Augusztus 29. az év 241. (szökőévben 242.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 124 nap van hátra.
Események
1521 – Az I. Szulejmán (Szoliman) szultán által vezetett török haderő bevette Nándorfehérvárt.
1526 – „A mohácsi vész”: Az I. Szulejmán (Szoliman) szultán vezette török haderő a mohácsi csatában szétveri a magyar fősereget, II. Lajos király is elesik.
1532 – Kőszeg ostroma véget ér. A török hadsereg sikertelen ostrom után elvonul Kőszeg vára alól.
1533 – Pizarro spanyol konkvisztádor megöleti az utolsó inka uralkodót, Atahualpát és elfoglalja a Birodalom fővárosát, Cuzcót.
1541 – I. Szulejmán (Szoliman) szultán hadsereggel érkezik Buda alá, fogságba veti Török Bálintot. A török katonaság csellel elfoglalja Buda várát.
1602 – A tizenöt éves háború során Jemisdzsi Hasszán nagyvezír visszafoglalja a császáriaktól Székesfehérvárt.
1660 – Nagyvárad török kézre kerül.
1679 – Gubasóczy János – korábbi váci püspök – személyében új főpásztor kerül a Nyitrai egyházmegye élére.
1686 – A török védők sikertelenül próbálnak kitörni a Szent Liga által ostromlott Buda várából.
1756 – II. Frigyes porosz király csapatai bevonulnak az Ausztriával szövetséges Szászországba, ezzel elkezdődik a hétéves háború.
1831 – Michael Faraday angol fizikus felfedezi a mágneses tér elektromos hatását, az elektromágneses indukciót.
1848 – A rákoscsabai templomban házasságot köt Jókai Mór és Laborfalvi Róza.
1902 – 800 000 koronás alaptőkével megalakul az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat Rt., az IBUSZ jogelődje, első elnöke Esterházy Mihály gróf.
1944 – Kitör a szlovák nemzeti felkelés Besztercebányán.
1944 – Horthy kormányzó Lakatos Géza vezérezredest nevezi ki miniszterelnökké, Sztójay Döme helyére.
1949 – A szovjetek sikeresen tesztelték az első atombombájukat, az RDSz-1-t.
2005 – A Katrina hurrikán eléri Louisiana partjait, 65 mérföldre délre New Orleans-tól.
Sportesemények
Formula–1
1976 – Hollandia holland nagydíj, Zandvoort – Győztes: James Hunt (McLaren Ford)
1982 – Svájc svájci nagydíj, Dijon – Győztes: Keke Rosberg (Williams Ford)
1993 – Belgium belga nagydíj, Spa Francorchamps – Győztes: Damon Hill (Williams Renault)
1999 – Belgium belga nagydíj, Spa Francorchamps – Győztes: David Coulthard (McLaren Mercedes)
2004 – Belgium belga nagydíj, Spa Francorchamps – Győztes: Kimi Räikkönen (McLaren Mercedes)
2010 – Belgium belga nagydíj, Spa Francorchamps – Győztes: Lewis Hamilton (McLaren Mercedes)
Születések
1434 – Janus Pannonius, az első, név szerint ismert magyar költő († 1472)
1755 – Jan Henryk Dąbrowski lengyel tábornok és nemzeti hős, nevéhez fűződik a lengyel himnusz születése († 1818)
1825 – Salamon Ferenc, a 19. század második felének egyik jelentős irodalomkritikusa, történésze, színikritikusa († 1892)
1855 – Stetka Gyula magyar festőművész († 1925)
1862 – Maurice Maeterlinck belga flamand származású irodalmi Nobel-díjas francia nyelvű drámaíró, költő, esszéíró († 1949)
1904 – Werner Forßmann Nobel-díjas német orvos, sebész és urológus, a szívkatéterezés felfedezője († 1979)
1915 – Ingrid Bergman svéd színésznő († 1982)
1916 – Leo Horn holland labdarúgó játékvezető, az évszázad mérkőzésének titulált Anglia – Magyarország 3 : 6 mérkőzést ő vezette († 1995)
1923 – Richard Attenborough báró, Oscar-díjas angol színész, filmszínész, rendező, producer († 2014)
1928 – Charles Gray angol színész (Gyémántok az örökkévalóságnak, The Rocky Horror Picture Show) († 2000)
1933 – Alan Stacey brit autóversenyző († 1960)
1935 – Garai László kutató pszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora
1936 – John McCain amerikai politikus, szenátor
1939 – Kontsek Jolán olimpiai bronzérmes atléta, diszkoszvető, súlylökő, gerelyhajító, edző
1939 – Joel Schumacher amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer
1941 – Siklós Csaba magyar közlekedésmérnök, politikus
1942 – Gottfried John német színész
1943 – Arthur B. McDonald Nobel-díjas kanadai asztrofizikus
1947 – James Hunt (James Simon Wallis Hunt) brit autóversenyző, a Forma–1 egyszeres világbajnoka (1976) († 1993)
1958 – Michael Jackson amerikai táncos, koreográfus, énekes, színész († 2009)
1967 – Jiří Růžek cseh fotóművész
1972 – Irina Olegovna Lacsina moldovai orosz színésznő („A Hídember”)
1972 – Michael Simon DJ, a Scooter tagja
1974 – Vincze Ottó (labdarúgó), magyar válogatott labdarúgó
1979 – Ruslan Lobanov ukrán fotóművész
1980 – William Levy kubai színész
1981 – Jay Ryan új-zélandi színész
1991 – Kovacsics Anikó magyar kézilabdázó
1993 – Liam Payne brit énekes
Nemzeti ünnepek, emléknapok, világnapok[szerkesztés]
A Szlovák Köztársaság hivatalos állami ünnepe – 1944: Szlovák nemzeti felkelés
Magyar Fotográfia Napja, Vállas Antal 1840. augusztus 29-én készítette az első magyarországi dagerrotípiát.