Központ
2019. december 10. kedd, Judit

NAPI VISSZANÉZŐ – JÚNIUS 23.

Központ június 23, 2019 Kávé mellé

Az év 174. napja, hátra van még 191

POLITIKAI ÉS EGYÉB ESEMÉNYEK

1780 – Kollonich László erdélyi püspök Váradon felszenteli az új székesegyházat. Ekkorra készülnek el Schöpf Ádám bécsi festő kupolafreskói is

1915 – első világháború: az első isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg támadásával szemben az Osztrák–Magyar Monarchia sikeresen védekezik

2016 – Népszavazás az Egyesült Királyságban az ország Európai Uniós tagságáról

SZÜLETÉSEK

1795 – Török Ignác honvéd tábornok, aradi vértanú

1934 – Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tervező, zeneszerző

1935 – Kárpáti György a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, edző. Minden idők legfiatalabb magyar vízilabdázó olimpiai bajnoka.

1945-ben kezdett el úszni a Ferencvárosi TC csapatában, majd az úszás mellett elkezdett vízilabdázni, bár úszásban többször is volt országos bajnok, leragadt a vízilabdánál, ahol az azóta Budapesti Kinizsinek hívott FTC egyik meghatározó játékosa lett. 1952-ben, tizenhét évesen hívták be először a válogatottba, ugyanebben az évben olimpiai aranyat szerzett, a csapat legfiatalabb tagja volt. 1954-en szerezte meg első Európa-bajnoki aranyát, majd a legendás melbourne-i vízilabdatornán sikerült újra olimpiai aranyat szereznie. 1958-ban újra Európa-bajnok. Az 1960-as római olimpián a csapat bronzérmet szerzett, 1962-ben viszont megszerzi harmadik kontinens-bajnoksági győzelmét. Az 1964-es tokiói tornán megnyerte harmadik olimpiai aranyérmét. Ez 2008-ig egyedül Gyarmati Dezsőnek sikerült még. 1969-ben vonult vissza az aktív vízilabdázástól. 162-szer szerepelt a magyar válogatott színeiben és ötszörös magyar bajnok volt a Fradival vízilabdában.
Játékstílusára jellemző volt a gyorsaság, a robbanékonyság és a kiváló helyzetfelismerés

1940 – Wilma Rudolph amerikai atléta, az olimpiák történetének egyik legemlékezetesebb alakja; a „fekete gazella”.

„Otthon 19-en voltunk gyerekek, s bizony rohanni kellett, hogy amikor asztalhoz érünk, találjunk legalább egy falatot!”
Az első futónő volt, aki egyetlen olimpián három aranyérmet nyert (1960, Róma). Koraszülöttként, két kilogramm testsúllyal született. Négyéves korában skarláttal és tüdőgyulladással került kórházba. Gyermekbénulás következtében az egyik lába megbénult. Édesanyja kitartásának köszönhetően (hetente kétszer hordta egy, a feketék számára kijelölt, 50 mérföldre fekvő kórházba kezelésre) sikerült évek múlva lábra állnia. Tízéves korában tanult meg újra járni. A száz és kétszáz méteres síkfutás mellett a váltóban is aranyérmet szerzett.

Az iskolai években megtanult kosárlabdázni, és 18 éves korára állandó tagja volt az iskolai kosár- és atlétacsapatnak. Itt figyelt fel rá egy szakember, akinek javaslatára ösztöndíjat kapott a Tennessee Egyetemen.
1956-ban tagja volt a melbourne-i olimpia 4×400-as amerikai váltónak (bronzérem). Négy évvel később Rómában nemzeti hős lett

1957 – Frances McDormand Oscar-, Emmy- és Tony-díjas amerikai színésznő, producer. Egyike azon kevés színészeknek, akiket a színpadon, a televízióban és a filmekben is elismertek (Triple Crown of Acting)

1972 – Zinédine Zidane francia–algériai válogatott labdarúgó.


Világ- és Európa-bajnok. 108-szoros francia válogatott, UEFA-bajnokok ligája-győztes, kétszeres európai Szuperkupa-győztes, UEFA-kupa-győztes, kétszeres olasz, egyszeres spanyol bajnok. A FIFA háromszor választotta az év labdarúgójának. 1998-ban aranylabdát nyert. A FIFA 100-nak a tagja, amely a világ valaha volt legjobb labdarúgóit tartalmazza.

Utolsó mérkőzését 2006. július 9-én, a labdarúgó világbajnokság Franciaország-Olaszország döntőjén játszotta, melynek 110. percében egy súlyos, szándékos szabálytalanság miatt (mellbe fejelte az őt provokáló olasz Marco Materazzit) kiállították. 2013-tól 2014-ig Carlo Ancelotti mellett segédedző volt a Real Madridban, illetve 2014–16-ig a Real Madrid Castilla edzője. A Real Madrid CF edzőjeként már az első (fél)szezonjában BL-győztes lett

HALÁLOZÁSOK

1942 – Oláh Gábor magyar költő, író

1970 – Fekete István író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei

2005 – Bandi Dezső erdélyi magyar képzőművész, népművelő, művészeti szakíró.
A II. világháború után Marosvásárhelyen rajzot tanított, majd az MNSZ művelődési aktivistájaként, 1957-től több mint egy évtizeden át a Népi Alkotások Háza, majd a kisipari szövetkezetek Maros tartományi, illetve megyei népművészeti szakirányítójaként működött. Művészi kerámiával foglalkozott, s a hagyományos háziipari mesterségek és a falusi ember művészi készségeinek serkentésével – tanfolyamok, kiállítások és metodikai levelezés útján – új alapokra helyezte hatáskörében az öntevékeny műkedvelő mozgalmakat. A jelenlegi Maros-, Hargita- és Kovászna megyékben 1963-ban már 170 népi alkotási kört irányított több mint ezer taggal.

Művészeti tömegmozgalmának célja a korszerű otthonkép kialakítása és az ember művészi alkotókészségeinek ápolása a korabeli feltételek közt. Ezért falun a még ma is eleven szövés-, fonás-, kötés- és varrástechnikákat igyekezett új funkcióval és tartalommal telíteni, majd a fazekas- és faragóközpontok mestereinek munkáiban jelentkező giccses ízléssel szállt harcba; a városon ugyanekkor a különböző képzőművészeti műfajokkal foglalkozó műkedvelést igyekezett utánzó dilettantizmus helyett eredeti alkotássá fejleszteni.
Legutóbb a naiv művészeti ágak – festészet, szobrászat – és a szellemi néprajz hagyományainak felkarolására és felfrissítésére vállalkozott. Tevékenységének elméleti indoklását egy cikksorozatban is kifejtette, 1970-től kezdve pedig a Maros Megyei Művelődési Bizottság füzeteiben egy-egy község népi kultúrájának teljes bemutatásával kísérletezett, szerves keretbe foglalta a vidék művészetének tárgyi és szellemi megnyilvánulásait. Cikkeit A Hét, az Utunk, az Előre és a Művelődés közölte

2006 – Aaron Spelling amerikai producer.
Dallasban született 1923. április 22-én David Spelling és Pearl Wall gyermekeként.
A Southern Methodist University elvégzése után New Yorkba ment, és színészként próbált szerencsét. Ez nem jött össze, írni kezdett. Az 1950-es években több ismert tévéműsorba bedolgozott; kezdetben Dick Powell számára írt szövegeket.

A Thomas-Spelling Productions első sikere az 1968-as születésű, és egészen 1973-ig képernyőn lévő The Mod Squad című zsarus sorozat volt. Az 1970-es években volt Spelling nagy korszaka: az ABC TV-n annyi sorozata futott párhuzamosan, hogy a csatorna hamarosan már “Aaron’s Broadcasting Company” névre hallgatott a humoros szakmabeliek körében. Íme néhány, az aranykorszak legsikeresebbjei közül: Starsky és Hutch (1975-1979), Charlie angyalai (1975-1981), The Love Boat (1977-1986), Fantasy Island (1978-1984), Vega$ (1978-1981), Hart to Hart (1979-1984), Dinasztia (1981-1989), T.J. Hooker (1982-1986).
Az 1990-es években is többek között a Beverly Hills 90210 (1990-2000), a Melrose Place (1992-1999), a Modellügynökség (1994-1995), a Savannah (1996-1997), és a Titánok (2000) képviselték. Néhány meglepő tv-sorozat is feltűnt: A Hetedik mennyország című vallásos szellemiségű családi dráma és a Bűbájos boszorkák című tini-fantasy (1998-2006)

2011 – Peter Falk magyar felmenőkkel is rendelkező, zsidó származású Emmy és Golden Globe-díjas amerikai színész és filmrendező.


Tizenkét évesen lépett először színpadra, de eleinte úgy nézett ki, hogy hivatalnok vagy esetleg CIA ügynök lesz belőle. Egy színészképzős tanárnője hívta fel a figyelmet kivételes színészi tehetségére. Az 1950-es évek végén kezdett el a filmezéssel foglalkozni. Gyakran dolgozott a televízió számára. Leghíresebb alakítása is egy éveken át sikerrel sugárzott szériához kapcsolódik: a Columbo című sorozatban ő játszotta a rosszul öltözött, látszólag lassú észjárású címszereplő nyomozót, aki az apró ellentmondásokból kiindulva végül mindig megoldotta a legreménytelenebbnek látszó bűnügyeket.
Ötször elnyerte az Emmy-díjat (Columbo megformálásáért négyszer), illetve egyszer a Golden Globe-díjat. Két korai mozifilmjéért az 1960-as évek elején kétszer Oscar-díjra jelölték.

A Columbo 1968-ban kezdődött A recept: gyilkosság című epizóddal. A folytatás csak három év múlva következett, mivel a színész habozott, hogy elvállalja-e a sorozatot. Az 1971-ben sugárzott második részt – Váltságdíj egy halottért – a magyar közönség moziban láthatta először. Ezzel az epizóddal valóban elindult a Columbo-sorozat, amely nemcsak az Amerikai Egyesült Államokban, hanem az egész világon rendkívül népszerű lett. Columbo megformálásáért Peter Falkot tízszer jelölték Emmy-díjra (ötször nyert), és kilencszer Golden Globe-ra (egyszer nyert). Columbo rosszul öltözött, látszólag lassú észjárású nyomozó, aki azonban mindig mindegyik ügyét sikeresen megoldja. Módszere, hogy különösen odafigyel az apró, egymásnak ellentmondó részletekre, és azokból kiindulva leplezi le a tettest. A gyanúsítottak gyakorlatilag mindig elkövetik azt a súlyos hibát, hogy nem veszik elég komolyan Columbót, aki olykor felidegesíti őket azzal, hogy a távozás pillanatában az ajtóból fordul vissza, hogy még valamit kérdezzen, és feltárjon egy kulcsfontosságú ellentmondást. A magyar nyelvű változatokban Columbo hadnagy szinkronhangját Szabó Gyula adta.

A sorozat harmadik részét (Ahogy a könyvben meg van írva) a pályakezdő Steven Spielberg rendezte, egy 1978-as epizódot (Az ínyenc gyilkos) pedig Jonathan Demme. A széria népszerűségét jelzi, hogy az évek folyamán nagy sztárok is szívesen vállaltak benne szerepet, voltak, akik többször is: Patrick McGoohan (Falk jó barátja) négyszer, Robert Culp és Jack Cassidy háromszor, George Hamilton kétszer. A rekorder Falk felesége, Shera Danese, aki hat epizódban játszott. Alkalmi vendégsztár volt – a teljesség igénye nélkül – Leonard Nimoy, William Shatner, Robert Vaughn, Laurence Harvey, Nicol Williamson, Ruth Gordon, Julie Newmar, Janet Leigh, Ray Milland, Johnny Cash, Martin Landau, Donald Pleasence, Louis Jourdan, Vera Miles, Roddy McDowall, Faye Dunaway, Dick Van Dyke és egy másik barát, John Cassavetes.

A sorozatból sokáig nem lehetett megtudni, mi Columbo igazi keresztneve. Peter Falk egy újságírói kérdésre viccesen azt válaszolta, hogy „hadnagy”. A sorozat rajongói azonban nem elégedtek meg ennyivel és az egyik epizódban észrevették, hogy Columbo rendőr igazolványán (száma: 69421-O) olvasható a keresztnév is, melyen az állt, hogy Frank Columbo. Columbo hadnagy nyomozásai során gyakran hivatkozott feleségére, aki nem volt szerepelő és a 69 epizód alatt nevét (Rose) is csak egy ízben említette.
A sorozatban szinte főszerepet játszott az autója is, mely a karakteréhez jól illő 1959-es Peugeot 403-as. Az egyetlen extra az URH-rádió volt az autóban, melynek az volt az ismérve, hogy nem indult elsőre. Ezt a példányt egyébként Peter Falk személyesen választotta ki a Universal Studios egyik parkolójából

Share Button
Ennyien olvasták: 228

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.