Kávé mellé

NAPI VISSZANÉZŐ – MÁJUS 19.

Az év 139. napja, hátra van még 226

POLITIKAI ÉS EGYÉB ESEMÉNYEK

1536 – Boleyn Anna angol királyné kivégzése a londoni Towerben

1578 – A nagy budai lőporrobbanás.
Szamosközy István krónikája szerint egy hosszabb ideje tartó szárazság utáni viharban történt a szerencsétlenség. Éjjel a viharban villámcsapás találta el a budai vár egyik tornyát, amely lőporraktárként szolgált. Ez a torony Zsigmond palotája előtt állt, Szamosközy szerint „czímertorony” volt a neve. A robbanás erejét az egykorú leírások úgy jellemzik, hogy néhány nehezebb ágyút is a Dunába vetett, az ott található hidat is szétrombolta, de még a messzebb fekvő Rákos-mezőre is sűrű por szállt.
Az áldozatok számáról eltérő feljegyzések vannak. A velencei követ 2000, az egri püspök 5000, Gyulaffy Lestár már 6000 halottról ír, mégis a kisebb számok tekinthetők hitelesnek. Szamosközy így ír: „…az török azt mondja, hogy csak fizetett nép tizenkét száz veszett akkor.” Az áldozatok számának alacsonyabb voltát támasztja alá az a tény is, hogy az 1686. július 22-i hasonló robbanáskor 1500 halottról tudunk.
A helyreállítási munkákat közel kétezer ember végezte, közöttük 200 kőműves. A munkák finanszírozására különadót vetettek ki. A robbanást követően bár a helyreállításért mindent megtett, Szokollu Musztafa pasa selyemzsinórt kapott a szultántól, s bár lázadni próbált a halálos ítélet ellen, 1578. szeptember 30-án kivégezték

2018 – Harry brit királyi herceg feleségül veszi Meghan Markle amerikai színésznőt a windsori kastély Szent György kápolnájában, 600 meghívott jelenlétében

SZÜLETÉSEK

1890 – Ho Si Minh, Vietnám vezetője.
Nguyen Tat Thanh néven született egy szegény tanító fiaként. Ifjúkorát szegénységben élte le, konfuciánus nevelést kapott, és elvégzett egy a franciák által fenntartott gimnáziumot. Amint tudott, elmenekült hazájából. Három évig tengerész volt egy francia gőzösön, 1915-től két évig Londonban, majd Franciaországban élt. Dolgozott kertészként, pincérként, fotósként és kazánfűtőként. Párizsban került kapcsolatba a kommunistákkal, rövid időt Moszkvában töltött. 1925-ben Kínában az ő vezetésével alakult meg a Vietnámi Forradalmi Ifjúsági Liga, majd 1930-ban a Vietnámi Kommunista Párt, amelynek nevét később Indokínai Kommunista Pártra változtatták. Vietnámban halálra ítélték, letartóztatták a britek és a kínaiak is, de megmenekült. 1941-től otthon harcolt a japánok ellen. 1945. szeptember 2-án Hanoiban hatalmas tömeg előtt jelentette be a független Vietnámi Demokratikus Köztársaság megalakulását. Ezt követően tört ki az Indokínai háború. A háborút végül megnyerték, Vietnám függetlenné vált

1893 – Bajor Gizi Kossuth-díjas magyar színművész, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. Egykori villája ma a Bajor Gizi Színészmúzeum.

Sváb gyökerekkel rendelkező bányamérnök apja, Beyer Marcell és szlovén-olasz származású anyja, Valenčič Ágnes kávéházat üzemeltettek a budapesti Kálvin téren.
Az Angolkisasszonyoknál nevelkedett. 1911 és 1914 között végezte el a Színművészeti Akadémiát, többek közt Gál Gyula, Csillag Teréz és Molnár László tanítványaként. A Gizi nevet Szentesy Lajostól, a színiakadémia főtitkárától kapta, eredetileg – és az általa, a polgári életben is így használt – Bayor vezetéknévvel, ami később, Schöpflin Aladár 1930-as Színészeti lexikonjában Bajorként jelent meg. A színházi életben Bálint Lajos, a Nemzeti Színház dramaturg-titkára honosította meg e nevet. Az Akadémiáról útja egyenesen a Nemzeti Színházba vezetett, amelynek két évad kivételével (1924-1925 Magyar Színház) haláláig tagja volt.

1920. augusztus 2-án Budapesten házasságot kötött Vajda Ödönnel (Vajda Ignác és Friedmann Rózsa fiával); a frigy 1927-ben válással végződött.
1929. március 12-én Budapesten, az Erzsébetvárosban hozzáment Paupera Ferenc bankigazgatóhoz. A bankár tönkremenetele és vagyonmentő kísérleteinek kudarca után, 1932-ben elváltak. Villájában – amely ma a Bajor Gizi Színészmúzeum épülete – a második világháború alatt zsidókat bújtatott, itt rejtegette első és harmadik férjét, Germán Tibor orvosprofesszort is.
Sok kitüntetést kapott. A háború előtt a Corvin-koszorút, 1948-ban pedig a legelső Kossuth-díjak egyikét.
1951-ben a megzavarodott Germán Tibor attól félve, hogy feleségét súlyos betegségek (siketség és agydaganat) fenyegetik, megölte, majd magával is végzett. 2011-ben tévéfilm készült e tragikus eseményről Ármány és szerelem Anno 1951 címmel

1904 – Vaszary Piri magyar színésznő, filmszínésznő.


Rákosi Szidi színésziskolájába járt, ahol 1920-ban végzett. Újpesten kezdte színi pályáját, és hamarosan a vezető fővárosi színházakban játszott. 1921-ben a Belvárosi Színházhoz szerződött. 1922–1924 között a Magyar Színháznál, az Andrássy úti Színháznál és a Belvárosi Színháznál játszott. 1924-25-ben a Vígszínházban, 1925-ben és 1926-ban a Renaissance Színházban, a Belvárosi Színházban és a Vígszínházban játszott. 1926-tól 1935-ig a Nemzeti Színházban, 1926-1930 között az Andrássy úti Színházban, 1934-1936 között a Terézkörúti Színpadon lépett fel. 1936-tól 1941-ig a Magyar Színház, 1942-1944 között az Andrássy Színház tagja lett, melynek az igazgatója a bátyja, Vaszary János volt. 1944-ben rövid időre újra a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1944 végén emigrált. Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Argentínában, Venezuelában és Kanadában is élt. 1948-tól 1954-ig a Magyar Színjátszó Társaság előadásain is fellépett Argentínában. 1959-ben magyar társulatnál szerepelt Venezuelában.
Már némafilmekben is játszott: A csodadoktor és A napkelet asszonya, valamint egy hangosfilm-kezdeményben: Kacagó asszony. A magyar filmek állandó vígjátéki szereplője lett. Kivételes karikírozó-képességgel formálta meg szerepeit. A Tavaszi parádé c. német filmben is szerepelt 1935-ben. Népszerű volt kabarékupléival is. Rengeteg hangosfilmben szerepelt

1925 – Pol Pot a kambodzsai Vörös Khmer rezsim vezetője, rettegett diktátor.
Pol Pot a korai 1950-es években Párizsban tanult, ott ismerkedett meg a baloldali eszmékkel. Több akkori diáktársa később aktív résztvevője lett mozgalmának. Hazatérése után a kommunista pártot szervezte, amelynek 1963-tól vezetője lett. Ekkor a dzsungelbe húzódott, ahonnan gerillaharcot folytatott a kormány ellen. Csapatai 1975. április 17-én elfoglalták a fővárost, Phnompent.
Célja a tökéletes kommunizmus megteremtése volt. Az új államot, amely a Demokratikus Kambodzsa nevet kapta, osztályok és magántulajdon nélküli társadalomként képzelték el. Az új rend egyfajta agrárkommunizmus megteremtését tűzte ki célul, amelyben az emberek szinte kizárólag földművelésből élnek. Betiltották a vallást, bezárták az iskolákat, a városokat kiürítették. Irtóhadjáratot folytattak a nem khmer származásúak, az értelmiségiek, a szerzetesek és művészek ellen.
A becslések szerint a Demokratikus Kambodzsában 1,7 millió embert gyilkoltak meg, éheztettek vagy dolgoztattak halálra. Pol Pot uralmát az országba bevonuló vietnámi csapatok döntötték meg. Utána a dzsungelbe menekült, ahonnan még két évtizeden át folytatta harcát

1940 – Novotny Zoltán Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, sportújságíró

1954 – Phil Rudd ausztrál dobos. Az AC/DC tagja 1973-1983 között, majd 1994-től. Mark Evans basszusgitáros távozása után ő maradt az egyetlen ausztrál tag.
Rudd Sonor dobokat és Paiste cintányérokat használ. Egyszerű „2/4-es” ütemekből álló stílusa a zenekar hangzásának egyik fontos védjegye. Mindazonáltal a rock egyik legmeghatározóbb dobosa

1977 – Natalia Oreiro uruguayi énekesnő, színésznő, a Vad angyal főszereplője

1977 – Oroszlán Szonja magyar színésznő.


Édesapja Oroszlán Gábor, az Atlas együttes basszusgitárosa. 1993–1997 között a Cool Miners énekese volt. Szonja 1995-ben érettségizett a Hunfalvy János Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola német kétnyelvű külkereskedelmi ügyintéző osztályában, 1997–2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait operett-musical színész szakon Szirtes Tamás osztályában. 1996–1997 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott. 1998 óta szinkronizál is. 2000-től a Vígszínháznál és a Pesti Színháznál játszik. Másoddiplomáját 2001–2002 között szerezte az ELTE Bölcsészkarán, kulturális menedzser képzésen. Ezután az Amerikai Egyesült Államokban képezte tovább magát, mozgókép és filmszínház szakon, majd az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató műsorának egyik zsűritagja lett 2009 és 2011 között

HALÁLOZÁSOK

1913 – Korányi Frigyes a magyarországi orvostudomány meghatározó személyisége

1924 – Maria Bernarda Bütler katolikus apáca, rendalapító

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.