Központ
2017. december 12. kedd, Gabriella
Derült
Ma
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Jórészt felhős
Csütörtök
Jórészt felhős

Napi horoszkóp – Január 4.

Központ január 4, 2016 Kávé mellé

Kos: Ma választás, döntés elé állíthatja önt a sorsa. Egy új és egy régi, a legmodernebb, és a leghagyományosabb között kellhet ma döntésre vinnie a dolgot. Valószínűleg akkor jár jól, ha mégis mind a kettőt választja. A régi, a hagyományos visszaköti önt a gyökerekhez, talán a földhöz is. Az új által viszont szárnyakat kaphat. De ha nem száll el teljesen, az ereje realizálódhat. A hagyomány megőriz.

Bika: Ma már mindenképpen dolgoznia kell: és önben talán éppen mára fogyott el az erő. Ha ön családanya, akkor ez teljesen érthető: az ünnepek szervezése és a gyereknevelés gondja minden energiát kimerített önben. Szerencséjére a munkahelye ma valóságos szanatóriumnak bizonyulhat. A kávézgatás, és a lassú beindulás idejét élik. Még mindenki az élményeivel van elfoglalva. Beszélgessen többet a főnökével!

Ikrek: Ha az a taktikája, hogy inkább nem is próbálkozik, nehogy elbukjon, akkor nagyon rosszul járhat. Lehet, hogy amibe most belekezd, csak időleges sikereket hoz, de megtanulhat valamit, aminek a jövőben akkor is hasznát veheti, ha egyébként nem lesz sikeres a mostani vállalkozása. De egyelőre a dolog még kétesélyes: ha igazán hisz benne, és van kitartása is, akkor tényleg sikeres lehet. És gazdag is.

Rák: Már előre is fél a mai naptól, mert unalmasnak, fárasztónak és kiszámíthatónak érzi. És ez még akkor is így lehet, ha már előre tudja, hogy miféle hiábavaló csatáknak és vitáknak lehet kitéve ma, mert tudja már, hogy megint ugyanazokat a köröket kell végigjátszania. De mi lenne, ha ez egyszer úgy lépne ki az ördögi körből, hogy ön ad más válaszokat, másként reagál. Lehetne például megértő is.

Oroszlán: Az új év első munkanapján szerencsésen visszatérhet a vállalkozó kedve. Uralkodó bolygója a nagy változásokat hozó Plútóval áll együtt. Másként látja, ezért képes átértékelni is a helyzetét. A megújulás az ön számára nemcsak kényszer, de egyben lehetőség. Ön képes arra is, hogy ami másoknak nehéz, esetleg egyenesen rossz sorsfordulatot jelent, azt ön jóvá varázsolja. Még mások számára is.

Szűz: Komoly kihívást jelenthet ez a mai nap, uralkodó bolygójának jegyváltása jelzi, hogy a munka, a kötelességek most mindennél fontosabbak az ön számára. A Marssal kvadrátban állva azt jelzi, hogy minden eddiginél nagyobb erőkifejtésre kényszerítheti önt a sorsa. Hiába hinné azt, hogy már túl van a nehézségeken, ez az év kezdet minden eddiginél nagyobb kihívás elé állíthatja. De nagyobb sikert is ígér önnek.

Mérleg: Egy mélyen szántó beszélgetésre kerülhet ma sor ön és egy munkatársa, talán éppen a főnöke között. Elsőre talán kellemetlenül érintheti a téma, és még valamiféle kritika is érheti. Ám, ha jól veszi a “leckét”, akkor kifejezetten a hasznára lehet ez a beszélgetés. A tanácsot érdemes megfontolnia, és valamit másként is tehet, mint eddig tett. A leginkább az emberi, munkatársi kapcsolatain változtathat.

Skorpió: Már előre tartott ettől a naptól: az év első munkanapja különleges kihívást tartogat az ön számára, amit már jó előre sejtett. Új feladatot kaphat, ami eddig ismeretlen terepet jelent az ön számára. Szerencsére az intellektuális kihívások mindig is megmozgatták a fantáziáját. Most, hogy az uralkodó bolygóját az okos Vízöntő-Merkúr fényszöge is éri, találékonyabbnak és bátrabbnak is bizonyulhat.

Nyilas: Ön általában optimista és álmodozó típus. Most mégis kicsit átbillenhet a ló másik oldalára, mintha feledné minden derűlátását. A Szaturnusz önmagával szemben is szigorúbbá, és következetesebbé teheti, ami jó, de ugyanakkor egyfajta komorsággal is sújtja a természetét. A munkálkodás terén érhet el most nagyobb sikereket, de azért nem ártana egy kicsit a fantázia birodalmába is visszatérnie. Higgyen az álmaiban!

Bak: Az az érzése, hogy míg ön robotol, és valójában mindent csendesen elintéz a háttérben, addig mások aratják le a babérokat. Ám, ha jobban magába néz, akkor ön is beláthatja, hogy jobb önnek a háttérben maradni, mert csendes és visszahúzódó természete nem nagyon kívánja a rivaldafényt. Ám a jó megoldásokért, kitartó munkálkodásáért önnek is jár jutalom. Az anyagi juttatásokról tárgyaljon ma a főnökével!

Vízöntő: Remek napnak néz elébe, ma minden könnyebben sikerül, mint az elmúlt évben bármikor. A Merkúr az ön jegyébe lépett, és kedvező fényszöget kap a Vénusztól, és kissé kedvezőtlen, de annál inspirálóbb konstellációban áll a Marssal. Szépen beszélhet ma, bárkit meggyőzhet, és ezt kellő vehemenciával is teheti. Az önnek ellentmondóknak pedig ügyes csűrcsavarral éppen maguk ellen játszhatja ki a saját érveiket.

Halak: Ön általában nem az a típus, aki, ha döntenie kell, akkor inkább a nehezebb utat választaná. Általában kifejezetten szeret megalkudni a körülményeivel. A mai napon azonban maga is úgy érezheti, hogy kivételesen a nehezebb utat kell választania. Ezt morális és esztétikai szempontból is jobbnak érezheti most. Ami középszerű, unalmas, az már elviselhetetlennek tűnhet az ön szemében.

forrás: blikk.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 287

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.