Központ
2019. augusztus 17. szombat, Jácint

NAPI VISSZANÉZŐ – JÚNIUS 13.

Központ június 13, 2019 Kávé mellé

POLITIKAI ÉS EGYÉB ESEMÉNYEK

1707 – I. József német-római császárt, magyar királyt az ónodi országgyűlés trónfosztottnak nyilvánítja („Eb ura a fakó! Mai naptól fogva József nem királyunk!”)

1940 – Német csapatok elfoglalják Párizst

1941 – Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biokémikus bejelenti találmányát a jól eltartható, nagy C-vitamin tartalmú készítmények előállítására; 2009-től ez a nap a Magyar feltalálók napja

SZÜLETÉSEK

1799 – Kiss Ernő honvéd tábornok, aradi vértanú

1831 – James Clerk Maxwell skót fizikus
Maxwell volt az, aki egy összefoglaló egyenletrendszerbe írta le az elektromosság és a mágnesesség törvényeit, ezen kívül a nevéhez fűződik a Maxwell-eloszlás, a gázok mozgásának elmélete.
Maxwell korának legjobb matematikusa volt az elméleti fizikusok között. A tizenkilencedik század megbecsült tudósa, akinek nagy befolyása volt a huszadik századi fizikára és hozzájárult a természet fizikai alapmodelljének elkészítéséhez. 1931-ben, Maxwell születésnapjának századik évfordulóján, Einstein ezt mondta a munkásságáról: „A legalaposabb és legtermékenyebb fizikus volt Newton óta.”
Matematikai algebra, geometriai elemekkel jellemzi Maxwell munkájának nagy részét. Megmutatta, hogy az elektromos és mágneses erő az elektromágnesesség két kiegészítő nézőpontja. Bebizonyította, hogy a mágneses és elektromos mező a térben hullámok formájában terjedhet. Feltételezte, hogy a fény is elektromágneses sugárzás

1865 – William Butler Yeats ír költő, író, drámaíró, Nobel-díjas

1928 – John Forbes Nash közgazdasági Nobel-emlékdíjas amerikai matematikus.
A játékelmélet terén elért kiemelkedő eredményeiért 1994-ben (Harsányi Jánossal és Reinhard Seltennel megosztva) megkapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat. Mégsem ez hozta meg neki a világhírt, hanem az életét feldolgozó film, az Egy csodálatos elme (2001), amely úgy mutatja be, mint géniuszt, aki súlyos paranoid skizofréniaban szenved

1940 – Gojko Mitić szerb származású színész és rendező, aki az NDK-ban készült indiánfilmekből vált ismertté.
Míg földműves apja, Živojin Mitić partizánként harcolt, ő Dragan bátyjával a nagyszüleinél, egy dél-szerbiai, Morava melletti faluban nőtt fel, ahol német nevelést kapott. Húszévesen, testnevelőtanár-jelöltként alkalmi dublőr szerepeket vállalt a Belgrádban forgatott brit és olasz filmekben. 1965-ben fedezte fel és választotta A Nagymedve fiai főszerepére a Jugoszláviában forgató kelet-német DEFA filmgyár. Berlinbe költözött, és 1983-ig tucatnyi filmben alakított pozitív indián hőst. Bár folyékonyan beszélt németül, az indiánfilmekben szinkronizálták, attól tartva, hogy esetleges akcentusát a nézők diszkriminációnak tekinthetik. Jelenleg is Berlinben él, 1993-ban született lányával. 1992 óta a Bad Segebergben rendezett Karl May-fesztiválokon Winnetou-t alakítja minden évben

1940 – Malcolm McDowell angol színész, filmrendező.
Mint színész első alkalommal 1964-ben a televíziós sorozatban, a Crossroadsban jelent meg, első nagyjátékfilmje 1968-ban a Ha… volt. Leghíresebb szerepei 1971-ben Alex főszerepe Stanley Kubrick Mechanikus narancsában (A Clockwork Orange) és 1979-ben a Caligula botrányfilmben voltak. A Clockwork Orange-ban betöltött szerepére McDowellt Golden Globe-díj-ra jelölték. 1993-ban együtt játszott Tahnee Welch és Huth Granttel az Éjszakai vonat a pokolba című thrillerben. 2007-ben csatlakozott John Carpenter Halloween darabja remake-jéhez dr. Sam Loomis pszichiátert alakítva, az elhunyt Donald Pleasence helyett.

A Star Trek: Nemzedékekben játszotta a tudós dr. Sorant, aki megöli Kirk kapitányt a film végén. A South Park sorozat Nagy remények című epizódjában egy apró megjelenése volt történetíróként. 2009 decemberében Corey Taylor Snuff című kisfilmjében szerepelt. 2011 novembere óta mindössze a Fangoria havonta egyszer 45 perces rádiójáték-novella sorozatban, a Holtidő történetekekben szerepel. 2012 márciusában csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en film kategóriában

1948 – Blaskó Péter Kossuth-díjas magyar színművész, a nemzet művésze.
Főiskolásként magyar katonát játszott az 1968-ban készült Egri csillagok című filmben. Első tévés szerepe az 1969-ben készült Halálnak halála című tévéjátékban volt. 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Nemzeti Színház tagja lett. 1974-ben a miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek 1987-ig volt tagja, közben egy évadot játszott 1978–79-ben Kecskeméten. 1987-ben a budapesti Katona József Színházhoz szerződött. 1994–95-ben szabadfoglalkozású művész volt. 1995–96-ban a Thália Színházban, 1996-tól 1998-ig pedig a Thália Társaságban játszott. 1998 és 2001 között a Veszprémi Petőfi Színház, majd 2001-ben egy évadra a Vígszínház tagja lett. 2002 óta a Nemzeti Színház tagja.
2008-ban Gyurcsány Ferenc elleni tiltakozásul nem fogadta el a Kossuth-díjat. 2011-ben ismét Kossuth-díjat kapott

1959 – Klaus Johannis erdélyi lutheránus szász gimnáziumi tanár, tanfelügyelő, 2000-től Nagyszeben polgármestere, 2014-től Románia megválasztott köztársasági elnöke.


2013-ban bejelentette, hogy lemond RNDF-elnöki tisztségéről, de tagja marad a szervezetnek, mert belépett a Nemzeti Liberális Pártba (Partidul Național Liberal), amelynek első alelnökévé nevezte ki őt Crin Antonescu, a párt elnöke. 2014. június 28-tól ő a párt elnöke.

2014-ben a Keresztény-Liberális Szövetség államfőjelöltje a romániai elnökválasztáson. Másodmagával be is jutott annak második fordulójába 30–40 százalékos arányban. Órákig döntetlen volt az eredmény közte, és a román miniszterelnök, Victor Ponta között, végül a választást november 16-án este, tüntetések közepette ő nyerte meg.

Johannis tanulmányai után gimnáziumi tanárként, tanfelügyelőként dolgozott. 1990-ben lépett be a Romániai Német Demokrata Fórumba (RNDF), amelynek nagyszebeni főpolgármester-jelöltje lett 2000-ben.
Nagy meglepetésre, annak ellenére, hogy Nagyszebenben a német kisebbség számaránya csak mintegy 2%, megválasztották Johannist, így a város főpolgármestere lett, Albert Dörr (hivatali ideje: 1940–1945) után először szászként.
A város önkormányzatában Johannis először a szociáldemokrata párttal nagykoalícióban kényszerült kisebbségi kormányzásra. 2004-ben az újabb választásokon a voksok 88,7%-ával győzött.
Johannist egykori tanulmányai színhelyén, a kolozsvári egyetemen díszdoktorrá avatták

1986 – Mary-Kate Olsen és Ashley Olsen, amerikai színésznő-ikrek.


A hasonló kinézetű ikrek első fontos szerepe Michelle Tanner volt a Bír-lakban. Hatéves koruktól kezdve kezdtek el szerepelni különböző TV filmekben és videó projektekben, melyek sora folytatódott tinédzser korukig. A Dualstar nevű cégükön keresztül az Olsenek felkerülhettek a leggazdagabb fiatal nők listájára

HALÁLOZÁSOK

1584 – Zsámboky János magyar történetíró, orvos, polihisztor, Rudolf magyar király udvari orvosa

1972 – Békésy György magyar-amerikai Nobel-díjas biofizikus

2014 – Grosics Gyula a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett magyar labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, 86-szoros magyar válogatott. A sportsajtóban elterjedt beceneve „Fekete párduc” volt (ő volt az első kapus, aki fekete mezt vett fel a pályán).

A FIFA statisztikái szerint 1954 és 1962 közt Grosics 21 FIFA-tornán játszott meccsen védte a magyar válogatott kapuját (ebben 15 nyert meccs volt és két döntetlen). A világbajnokságokon játszott 11 meccsen 17 gólt kapott, a hat világbajnoki selejtezőn hatot, az öt olimpián játszott meccsen pedig csak kétszer tudták bevenni a kapuját.
A legtöbb gólt egy meccsen belül az 1954-es világbajnokság csoportmérkőzésein a németek ellen játszott találkozón kapta. Ezt a meccset Magyarország 8:3-ra nyerte, hogy aztán a döntőben óriási meglepetést okozva 3:2-re kikapjon a németektől. Grosics 3 gólt kapott az 1962-ben Budapesten Hollandia ellen vívott, döntetlenre zárult meccsen is.

Grosics 86 válogatott szereplését tekintve (amiből 59 barátságos mérkőzés) ritka volt a kudarc: 59 győztes, 14 döntetlen és csak 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258 gólt rúgott. Ez meccsenként 1,12 gólt jelent, ami azokban a mainál sokkal gólgazdagabb időkben alacsonynak számít. Először 21 évesen állt a válogatott kapujába, 1947-ben Albánia ellen, utoljára 36 éves korában, 1962-ben (Jugoszlávia ellen), a két találkozó közt 15 év és 55 nap volt

Share Button
Ennyien olvasták: 197

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.