Központ
2019. november 15. péntek, Albert, Lipót

NAPI VISSZANÉZŐ – AUGUSZTUS 30.

Központ augusztus 30, 2019 Kávé mellé

Az év 242. napja, hátra van még 123

POLITIKAI ÉS EGYÉB ESEMÉNYEK


1540 – I. (Habsburg) Ferdinánd király ismét megtámadja Szapolyai János királyságát, ami egy habsburg–török háborút eredményez

1918 – Lenin merénylet következtében súlyosan megsebesül

1940 – A második bécsi döntés elfogadása, melynek alapján szeptember 5-étől magyar csapatok megkezdik a visszacsatolt Észak-Erdély megszállását

1941 – A Wehrmacht körülzárja Leningrádot, ezzel megkezdődik a város 900 napos blokádja

1958 – Mao Ce-tung kínai állam- és pártvezető meghirdeti a „hármas vörös zászló” programját, melynek jelszavai a „szocialista építés”, a „nagy ugrás előre” és a „népi kommunák” létrehozása. Ez a sztálinista típusú erőltetett iparosítási politika nyitánya Kínában

1963 – „Forródrót” létesül Moszkva és Washington között, a félreértésből adódó atomháború veszélyének csökkentésére

2005 – Egy nappal a Katrina hurrikán átvonulása után New Orleans területének 80%-a víz alá kerül. Az áldozatok száma 1800

SZÜLETÉSEK

1773 – Pollack Mihály német származású magyar építész, a reformkor egyik legkiválóbb alkotója, a magyar klasszicista építészet egyik nagymestere. Életének fő műve a Magyar Nemzeti Múzeum épülete

1890 – Reményik Sándor költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Írói álneve: Végvári.
Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból

1943 – Adamis Anna magyar költő, dalszövegíró, előadó.
Pályája az Omega együttesnek komponált közös dalokkal kezdődött (Gyöngyhajú lány, Ha én szél lehetnék, Tízezer lépés, Petróleumlámpa stb.), majd az LGT-nek (Ezüst nyár, Kotta nélkül, Álomarcú lány, Ő még csak most 14, Ha a csend beszélni tudna stb.) írt szövegeket. 1976- ban megvált az LGT-től, és más előadóknak írt albumokkal tágította tevékenységét. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973), a Harmincéves vagyok (1975) nagy sikerű darabok szövegei is az ő nevéhez fűződnek. 1977-ben Az ifjúság körében kifejtett kulturális tevékenységért díjat, majd az American Song Fesztiválon szövegírói díjat kapott

1972 – Cameron Diaz amerikai színésznő.


Cameront 16 évesen egy hollywoodi partin kiszúrta egy fotós és ajánlotta neki, hogy jelentkezzen az Elite Modellügynökségnél. Diaz megfogadta a tanácsát, elhagyta otthonát és a következő 5 évben állandóan változtatta lakhelyeit: élt Japánban, Ausztráliában, Mexikóban, Marokkóban és Párizsban. Modellként dolgozott. 21 évesen visszatért Kaliforniába, elment A Maszk című film szerepválogatására, és bár semmilyen színészi gyakorlata nem volt, őt választották a film női főszerepére Jim Carrey oldalán. A következő 3 évben kis költségvetésű független filmekben szerepelt. A Féktelen Minnesotában Keanu Reeves partnere volt, a Hullázó kedélyekben Harvey Keitel feleségét játszotta. A főáram filmekbe az Álljon meg a nászmenet! című alkotással tért vissza Julia Roberts partnereként 1997-ben.
A People magazin az „50 leggyönyörűbb színésznő a világon” listájába választotta 1998-ban és 2002-ben

1972 – Pavel Nedvěd cseh labdarúgó.
Pályafutása során játszott a cseh FK Dukla Praha (1991–92), a Sparta Praha (1992–96), majd az olasz SS Lazio (1996–2001) együttesében is, és 2001-től 2009-ig pedig a Juventus játékosa volt. Az olasz bajnokságot egyszer nyerte meg a Lazioval, majd négyszer a Juventusszal (ebből kettőt utólag elvettek a Juventus bundabotrányban játszott szerepe miatt). 2004 márciusában bekerült a Pelé által összeállított FIFA 100 nevű listába

1980 – Tisza Kata magyar írónő.
Édesapja, gróf borosjenői Tisza Kálmán bölcsésznek tanult, de végül építészmérnök lesz. Édesanyja, Katzok Katalin építőipari kémikus. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett angolnyelv-tanári diplomát. Diplomamunkájának témája a tanári módszerek és a d

iákok ezekhez való viszonya volt. Hat évig angolt tanított és vizsgáztatott a Bonus nyelviskolában, a Közép-európai Egyetemen (CEU) és a Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnáziumban, mielőtt elkezdte újságírói tanulmányait a Komlósi Oktatási Stúdióban.
2005-ben rablótámadás érte, és az ezt követően kórházban eltöltött idő alatt kezdte el első novelláskötetét, a Pesti kínálatot. Mivel a könyvnek igen nagy sikere volt, rengeteg felkérést kapott a médiában: napilapoktól, magazinoktól, televízióktól és egy rádiótól (Juventus) is megkeresték együttműködés reményében.

2006-ban jelent meg második kötete, a Reváns, amely hónapokig a sikerlisták élén állt, ezzel még nagyobb népszerűséget és még több rajongót szerezve a szerzőjének.
A Reváns sikere óta csak az írásnak él

1985 – Risztov Éva olimpiai bajnok, háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes (hatszor 50 m-es medencében, egyszer nyílt vízben), egyszeres Európa-bajnoki bronzérmes, hatszoros rövid pályás Európa-bajnok, hétszeres ifjúsági Európa-bajnok, a felnőttek között ötvennyolcszoros országos bajnok magyar úszó. Felnőtt országos csúcstartó 1500m gyorson 50 méteres medencében és 800 m gyorson 25 méteres medencében, volt rövid pályás Európa-csúcstartó 800 m gyorson. 11 évig tartotta 50 méteres medencében a 400 méteres gyorsúszás hazai rekordját, 2002-től 2013-ig.
Olimpiai bajnoki címét a 2012-es londoni olimpián szerezte 10 km-es nyílt vízi úszásban

HALÁLOZÁSOK

1594 – Kendi Sándor erdélyi magyar főnemes, politikus, fejedelmi tanácsos, a XVI. század második felében az erdélyi politikai élet jelentős szereplője

1723 – Antoni van Leeuwenhoek holland biológus, egyebek mellett a baktériumok felfedezője. Legelőször ő vizsgálta nagyítóval az állóvizet, fedezte fel benne az ázalékállatkákat. Nagyítólencséit ő maga csiszolta. A mikrobiológia megteremtője, akinek olyan felfedezéseket köszönhetünk, mint például a vörösvérsejtek, az infusoriák az egysejtű organizmusok, a baktériumok, a hímivarsejtek, vagy a harántizmok rostjai

1940 – Joseph John Thomson Nobel-díjas brit fizikus, aki az elektron és izotópok felfedezésével, illetve a tömegspektrométer feltalálásával vált híressé. 1906-ban tüntették ki a fizikai Nobel-díjjal az elektron felfedezéséért és a gázok elektro-konduktivitásáról (elektromos vezetéséről) nyert eredményeiért. Fia, George Paget Thomson 31 évvel később ugyancsak fizikai Nobel-díjat kapott, mint az elektrondiffrakció egyik felfedezője

1960 – Szőnyi István Kossuth-díjas magyar festőművész

2003 – Charles Bronson litván származású amerikai színész. Legismertebb filmjei a Volt egyszer egy Vadnyugat, A hét mesterlövész, Bosszúvágy, A piszkos tizenkettő. Pályafutása során leginkább keménykötésű rendőröket és revolverhősöket alakított.

1921-ben született egy litván szénbányász családban. Apai ágon lipek tatároktól származik, ez magyarázza a színész ázsiai jellegű vonásait. Bronson volt a tizenegyedik a család 15 gyermekéből. Az angol mellett folyékonyan beszélt oroszul, litvánul és görögül. Tízéves volt, amikor édesapja elhunyt. Hogy segítse családját, tizenhat évesen egy szénbányában kezdett dolgozni a testvére oldalán.

A második világháborúban lövészként szolgált egy B-29-es bombázó fedélzetén. Részt vett a Japán elleni harcokban és az amerikai hadseregben sebesüléséért Bíbor Szív kitüntetésben részesült. A háború után bokszolásból és alkalmi munkákból élt. Ezekben az években művészetet tanult Philadelphiában, és közben színpadi munkásként dolgozott, hogy díszlettervezői ambícióit kiteljesítse. Hamarosan azonban kiderült, hogy a színészethez nagyobb affinitást érez. Már kisebb szerepekben is feltűnt a színpadon, amikor a filmrendező Henry Hathaway 1951-ben felfigyelt rá, és egy kisebb szerepet adott neki készülő új filmjében.
1949 és 1967 között Harriet Tendlerrel élt házasságban. Két gyerekük született, Tony és Suzanne. 1968-ban feleségül vette kolléganőjét, Jill Irelandot, és született egy lányuk, Zuleika. 1983-ban örökbe fogadták Katrina Holden Bronsont. Ireland 1990-ben, rákban halt meg. 1998-ban Bronson elvette a 40 évvel fiatalabb producert, Kim Weekset. Az 1990-es évek végén Alzheimer-kórban betegedett meg. 2003. augusztus 31-én halt meg 81 éves korában, a Los Angeles-i Cedars-Sinai kórházban, tüdőgyulladás következtében

2015 – Wes Craven merikai filmrendező, színész, forgatókönyvíró, producer. A horrorfilmes műfaj úttörőjeként, a „horror mestereként” olyan filmek megrendezésével vált ismertté, mint a Rémálom az Elm utcában és folytatásai, a Sikoly-sorozat és a Sziklák szeme első két része. További horrorfilmes rendezései közé tartozik Az utolsó ház balra (1972), a Rémségek háza (1991) és az Éjszakai járat (2005)

2017 – Makk Károly a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, érdemes és kiváló művész. Legismertebb filmjei közé tartozik a Liliomfi (1954), a Szerelem (1971) és a Macskajáték (1972)

Share Button
Ennyien olvasták: 427

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.