Központ
2017. november 21. kedd, Olivér
Havazás
Ma
Havazás
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Mi történt ma? – Szeptember 27.

Központ szeptember 27, 2016 Kávé mellé

Események, születések, sport, nemzetközi ünnepnapok. Itt mindent megtalál.

Szeptember 27. az év 270. (szökőévben 271.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 95 nap van hátra.

Névnapok: Adalbert, Damján, Damos, Demény, Demjén, Denton, Döme, Dömjén, Dömös,

Floransz,Florencia, Florentin, Florentina, Karola, Károly, Kósa, Kozima, Kozma, Mirabel,

Mirabella, Vince

Események

1540 – III. Pál pápa engedélyezi a Loyolai Szent Ignác által alapított Jézus Társasága (Societas Jesus, Jezsuita rend) működését.

1786 – Born Ignác arany– és ezüstércek amalgamálásának tökéletesítésével foglalkozó eljárásának megismerésére a Selmecbányamelletti Szklenóra gyűltek össze korának legjelesebb bányászai, kohászai, ahol a bemutatót követően Born kezdeményezésére megalakították az első nemzetközi tudományos társaságot Societät der Bergbaukunde néven.

1825 – A vasút születésnapja: az első vaspálya megnyitása Angliában, Stockton és Darlington között.

1848 – Lamberg Ferenc ideiglenes nádori kinevezését a magyar országgyűlés érvénytelennek nyilvánítja.

1849 – Klapka György tábornok aláírja a komáromi vár megadásáról szóló dokumentumot.

1863 – Hamburgban megnyílik az újáépített Szent Miklós-templom.

1884 – A budapesti operaház ünnepélyes megnyitása.

1896 – A hajózhatóvá tett Vaskapu-csatorna ünnepélyes megnyitása az Al-Dunán, I. Ferenc Józsefcsászár és király, I. Károly román király és I. Sándor (Aleksandar Obrenović) szerb királyjelenlétében.

1908 – Elkészül az első Ford „T” Modell.

1920 – Megkezdi működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia (ma Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem).

1937 – A New York állambeli Albionban megnyílik az első Mikulás-iskola.

1938 – Vízre bocsátják a Queen Elizabeth óceánjárót Glasgow-ban.

1939 – Lengyelország 19 napos ellenállás után kapitulál az országba betört német inváziós haderő előtt.

1940 – Megalakul a Berlin-Róma-Tokió tengely Németország, Olaszország és Japán részvételével.

1940 – Magyarországon megalakul az egységes Nyilaskeresztes Párt, Szálasi Ferenc vezetésével.

1961 – Sierra Leone lesz a ENSZ 100. tagja.

1962 – Az USA MIM–23 Hawk típusú légvédelmi rakétákat ad el Izraelnek.

1964 – A Warren Bizottság lezárja a Kennedy-gyilkosság vizsgálatát. A jelentés Lee Harvey Oswaldotmagányos elkövetőként jelöli meg.

1984 – Díszelőadással nyitják meg a felújított 100 éves budapesti operaházat.

1986 – Battonyán felavatják az első magyarországi S.O.S. gyermekfalut.

1987 – Átadják a felújított Ráday Kollégiumot Budapesten, a Református Egyház művelődési és oktatási intézményének otthonát.

1987 – A lakiteleki találkozó. Hivatalos címe „A magyarság esélyei” . Az MDF megalakulásának tekintik. A találkozó nyilatkozattal zárul.

1996 – Tálib hatalomátvétel Afganisztán fővárosában, Kabulban, Nadzsibullah Amin elnököt kivégzik, rendszerét megdöntik.

1999 – Három új holdat fedeznek fel az Uránusz bolygó körül.

2007 – Elindul az amerikai Dawn űrszonda a Ceres és Vesta kisbolygók vizsgálatára.

Sportesemények

Forma-1

1981 –  kanadai nagydíj, Montreal – Győztes: Jacques Laffite (Ligier Matra)

1987 –  spanyol nagydíj, Jerez – Győztes: Nigel Mansell (Williams Honda Turbo)

1992 –  portugál nagydíj, Estoril – Győztes: Nigel Mansell (Williams Renault)

1998 –  luxemburgi nagydíj, Nürburgring – Győztes: Mika Häkkinen (McLaren Mercedes)

2009 –  szingapúri nagydíj, Singapore – Győztes: Lewis Hamilton (McLaren Mercedes)

Születések

1275 – II. János brabanti herceg († 1312)

1389 – Idősebb Cosimo Firenze fejedelme, a Medici-család fejedelmi ágának alapítója († 1464)

1533 – Báthory István erdélyi fejedelem, Lengyelország királya († 1586)

1601 – XIII. Lajos francia király († 1643)

1627 – Jacques Bénigne Bossuet francia író, hitszónok († 1704)

1677 – Johann Gabriel Doppelmayr német csillagász, matematikus, térképész († 1750)

1772 – Kisfaludy Sándor magyar költő († 1844)

1814 – Kovács Sebestény Endre orvos, sebész, az MTA tagja († 1878)

1843 – Gaston Tarry francia matematikus († 1913)

1854 – Alois Lexa von Aehrenthal gróf, osztrák politikus, 1906–12-ig az Osztrák–Magyar Monarchiakülügyminisztere († 1912)

1855 – Paul Émile Appell francia matematikus († 1930)

1864 – Andrej Hlinka szlovák pap, politikus († 1938)

1871 – Grazia Deledda Nobel-díjas szardíniai író († 1936)

1905 – Pless László Kossuth-díjas karmester († 1974)

1909 – Amerigo Tot (Tóth Imre), magyar szárm. szobrászművész († 1984)

1921 – Jancsó Miklós Kossuth-díjas magyar filmrendező

1922 – Arthur Penn amerikai filmrendező († 2010)

1924 – Jayne Meadows amerikai színésznő

1937 – Vaszil Vasziljovics Durdinec ukrán politikus

1943 – Randy Bachman a Bachman-Turner Overdrive zenekar vezetője

1947 – Kaltenbach Jenő magyar jogász

1947 – Maros Gábor magyar színész, énekes

1949 – Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes

1951 – Baczakó Péter magyar súlyemelő, olimpiai bajnok († 2008)

1958 – Shaun Cassidy amerikai színész, énekes

1962 – Fodor Gábor jogász, SZDSZ-politikus, a Fidesz egyik alapító tagja

1976 – Francesco Totti az AS Roma labdarúgója

1979 – Görög Zita fotómodell, műsorvezető, színésznő

1979 – Horváth Zoltán válogatott kosárlabdázó († 2009)

1982 – Darrent Williams amerikai NFL-játékos († 2007)

1984 – Avril Lavigne kanadai énekesnő, dalszerző, színésznő, modell

1984 – Johan Libéreau francia színész

1986 – Priskin Tamás magyar válogatott labdarúgó, aki jelenleg az angol másodosztályban szereplő a Watford FC játékosa

1989 – Pak Thehvan dél-koreai olimpiai bajnok úszó

Nemzeti ünnepek, emléknapok, világnapok

Idegenforgalmi Világnap (1980 óta)

A Jóm kippur a zsidó kalendárium legfontosabb ünnepe. A Yom Kippur az “Engesztelés napja” szeptember 27-én naplementekor kezdődik és 28-án naplementekor ér véget. Ez alatt az idő alatt tilos ételt, italt fogyasztani és dohányozni.

Share Button
Ennyien olvasták: 207

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.