Az év 180. napja, hátra van még 185
POLITIKAI ÉS EGYÉB ESEMÉNYEK
1456 – III. Callixtus pápa elrendeli a déli harangozást – a közhiedelemmel ellentétben nem a nándorfehérvári győzelem feletti örömében, hanem a végső csata előtt három héttel, pogányok ellen könyörgésként
2010 – Az Országgyűlés – 263 szavazattal – Schmitt Pált választja a Magyar Köztársaság elnökévé
SZÜLETÉSEK
1879 – Móricz Zsigmond magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja
1886 – Robert Schuman francia politikus, külügyminiszter, az Európai Parlament első elnöke, „Európa atyja”
1900 – Antoine de Saint-Exupéry francia pilóta, író
1927 – Németh-Csóka Mihály Kiváló Orvos-díjas magyar orvos, biokémikus, laboratóriumi szakorvos, címzetes egyetemi tanár, az Magyar Tudományos Akadémia doktora. A kötőszövetek, porcok neves kutatója. A magyar klinikai laborszakasszisztens-képzés egyik megteremtője
1929 – Oriana Fallaci olasz író, publicista, újságíró.
1929-ben született Firenzében. A második világháborúban olasz partizánként vett részt. 1967-68-ban haditudósítóként jelen volt a vietnámi háborúban.
Fiatal újságíróként interjút készített számos államfővel, politikussal és hírességgel, így pl. Henry Kissingerrel, Neil Armstronggal, az iráni sahhal, Khomeini ajatollahhal, Lech Wałęsaval, Willy Brandttal, Zulfikar Ali Bhuttoval, Walter Cronkite-tal, Abolhaszan Baniszadrral, Moammer Kadhafival, Federico Fellinivel, Sammy Davis Jr.-rel, Teng Hsziao-pinggel, Nguyen Cao Kyvel, Jasszer Arafattal, Indira Gandhival, Alexandrosz Panagoulisszal, Makariosz püspökkel, Golda Meirrel, Nguyễn Văn Thiệuvel, Hailé Szelassziéval és Sean Conneryvel.
Visszavonulása után több könyvnek és cikknek a szerzője volt, amelyek vitát gerjesztettek elsősorban iszlám és arab körökben. Számos irodalmi díjjal tüntették ki, megkapta a St. Vincent-díjat, a Banaccarella-díjat Nothing és So be It című műveiért (1971-ben), Viareggio-díjat (1979-ben), Antibes-díjat pedig a sokat támadott Insallah című művéért (1993-ban). A Columbia Egyetemen díszdoktorrá avatták. Tanított újságírást itt, továbbá a Yale és a Harvard egyetemeken. Műveit 21 nyelvre fordították le, köztük angol, spanyol, francia, német, svéd, görög, lengyel, horvát, szlovén, magyar nyelvre is. Élete végéig erős dohányos volt. 77 évesen tüdőrákban hunyt el egy firenzei magánklinikán
1944 – Gary Busey amerikai színész. Termékeny karakterszínész, aki több mint 150 filmben szerepelt, köztük olyanokban, mint a Halálos fegyver, a Ragadozó 2., az Úszó erőd, A cég, stb. Tévéfilmekben is szerepelt, ezek közül legismertebb a Walker, a texasi kopó.
1978 – Nicole Scherzinger amerikai énekesnő, színésznő, táncosnő.
2003 májusában csatlakozott a Pussycat Dolls nevű lányegyütteshez, melyet először 2002 novemberében látott a The Late Show with David Lettermanban, amikor még Carmen Electra is az együttes tagja volt.
A Pussycat Dolls sikeres együttes lett, több daluk – Don’t Cha, Buttons, Stickwitu, When I Grow Up – Top 10-es szám lett az USA-ban és világszerte sikert aratott. Első albumuk, a PCD 2-szeres platinalemez lett az USA-ban és világszerte nyolcmillió példány kelt el belőle. Az album dalait kivétel nélkül Nicole énekelte fel Carmit Bachar és Melody Thornton segítségével.
Nicole az egyetlen az együttesből, aki írt dalszövegeket. Kara DioGuardival ő írta az együttes I Don’t Need a Man című számát, és Sean Garrettel a Buttonst. Ezeken a kislemezeken kívül ő és DioGuardi írták még az album Flirt című számát. Az együttes 2008-as második albumára, a Doll Dominationre is írt dalokat, ismét egyedüliként az együttesből. Ezért tekintik őt az együttes vezető-énekesnőjének, és azért nevezik Queen Dollnak.
2009-ben ő írta meg a Gettómilliomos című film Oscar-díjas betétdalának, a Jai Ho-nak angol változatát, a Jai Ho! (You Are My Destiny)-t, melyet később ő énekelt fel a Pussycat Dollsszal és az eredeti előadóval, A. R. Rahmannal
1984 – Trokán Anna magyar színésznő.
Édesapja, Trokán Péter és édesanyja, Papadimitriu Athina 11 éves korában elváltak, édestestvére Trokán Nóra. Mindannyian színészek. Bár húgával sok időt töltött a színházban, színházi emberek között, zenéltek, táncoltak, balettre jártak, gyerekként még orvosnak készült, a Szent Margit Gimnázium biológia szakára járt. Tizenhat évesen azonban rájött, hogy a színészet az ő szakmája is. Érettségi után a Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételizett, de elsőre nem vették fel. Előbb, még harmadikos gimnazista korától Földessy Margit drámastúdiójába, majd gimnázium után a Pesti Magyar Színiakadémiára járt, ahol meghatározó élménye volt, hogy az István, a királyban is szerepelhetett, ahol féltestvére Réka láthatta őt úgy, mint ő a szüleit.
2005-ben, húgával egyszerre vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol zenés színészi szakon, Huszti Péter és Kerényi Imre osztályába járt. Szakdolgozatát 2009-ben „A név kötelez?” címmel írta, témavezetője Novák Eszter volt. Diplomázását követően Eperjes Károly mint a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója főiskolai vizsgaelőadását megnézve hívta a teátrumhoz. De Anna ekkor még a Budapesti Kamaraszínházat választotta, ott töltötte gyakorlóidejét. Egy év után Eperjes Károly újra megkereste és Szinetár Miklós, Szergej Maszlobojscsikov és Valló Péter rendezők neveivel vidékre csábította a fiatal színésznőt. 2015-től szabadúszó, Veszprémből visszaköltözött Budapestre – azóta a Nemzeti Színházban, Nyíregyházán, Veszprémben és a Váci Dunakanyar Színházban játszik.
A PapadimiTRió nevű formációt édesanyja 2009-ben vetette fel először, melyben azóta többször, Papadimitriu Athina, Trokán Anna és Nóra együtt énekelve lépett fel különböző rendezvényeken.
Anna óvodás koráig csak görögül beszélt. A nyarakat ha teheti nagyon szívesen tölti Görögországban. Nagyszülei egy egyiptomi görög kolóniából kerültek Magyarországra. Nagyapja pilóta volt. Lovagol is, édesanyjával többször fellépett már Nyíregyházán, a Nyírségi Vágta alkalmával. 2016-ban húgával a Szent István Egyetem állatorvos-tudományi karának hippológia szakára jár.
12 évig dzsesszbalettezett
HALÁLOZÁSOK
67 – Szent Péter (*Kr. e. 1) és Szent Pál (*5) apostolok
1895 – Thomas Henry Huxley angol biológus
1967 – Jayne Mansfield amerikai színésznő
1981 – Pethes Sándor magyar színész, akinek repertoárja a kabarétól a tragédiáig terjedt, érdemes és kiváló művész. Dénes Györggyel együtt alkották a Dénes–Pethes-duót, és nagy népszerűségre tettek szert.
Habár már 1916-tól az Apolló Kabaréban játszott, a Színművészeti Főiskolát csak 1920-ban végezte el. Rövid ideig (1921-1922 között) a Renaissance, majd 1922-től 1949-ig a Nemzeti Színház tagja volt. Fellépett a Fővárosi Nyári Színkörben (1920-ban), az újpesti Blaha Lujza Színházban (1922-ben), a Sziget Színpadon és a Városi Színházban (1924-ben), a Fővárosi Operettszínházban (1927-ben és 1934-ben), a Kamara Színházban (1932-ben). Sok kabaréban játszott, sokszor Dénes Györggyel együtt: a Pódiumon (1921-ben), a Pesti Kabaréban (1923-ban), a Békeffi Kabaréban (1924-ben), az Andrássy úti Színházban (1924-ben, 1927-ben és 1932-ben), a Terézkörúti Színpadon (1926-ban és 1928-ban), a New York Kabaréban (1930-ban), a Komikusokban (1931-ben), a Pódium Kabaréban (1936-ban és 1945 és 1948 között).
1949-től 1954-ig az Ifjúsági Színház, 1955 és 1956 között a Petőfi és Jókai Színház, 1957–1959 között A Magyar Néphadsereg Színház, 1960-tól haláláig, 1981-ig pedig a Vígszínház tagja volt. Sok filmben kapott szerepet, vígjátékokban és drámákban egyaránt játszott. 1949 és 1950 között a Színiakadémián színészmesterséget tanított. 1954-ben érdemes művész, 1974-ben pedig kiváló művész díjat kapott
2003 – Katharine Hepburn amerikai színésznő. A színészek között ő a legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett színész: tizenkétszer jelölték, melyből négy alkalommal kapta meg a díjat