Napi horoszkóp – November 25.
Kos: Leteszed az esküt, hogy véghez viszed, amit a fejedbe veszel. Elhatározásod megfellebbezhetetlen. Jaj annak, aki harci eltökéltségedben ellentmondani merészel neked. Céljaid érdekében hivatásodban is képes vagy összeszedni magad. Érdeklődésed más lehetőségek irányába is kiterjed.
Bika: Ügyeid nem állnak rosszul, vállalkozásod lassan beindul. Ez még csak a kezdet, mégis minden sokkal könnyebb már, mint eleinte. Hosszasan megpihenni még butaság volna, de az iram mérsékelhető. Ez igen nagyszó. Kedveseddel együtt ünnepelhetitek meg ezt a kellemes, emlékezetes eseményt.
Ikrek: Ezt a napot nem neked találták ki. Legszívesebben törölnéd a naptárból az összes hétfőt, de ha ez sikerülne, akkor a következő lépésben az összes keddet is kiradíroznád. Erre nincs valós lehetőség, jobb, ha beletörődsz a sorsodba. Furcsa találkozásban lesz részed, ami sokáig foglalkoztat.
Rák: Ma úgy érzed ég a munka a kezed alatt. Ez sok tekintetben igaz is, persze jobban teszed, ha figyelsz arra, amit csinálsz, mert több hibát ejthetsz, mint általában szoktál. Hegyeket mozgattál meg, mások mégsem vesznek észre ebből semmit. Ezért egy kissé csalódottnak érezheted magad.
Oroszlán: Amikor érzelmes hangulatba kerülsz, képes vagy kritikusan szemlélni önmagadat, ugyanakkor sokkal megértőbb vagy másokkal szemben. Ilyenkor roppant vonzónak talál a környezeted. De ez az állapot csak addig tart, amíg el nem telsz a bókokkal, és a könnyen szerzett sikerekkel.
Szűz: Máskor is elgondolkodtál rajta, hogy munkahelyet változtatsz, de ennyire konkrét elhatározásra még soha sem szántad el magad. Ha ebben nem csak üzletet látsz, hanem úgy érzed, hogy képességeidet is tovább fejlesztheted, ne habozz! Merészséged határtalan ezen a napon. Sok sikert:
Mérleg: Semmi említésre méltó nem történik ezen a napon, hacsak az nem, hogy megérkezik végre az a hír, amelyre oly régen vársz, és ráadásul megnyugtató eredménnyel. Ha délután akad néhány szabad órád, gondolj már most az ünnepekre, és kezdj el ajándékokat vásárolgatni. Jobb előbb, mint később.
Skorpió: Ma valahogy mindenkit gerjesztenek a beszólásaid. Nem érted, hogy egy alapjában véve lényegtelen dolog hogyan válthat ki ilyen heves reakciókat az emberekből. Ha ismernéd a dolgok hátterét, egy cseppet sem csodálkoznál a hozzáállásokon. Próbálj megnyugodni, tán egy jó könyv segít.
Nyilas: Hűtlenkedő Nyilasok ma komoly összezördülésre, esetleg szakításra is számíthatnak ük részéről. Választás elé állítanak egy fontos kérdésben, és attól teszik függővé a kapcsolat további sorsát. Az egyedül élő Nyilas viszont ma megismerkedhet valakivel, ha nyitott szemmel jár.
Bak: Nem hajhászod a népszerűséget, mégis ismertté válhatsz érdemeik alapján. Sajnos takarékossági intézkedésekre is rákényszerülhetsz. Ahhoz, hogy megóvd magad a sokkhatásoktól, luxuskiadásaidat le kell csökkentened. A közlekedésben ma kiemelkedően fontos az óvatosság, és a lélekjelenlét.
Vízöntő: Ma nem cselekszel, az csak a látszat: a dolgok megtörténnek veled. Ne is hadakozz ez ellen: Azért egy kis jó is van ebben, hiszen nem kell gondolkodni, mindegyre idegeskedni, tépelődni, elmélkedni, töprengeni. Minden hét kezdődhetne egy ilyen nappal. Használd, ki tudja mikor lesz ilyen.
Halak: Több mint valószínű egy hosszútávon meghatározó jelentőségű fordulat bekövetkezése a magánéletedbe. Ez a fordulat kiemelkedő szakmai sikerrel párosul. Teljesen érthető tehát, hogy ebben a helyzetben ugrándozni tudnál jókedvedben. Érdemes lenne vásárolnod egy lottószelvényt a héten.
Forrás: np