy 1898?)
1846 – Pasteiner Gyula művészettörténész, műkritikus, az MTA tagja († 1924)
1848 – Zsigmondy Béla magyar gépészmérnök, a mélyfúrási technika kiváló szakértője († 1916)
1848 – Kosutány Tamás magyar agrokémikus, mezőgazdasági szakíró, a mezőgazdasági ipar műszaki fejlesztésének egyik első hazai kezdeményezője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja († 1915)
1850 – Tomáš Garrigue Masaryk cseh filozófus, politikus, Csehszlovákia első elnöke († 1937)
1872 – Piet Mondrian holland festőművész († 1941)
1875 – Maurice Ravel francia zeneszerző († 1937)
1900 – Fritz London Lorentz-medállal kitüntetett német születésű amerikai fizikus († 1954)
1902 – Timár József Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész († 1960)
1903 – Szandai Sándor magyar szobrászművész († 1978)
1904 – Reinhard Heydrich, a Harmadik Birodalom 5. embere
1908 – Anna Magnani Oscar-díjas olasz színésznő († 1973)
1909 – Roger Revelle amerikai tudós († 1991)
1922 – Csányi György olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok atléta († 1978)
1922 – Július Torma magyar születésű csehszlovák olimpiai bajnok ökölvívó és edző († 1991)
1924 – Abe Kóbó japán író († 1993)
1925 – Velenczey István Jászai Mari-díjas színész, színházigazgató († 2006)
1927 – Varga János Széchenyi-díjas levéltáros, az Országos Levéltár volt főigazgatója, az MTA rendes tagja († 2008)
1927 – Badal János magyar filmoperatőr († 2015)
1929 – Székely János magyar író, költő († 1992)
1938 – Albert Fert Nobel-díjas francia fizikus.
1944 – Townes Van Zandt amerikai country-zenész, énekes († 1997)
1946 – Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas magyar énekesnő
1948 – Montserrat Figueras katalán opera-énekesnő (szoprán)
1968 – Erőss Zsolt magyar hegymászó († 2013)
1969 – Hideki Noda japán autóversenyző
1970 – Rachel Weisz amerikai színésznő
1975 – Ábel Anita magyar színművésznő, televíziós műsorvezető
1979 – Tóth Attila magyar színművész, a Vígszínház tagja
1982 – Aarón Díaz mexikói színész, énekes
1990 – Südi Katalin magyar sportlövő