Kávé mellé

NAPI VISSZANÉZŐ – ÁPRILIS 24.

Az év 114. napja, hátra van még 251

POLITIKAI, TUDOMÁNYOS ÉS EGYÉB ESEMÉNYEK

1222 – II. András kiadja az Aranybullát; szűkebb értelemben a II. András magyar király által az 1222-es székesfehérvári országgyűlésen kiadott, függőpecséttel ellátott királyi okirat, amely a magyar nemesség jogait először rögzítette

1326 – Károly Róbert megalapítja a Szent György Lovagrendet; a legrégebbi világi lovagrend, hiszen a korábban alakult lovagrendek mind egyházi lovagrendek voltak.
Szent György napján Károly Róbert király Boleszló esztergomi érsek és a magyar püspöki kar jelenlétében hozta nyilvánosságra a rend statútumát Visegrádban, azonban egyes kutatók szerint a rendet 3 évvel korábban alapították. A lovagok világi és egyházi szolgálatokat egyaránt elláttak. Egyházi feladatukból fakadt a kereszténység védelme, az ünnepek fényének biztosítása, a gyengék, a szegények és az elesettek védelme, támogatása. Ők óvták a király és az udvartartás szereplőinek biztonságát, őrizték az 1323-ban a visegrádi fellegvárba szállított Szent Koronát, emellett lovagi tornákon ők adták a király kíséretét.
A Szent György vitézek rendjének szabályai” szerint a társaságnak egyszerre 50 tagja lehetett. Vitézei fekete, térdig érő, csuklyás posztó köpenyt viseltek, a köpeny belsejébe írták jelmondatukat: „Valósággal igaz vagyok e baráti renddel szemben”

1555 – Országgyűlés Marosvásárhelyen

1975 – Öt terrorista hatalmába keríti az NSZK stockholmi nagykövetségét, és a túszok elengedése fejében bebörtönzött társaik szabadulását követelik. Mivel az NSZK kormánya nem hajlandó tárgyalni velük, kivégeznek két túszt (Andreas von Mirbach és Heinz Hillegaart diplomaták), majd a követség felső emeletét felrobbantják. Az égő épületből való menekülésük közben a terroristákat elfogják

1961 – A 17. században Stockholm közelében elsüllyedt Vasa svéd királyi hadihajó kiemelése. Ez ma az egyetlen ilyen idős, épségben megmaradt hajó (ma múzeum)

1854 – I. Ferenc József osztrák császár, magyar király esküvője Wittelsbach Erzsébet bajor hercegnővel („Sisi”-vel) Bécsben, az Ágoston-rendiek templomában

SZÜLETÉSEK

1533 – Orániai Vilmos, a „Hallgatag Herceg”, a németalföldi szabadságharc vezetője

1875 – Huszka Jenő magyar zeneszerző, akinek leghíresebb műve a Lili bárónő című operett, valamint olyan halhatatlan slágerek is fűződnek a nevéhez, mint a Délibábos Hortobágyon vagy Doktor úr, a maga szíve sose fáj?

1880 – Gideon Sundbäck svéd-amerikai mérnök, a cipzár fejlesztője; Whitcomb L. Judson cipzárját fejlesztette és tökéletesítette az által, hogy megalkotta a nyitást és zárást végrehajtó kocsit

1913 – Jékely Zoltán nagyenyedi születésű magyar író, költő, műfordító, Baumgarten-díjas (1939), József Attila-díjas (1982).
Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Bethlen Kollégiumban kezdte, majd a kolozsvári Református Kollégiumban folytatta és Budapesten fejezte be. 1935-ben a budapesti egyetemen szerzett doktori fokozatot magyar irodalomtörténetből, művészettörténetből és művészetfilozófiából. 1935–1941 között az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa volt, 1941–1944 között a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban dolgozott, 1946-ban visszatért az Országos Széchényi Könyvtárba. 1954 után szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként dolgozott.
A világirodalom nagyjai közül Jean Cocteau, Dante, Mihai Eminescu, Goethe, Thomas Mann, Schiller, Shakespeare, Lucian Blaga műveit fordította

1920 – Zenthe Ferenc a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.


Négy szemesztert végzett a közgazdaság-tudományi egyetemen, de otthagyta és a Színművészeti Akadémia hallgatója lett 1941-ben. Palóc tájszólásától hamarosan meg kellett válnia. A háború miatt azonban 1942-ben félbehagyta tanulmányait. 1945-ben szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd két évad után a győri Kisfaludy Színház (ma Győri Nemzeti Színház), 1949-ben pedig a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja lett. 1952-től a budapesti Madách Színház színművésze volt. Atmoszférateremtő képessége, humora jellemszerepekben kiválóan érvényesült.

Indulásától a közönség szeretete övezte. „Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább” – nyilatkozta az MTI-nek 2005 januárjában, akkorra már a Nemzet Színészeként, a megnyerő egyéniségű művész. A filmgyártás és a televízió is jobbnál jobb feladatokkal „kényeztette el”. Első filmszerepében, 1953-ban Nagy Sándor honvédtábornokot alakította a Föltámadott a tengerben, ezt a Rákóczi hadnagyának főszerepe követte (előtte öttusázók tanították meg lovagolni, aminek még sok hasznát vette).
Ezután romantikus vígjátékok főszerepei következtek a sármos színész életében: a 2×2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, a Fapados szerelem című filmekben. Később egyre inkább jellemszerepeket formált meg. 1983-ban készült az Oscar-díjra is jelölt magyar-NSZK koprodukció, a Jób lázadása, amelyben Zenthe Ferenc a Tisza-menti, módos falusi zsidó szerepében tűnt fel. Játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt, 2004-ben.

A Tenkes kapitánya (1963) után több tévésorozat következett: a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Princ, a katona, a Bors és legutóbb a Szomszédok. A tévésorozatokban Zenthe mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály tetszését kiérdemelte. Népies, férfias, humoros karakterszínész volt. Számos filmben szerepelt, de szinkronhangként is bizonyított. Szerepelt a Magyar Rádió 1959–2007 között futott A Szabó család című rádiós telenovellájában is, amely Európa leghosszabb életű családregényszerű rádiójátéka volt.
1987–1999 közt a Szomszédok című teleregény szereplője (Taki bácsi); a sorozat 1999. december 30-án, a 331. résszel búcsúzott el a nézőktől. 2000 februárjától a Komédiások – Színház az egész… című sorozat egyik főszereplője volt

1934 – Shirley MacLaine Oscar-díjas amerikai színésznő, filmszínésznő, táncosnő

1942 – Barbra Streisand kétszeres Oscar-díjas, háromszoros Golden Globe-díjas és többszörös Grammy-díjas amerikai színésznő, énekesnő, zeneszerző, rendező, forgatókönyvíró és producer. Ő a legtöbb albumot eladott női előadóművész az Amerikai Egyesült Államokban, 71,5 millió minősített albumeladással; világszerte több mint 140 millió lemeze kelt el.
Streisand azon kevés művész közé tartozik aki színész és énekesként egyszerre rendelkezik Oscar-díjjal, valamint listavezető számmal az amerikai Billboard Hot 100 hivatalos slágerlistáján. A 2009-ben kiadott Love is the Answer című albuma szintén listavezető lett az Egyesült Államokban, ezzel rekordot döntve Streisand napjainkig az egyetlen előadó, aki karrierje során összesen öt egymásutáni évtizedben ért el listavezető pozíciót a Billboard 200 slágerlistán.

New Yorkban, Brooklynban született ortodox zsidó családban. Édesapja korán meghalt, hiánya Barbrának nagy fájdalmat okozott. Ez adott indíttatást első rendezéséhez (Yentl). Anyja nem nézte jó szemmel lánya színészi álmait, és folyton becsmérelte Barbra külsejét. Sidney Poitier-val és Paul Newmannal az első sztárok között volt az 1970-es években, akik saját produkciós irodát alapítottak.
Szerepeiben főként akaratos, elszánt nőket alakít, drámai és komikus szerepek megformálásában egyaránt élen jár. 1997-ben eljegyezte magát a másodvonalbeli filmek sztárjával, James Brolinnal, akivel kapcsolatban nem titkolja, hogy a hiányzó apafigurát is pótolja számára. Egyetlen vágya, hogy partnerével a lehető legtöbb időt töltse együtt. Hollywood leggazdagabb üzletasszonyai közé tartozik, egyes becslések szerint 180 millió dolláros vagyonnal rendelkezik. Rendszerint együtt ünnepli születésnapját barátnőjével, Shirley MacLaine-nel, akivel egy napon született, amint azt láttuk

1963 – Détári Lajos hatvanegyszeres magyar válogatott és ötszörös világválogatott labdarúgó, edző

1990 – Muri Enikő magyar énekesnő

HALÁLOZÁSOK

1196 – III. Béla magyar király

1731 – Daniel Defoe angol író

1917 – Tömörkény István író, régész, etnográfus

1967 – Széchenyi Zsigmond író, vadász, Afrika-utazó. A magyar vadászati kultúra kimagasló alakja. Afrika, India, Alaszka és Európa vadásza. Kiemelkedő vadásztrófeája egy világrekorder addax (mendeszantilop). Vadászkönyvtára Magyarország legjelentősebb vadászati szakkönyvgyűjteménye, mely jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg

2004 – Estée Lauder (er. Josephine Esther Mentzer) amerikai üzletasszony; férjével Joseph Lauderrel hozták létre közösen az Estée Lauder Companiest. Ő volt az egyetlen nő a Time magazin 1998-as listáján, amelyen a XX. század húsz legbefolyásosabb üzletemberének a neve szerepelt. Halálakor vállalatát 10 milliárd dollárra becsülték

2015 – Ember Zoltán sorozatgyilkos; a sajtóban gyakran szentkirályszabadjai rém néven emlegetett bűnöző. Áldozatainak többsége 80 évnél idősebb, védtelen személy volt.
Néhány nappal az ötödik gyilkossága után tartóztattak le. Kihallgatása során Ember nem csak a három idős ember megölését ismerte el, de bevallotta Véghelyi István és Ember István meggyilkolását is. Ember Zoltánt az első fokon eljáró veszprémi Megyei Bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. 2007-ben a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla is jóváhagyta az elsőfokú ítéletet, Ember Zoltán a szegedi Csillag börtönbe került. A per alatt Ember semmiféle megtörtséget vagy megbánást nem mutatott, a hozzá intézett kérdésekre titokzatosan mosolyogva és cinikusan, olykor pimasz módon válaszolt. A börtönben újabb gyilkosságokon tűnődött, az őt felkereső újságíróknak pedig megerősítette, hogy áldozatai irányában semmiféle szánalmat nem érez. Büntetése alatt kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, egyszer az ereit vágta fel, később pedig mérget ivott. Végül 2015. április 24-én a cellájában egy lepedőre akasztotta fel magát. A börtönben még sikerült újraéleszteni, ám kórházba szállítás után meghalt

NEMZETI ÜNNEPEK, EMLÉKNAPOK, VILÁGNAPOK

Sárkányölő Szent György napja (egyes népeknél ez a nap április 23-ára esik)

Az örmény népirtás emléknapja (az örmény értelmiségiek 1915. április 24-i deportálásának napja)

A Kísérleti Állatok Védelmének Világnapja

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.