Központ
2018. december 09. vasárnap, Natália

Miért tesz boldoggá a tenger látványa?

Központ augusztus 2, 2018 Kávé mellé

Az emberiséget az idők kezdete óta lenyűgözi a tenger látványa, a tudomány pedig ma már magyarázattal is tud szolgálni arra, hogy mi vonz minket ilyen leküzdhetetlen erővel a vízhez, ami túlmutat az evolúciós okokon.  

A Távol Afrikától című regény szerzője, Karen Blixen szerint nincs a világon olyan probléma, amit ne lehetne sós vízzel – verejtékkel, könnyekkel vagy a tengerrel – orvosolni. Megnyugtató hatással van lelkünkre a tenger, óceán, folyó vagy tó látványa, ezért is igyekszünk annyira a szabadságunkat víz mellett tölteni.

A tizenkilencedik századi orvosok még gyakran írtak fel betegeiknek tengeri levegőt a különféle testi-lelki nyavalyáikra, de egészen a közelmúltig nem létezett olyan kutatás, amelynek a tárgya a „kék tér”, vagyis a tengerek, óceánok, folyók, tavak és mesterséges vízfelületek testi-lelki jóllétünkre gyakorolt hatása lett volna.

Kék bolygó, kék agy, kék lélek

2011-ben idegtudósok, kognitív pszichológusok, tengerbiológusok, művészek, orvosok, természetvédők, ingatlanügynökök és szakácsok gyűltek össze San Fransiscóban, hogy együtt tanulmányozzák a „blue mind”-jelenséget, vagyis azokat az egészen eltérő módokat, ahogyan az agyunkat, a testünket és a lelkünket is befolyásolja a víz.

Amióta ember létezik mindig a víz közelségét kereste. Minden nagy civilizáció a víz közelében alakult ki, a Föld népességének 80 százaléka ma is a vízfelület – óceán, tenger, tó vagy folyó – száz kilométeres körzetében lakik. Félmilliárd ember köszönheti megélhetését közvetlenül a víznek, a világgazdaságnak pedig a kétharmada származik olyan tevékenységből, ami valamilyen módon a vízhez kötődik, ráadásul nagyon valószínű, hogy az emberi agy kialakulásában és evolúciójában kritikus szerepet játszottak az elfogyasztott halakból és más tengeri lényekből származó omega 3 zsírsavak.

A vízzel való bensőséges kapcsolatunk azonban messze túlmutat közgazdaságon, étkezésen vagy egyszerű földrajzi okokon. Őseink a vízből származnak, ahogy életünk első kilenc hónapját is vízben töltjük. Amikor megszületünk, testünknek nagyjából 78 százalékát teszi ki a víz. Ahogy öregszünk, ez az arány fokozatosan csökken 60 százalék alá, agyunkban azonban egész életünkben megmarad a 80 százalékos vízarány. Az emberi testnek nagyjából ugyanaz a sűrűsége, mint a víznek, ezért lebegünk a vízen, a testünk sejtjeiben levő víz pedig összetételében megfeleltethető a tengervíznek.

Az óceán jótékony hatásai

Az óceán hangjának hatására aktiválódik agyunk prefrontális kérgében az a terület, amely többek között az érzelmeinkért felelős. A békés, nyugalmas érzés, amely a tengerparton tölt el minket, egyrészt azoknak a molekuláris változásoknak köszönhető, amelyek a hullámok hatására alakulnak ki bennünk, másrészt a megnövekedett szerotoninszintnek, amit szintén a hullámzás okoz. A hullámzás hatására jobban alszunk, több oxigént képes felvenni a szervezetünk, és csökken a testünkben a kortizol stresszhormon szintje (amely a nagyvárosi élet zajaira viszont megemelkedik).

A hullámok hangját az ember relaxálónak érzi, a kiszámíthatóan érkező, alacsony és harmonikus frekvenciájú hullámzás ugyanis az egyik legkellemesebb melódia a fülünknek. Ugyanakkor az óceán hangja az anyaméhben töltött időre emlékeztethet minket, azért is érezzük megnyugtatónak és biztonságosnak, ráadásul a csendes, alig hullámzó óceán látványa evolúciós értelemben is biztosítja számunkra a biztonság érzetét. Minden olyan helyen jól érezzük magunkat, ahol a látvány egyszerű, ahol azonnal kitűnne a környezetből, ha bármi fenyegetne minket. Egy sűrű erdőben nem egyértelmű, hol leselkednek ránk prédára váró vadállatok, a nagyvárosi dzsungelben pedig, az emberek sűrűjében zsebtolvajoktól és más urbánus veszélyektől tarthatunk, ezért nem engedhetjük el magunkat egy pillanatra sem. A tengerparton viszont, amikor senki nincs a közelünkben, és a tenger is csendes, kilométerekre ellátunk, így az agyunk alacsonyabb frekvenciára kapcsolhat, mert nincs olyan potenciális veszély, amivel foglalkozni kellene.

Vízben még Vonnegut is szép

Brian Fagan régész szerint a vizet az ember egészen a történelem kezdete óta, folyamatosan élteti, és mindenkinek mást jelent. Ösztönösen tudjuk, hogy a vízben töltött idő egészségesebbé és boldogabbá tesz minket, csökkenti bennünk a stresszhormonok szintjét, és megteremti bennünk a belső békét.

Mivel evolúciós történelmünk legnagyobb részét, hárommillió évet a természetben töltöttük, ösztönösen vonzódunk a természeti környezethez. Ahogyan a gyerek függ az anyjától, úgy kötődik a mi túlélésünk is a természethez. És ahogy ösztönösen szeretjük az édesanyánkat, hasonlóan erős vonzalmat érzünk a természet iránt fizikai, kognitív és érzelmi szinten is. Nem egy idegen bolygóról érkeztünk a Földre, hanem belőle nőttünk ki, mint ahogy egy hullám kinő az óceánból. Nem vagyunk idegenek a természetben, oda tartozunk.

Vincent van Gogh úgy vélte, a halászok ugyan tisztában vannak vele, hogy a tenger veszélyes és a vihar szörnyű, mégsem találták ezt a veszélyt soha elegendő oknak arra, hogy a parton maradjanak. A Beach Boys zenekar szerint, aki elkap egy hullámot, az a világ tetején ül.

Wallace J. Nichols Kék elme című könyvében arról ír, a víz iránti szerelmünk tudományos megértése lényeges hatással van a mindennapi életünkre: az egészségügyre, a turizmusra, az ingatlanárakra, a kreativitásra, a gyerekek fejlődésére, a városfejlesztésre, a traumák kezelésére, a környezetvédelemre, az üzleti életre, a politikára, vallásra, építészetre és így tovább. Mi több, oda is elvezethet minket, hogy jobban megértsük, kik vagyunk, és hogyan befolyásolja gondolatainkat és érzelmeinket a vízzel való kapcsolatunk.

Amikor Nichols egy csapatnyi, az arizonai sivatagban felnőtt indián gyereket – akik soha nem látták korábban az óceánt – elvitt magával a Kaliforniai-öbölbe, a többség nem volt felkészülve az élményre sem érzelmi, sem praktikus értelemben. Egyiküknél sem volt például úszónadrág, azon oknál fogva, hogy még életükben nem volt ilyesmijük, hiszen nem volt rá szükségük. Amikor ezen az óceánhoz tett kiránduláson egyikük búvármaszkban lemerülve először látta meg a víz alatti élővilágot, kiugrott a vízből, és sírva-nevetve kiabálta, milyen gyönyörű ez a bolygó. Majd visszavette magára a maszkot, ismét alámerült, és utána egy órán át nem szólt senkihez egy szót sem.

Tímár Timea

Share Button
Ennyien olvasták: 910

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.