Központ
2019. augusztus 17. szombat, Jácint

NAPI VISSZANÉZŐ – JÚNIUS 2.

Központ június 2, 2019 Kávé mellé

Az év 153. napja, hátra van még 212

POLITIKAI ÉS EGYÉB ESEMÉNYEK

1793 – Franciaországban a jakobinusok Robespierre vezetésével átveszik a hatalmat, megkezdődik a jakobinus diktatúra

1952 – Romániában Petru Grozát Gheorghe Gheorghiu-Dej váltja a kormányfői poszton

1953 – Londonban a Westminsteri apátsági templomban megkoronázták II. Erzsébet brit királynőt Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának más birodalmainak és területeinek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője címmel

1958 – Az algíri felkelés nyomán Franciaországban Charles de Gaulle tábornok, miniszterelnök, honvédelmi miniszter korlátlan teljhatalmat kap

1986 – A magyar labdarúgó-válogatott az 1986-os világbajnokság csoportmérkőzésén a mexikói Irapuato városban 6-0 arányban kikap a Szovjetuniótól. Általános vélemény szerint ez a magyar labdarúgást legmélyebben megalázó vereség

SZÜLETÉSEK

1740 – De Sade márki francia író és filozófus.
A köztudatba mint bomlott elme, erotomán-pszichopata személyiség vonult be, az ő nevéből ered a „szadizmus” szavunk. Korának kiemelkedő filozófusa, az anarchizmus és a szexuális szabadság-szabadosság úttörője volt, aki az elfojtott vágyak kiélésének szükségességét hangsúlyozta és ellenzett minden olyan társadalmi rendszert, ami korlátozza az egyént. Élete alatt egymást követő öt rezsim zárta börtönbe: XV., XVI. Lajos, a jakobinus diktatúra, Napóleon, majd végül XVIII. Lajos, pedig ez idő alatt nem kevés változás történt a gondolkodásban.
De Sade márki a XVIII. század szellemi irányzatának, a felvilágosodásnak volt a lezárója és egyben kritikusa is. Műveiben logikusan és egyben cinikusan rajzolta meg a jövőképet, a szereplők tetteit abszurdba hajló racionalizmus irányítja, a cél annak bizonyítása, hogy az ész valójában emberellenes dolog. Sade világa nem erkölcstelen, hanem erkölcs nélküli, kegyetlen, félelmetes világ

1904 – Johnny Weissmüller erdélyi német származású amerikai versenyúszó, filmszínész.


Petrus Weißmüller (földművelő) és Elisabeth Kersch (dohánygyári munkás) bánsági sváb szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. A család az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt még a kisfiú születésének évében. Az apa először Pennsylvaniában egy bányában dolgozott, majd Chicagóban telepedtek le. Peter nevű öccse már itt született, 1905-ben.
A gyerekkorában sokat betegeskedő, légzési problémákkal küszködő vézna kisfiú orvosai javaslatára kezdett el úszni. 190 centis, 95 kilós óriássá nőtt, és kiváló sportolói adottságai hamar kiderültek.

1918-ban az apa elhagyta a családot, s a fiúk a Michigan-tó partján vízimentőnek álltak. Ekkor kezdődött Johnny úszó pályafutása, amely öt olimpiai aranyérmet hozott. Húszévesen a párizsi nyári olimpián három aranyérmet szerzett úszásban, valamint tagja volt a harmadik helyen végzett amerikai vízilabdacsapatnak; négy évvel később további két aranyérmet szerzett. 1922–1928 között 67 világrekordot állított fel. Hamarosan Hollywood sztárja lett mint Tarzan megszemélyesítője. Inkább úszónak és nem színésznek tartotta magát, 11 ember életét sikerült megmentenie. Életében 1948-ban zárult le a Tarzan-korszak. Ezután a Jungle Jim képregényből készült 12 részes filmsorozatban játszott 1954-ig, ezt már csak néhány kisebb szerep követte, az utolsó 1976-ban.

A hetvenes években folyamatosan romlott az egészségi állapota; miután 1974-ben eltörte a csípőjét és mindkét lábát, már sosem gyógyult meg teljesen, ráadásul a kórházban derült ki, hogy az életét végigsportoló Weissmüllernek súlyos keringési és szívbetegsége van. 1977-től a mexikói Acapulcóban élt.
Az 1984 januárjában bekövetkezett halála előtt teljesen elszegényedett, rossz üzleti döntései és fényűző életmódja miatt; utolsó éveiben segédmunkákat végzett. Halála után viszont még egyszer felidézték régi dicsőségét: amikor koporsóját a mélybe engedték, magnóról háromszor felhangzott legendás Tarzan-üvöltése

1921 – Karinthy Ferenc magyar író, újságíró, Karinthy Frigyes fia

1928 – Kovács Erzsi EMeRTon-díjas magyar énekesnő.
A magyar tánczene egyik meghatározó alakja, aki 1950-től kezdve aktívan részt vett a zenei életben. Utolsó lemezét 79 évesen vette fel „Mosolyogva búcsúzom”-címmel. Életéről vallott Rejtély című könyvében, amelyben Éliás Tibor beszélgetett a művésznővel hányatott, kalandos, hihetetlenül érdekes életéről, művészi karrierjéről. A felvett hanganyagot Csemer Géza rendezte sajtó alá 1990-ben és a Nosztalgia Kulturális Kft adott ki. Ebből a műből ismerhetjük meg valójában, milyen volt az élet az 50-es, 60-as években Magyarországon, s milyen volt a művész világ sorsa az ötvenes évektől az ezredfordulóig

HALÁLOZÁSOK

1882 – Giuseppe Garibaldi olasz hazafi és katona

1932 – Fejérváry Géza Gyula magyar zoológus, paleontológus

1963 – Hajós Henrik úszó

1967 – Ferenczy Béni szobrász, érmész, rajzművész, akvarellista, illusztrátor, művészeti író, a huszadik századi magyar művészet kiemelkedő egyénisége. Tanulmányait a nagybányai festőiskolában kezdte, mestere Réti István volt. 1908–1909-ben Firenzében Joseph Beer tanítványa volt. Majd 1910–1911-ben a müncheni Akadémián Balthasar Schmitt, Émile-Antoine Bourdelle, Alexander Archipenko növendéke lett. 1912–1913-ban Párizsban folytatta tanulmányait. 1919 után közel húsz évig kénytelen volt külföldön élni.

A Tanácsköztársaság idején aktívan részt vett a kulturális életben, bár a közkedvelt vélemények ellenére a Múzeumi és Művészeti Direktóriumnak nem lett tagja, emiatt emigrálnia kellett. Előbb Nagybányán, majd Pozsonyban, és Rózsahegyen élt, 1921-ben érkezett Bécsbe, ahol megnősült. 1922–1924-ben Berlinben és Potsdamban éltek. 1932-től 1935-ig Moszkvában tartózkodott. Majd újra Bécsbe költözött 1936-ban. Az Anschluss után 1938-ban hazatért Budapestre, de magyar állampolgárságát csak 1944-ben kapta vissza. A nyilaskeresztes hatalomátvétel után feleségével zsidókat bújtattak Budapesten, amiért 1990-ben a Jad Vasem posztumusz a Világ Igaza címmel tüntette ki őket.

1945–1950 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt. 1945-ben tagja lett a Kodály Zoltán vezette Művészeti Tanácsnak. 1947–1948-ban svájci és olaszországi utazásokat tett. Az 1950-es években könyvillusztrálásból élt. 1956-ban agyvérzést kapott és fél oldalára megbénult. Életének utolsó évtizedében bal kézzel mintázott.

Ferenczy Béni pályája kezdetén kísérletező művész volt, közel állt hozzá a kubizmus és szecesszió. Szobrászatában később a klasszicista stílus dominált. Szobrai, kisplasztikái kiegyensúlyozottak, erőteljesek, közel állnak az archaikus görög szobrok világához. Alkotásai jellemzően az emberi testszerkezet hangsúlyozására és a mértani idomok kidomborítására épültek. Portréi lírai hangulatot árasztanak, érzelmeket sugároznak. Szobraiból árad a dinamizmus, kompozíciói szerkezetileg szigorúan felépítettek.
Grafikusként is a magyar rajzművészet legnagyobb képviselői közé tartozik, illusztrátorként is jelentős volt tevékenysége. Számos akvarellt is készített, főleg csendéleteket festett. Kisplasztikái monumentális kisugárzásúak. Éremművészete kiemelkedő. (Számos szobra és érme Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban látható, de vannak művei a székesfehérvári Deák Gyűjteményben is). Írásai, a Tér és Formában, valamint a Magyar Művészet című folyóiratokban jelentek meg

1971 – Winter Ernő vegyészmérnök, Kossuth-díjas kutató, feltaláló, az MTA tagja

1978 – Santiago Bernabéu Yeste, a Real Madrid korábbi elnöke.
1943-ban lett a Real elnöke, amelyet a háború személyi veszteségei miatt gyakorlatilag teljesen újjá kellett szervezni. Az ő regnálása alatt épült fel a Ciudad Deportiva, a klub első edzőkomplexuma, valamint ő építette fel az „Új Estadio Chamartínt” is, amelyet később róla neveztek el.
A klub körülményeinek rendezése után olyan játékosokat csábított a csapathoz, mint Alfredo di Stéfano, Puskás, Kopa, Rial, Gento, Santamaría, vagy később Günter Netzer, del Bosque vagy Santillana.

Nagy szerepe volt a Bajnokcsapatok Európa-kupája, a mai Bajnokok Ligája létrejöttében is. Egyike volt azon elnököknek, akik a L’Équipe francia sportnapilap segítségével először fogalmazták meg egy nemzetközi kupasorozat gondolatát.
Halála napján, amely éppen az 1978-as világbajnokságra esett, a FIFA háromnapos gyászszünetet rendelt el a tiszteletére

1997 – Turay Ida magyar színésznő.


Turmayer Sándor Márton rajztanár, festő és Szabadkay Lilly Klára gyermekeként született, református vallású. Kilencéves korában elvesztette édesanyját, apja ekkor olasz hadifogságban volt, így zárdában nevelték, majd gimnáziumba került. Még érettségi előtt jelentkezett az Országos Színművészeti Akadémiára, ahová fel is vették, de csak egy évet töltött itt el – a felsősök vizsgaelőadásán statisztálva fedezte fel a nagyhatalmú színházi szakember, Bárdos Artúr. Első sikerét 17 évesen (1924) aratta a Darázsfészek című darabban, ezt követően megfordult szinte valamennyi fővárosi színházban. Derűs megjelenésével, kellemes énekhangjával, kedves humorával kezdetben naivaként, később bölcs, idős hölgyek megformálásával aratott sikereket.

1945-ben eltiltották a szerepléstől, de hamarosan újra játszhatott. Az 1956-os forradalom idején férjével, a neves színműíró Békeffi Istvánnal elhagyták az országot, nem politikai okokból, hanem mert kilátástalannak érezték helyzetüket. Férje külföldön is jól boldogult, feleségét azonban nem hagyta a színpadon érvényesülni, holott alkalom lett volna rá. Tizennyolc év távollét után tértek végleg haza, a színésznő 1977-től közel másfél évtizeden át a Thália Színház társulatának volt a tagja.
A kezdetben naiva szerepekben sütkérező Turay Ida olyan filmsikereknek volt részese, mint az Ez a villa eladó, a Pesti mese, A kölcsönkért kastély, az Egy szoknya, egy nadrág, a Janika (amit férje kifejezetten az ő számára írt), a Déryné, a Csínom Palkó, az Állami Áruház vagy éppen a Te rongyos élet.

A közönségkedvenc művésznő, akit mindenki csak Dusikának szólított, 1987-ben érdemes művész kitüntetést kapott. 1997. június 2-án egy budapesti kórházban halt meg. Temetésén a Magyar Színészkamarai Egyesület nevében búcsúbeszédet mondó Bánffy György így fogalmazott: „Turay Ida hivatalos kitüntetéseken kívül birtokosa volt a legfontosabb és legrangosabb jutalomnak: a közönség szeretetének.” Dusika – ahogy mindenki hívta – a magánéletben is mindig mosolygós volt és udvarias, soha senki nem látta sem udvariatlannak, sem érdektelennek. Emlékét a nevét viselő budapesti kőszínház és a színház igazgatója által alapított Turay Ida-vándordíj őrzi

Share Button
Ennyien olvasták: 294

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.