Kávé mellé

NAPI VISSZANÉZŐ – MÁJUS 21.

Az év 141. napja, hátra van még 224

POLITIKAI ÉS EGYÉB ESEMÉNYEK

1849 – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a Görgey Artúr által vezetett honvéd csapatok háromhetes ostrom után visszafoglalják Buda várát

1894 – Megnyílik a Manchesteri hajócsatorna; a Brit-sziget leghosszabb, tengerjáró hajók által is járható mesterséges hajózócsatornája, amely 57 km hosszan húzódik a Mersey torkolata és a manchesteri Trafford városrész dokkjai között

1904 – A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megalapítása Párizsban.
Székhelye Zürichben van. Jelenleg 211 tagszervezete van. Elnöke 1998-tól a svájci Sepp Blatter, akit legutóbb 2015. május 29-én, a FIFA 65. kongresszusán választottak meg, újabb négy évre. Bár ő 2015. június 2-án lemondott, az utódját megválasztó kongresszusig a FIFA elnöke maradt. 2016. február 26-án a FIFA tisztújító közgyűlésén Gianni Infantino kapta a legtöbb szavazatot, és ezzel 3 évre elnökké választották.

A FIFA első elnöke Robert Guérin volt, aki 1906-ban kezdeményezte első nemzetközi világbajnokságot, de az elképzelése kevés sikert ért el. Daniel Burley Woolfall ideje alatt a FIFA tagsága kiterjedt Európán túlra 1909-ben Dél-Afrika és Argentína, 1912-ben Chile és Kanada, 1913-ban az Amerikai Egyesült Államok lépett be. Woolfall halála után Carl Hirschmann lett a FIFA elnöke. A FIFA – szokás szerint – a világbajnokságok előtt tartja meg a tisztújító kongresszusát. 1974-ben Münchenben Sir Stanley Rous – aki 1961–1974 között tevékenykedett és a választások idején 79 éves volt – helyett új FIFA elnököt jelöltek João Havelange személyében, aki 1974 és 1998 között volt a FIFA elnöke

1979 – Az Óbudai temetőben Bibó István temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mond beszédet. Ezt az alkalmat lehet tekinteni a demokratikus ellenzék első nyílt fellépésének

SZÜLETÉSEK

1688 – Alexander Pope angol költő, az angol nyelv harmadik legidézettebb írója Shakespeare és Tennyson után

1860 – Willem Einthoven holland fiziológus, aki Nobel-díjat kapott az elektrokardiográf feltalálásáért

1880 – Tudor Arghezi román költő, prózaíró, műfordító, publicista. Eredeti neve Ion N. Theodorescu volt, írói álnevét, ahogy saját maga elmondta, az Argeș folyó ókori nevéből – Argesis – vette. Más kritikusok szerint két híres eretnek, Arius és Géza(?) nevének egyesítéséből ered. Egy újabb, Ferenczes István által végzett kutatás szerint a hivatalosan a dajkájaként számon tartott, valójában vér szerinti édesanyja, a székely Ergézi Rozália nevének románosított alakját vette fel álnévként

1922 – Fehér Klára magyar író, újságíró

1927 – Zwack Péter magyar üzletember, politikus. A Zwack Unicum Nyrt. elnök-vezérigazgatója 1987 és 2008 között, a Zwack család egyik jeles tagja. Üzleti élete mellett 1990 és 1991 között Magyarország washingtoni nagykövete, valamint 1994 és 1998 között és 2002-ben országgyűlési képviselő

1940 – Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Férje Szűcs Lajos olimpiai bajnok magyar labdarúgó.

A Színművészeti Főiskolát 1962-ben végezte el. Az évek során tagja volt a Pécsi Nemzeti Színház (1962–1966), a Vígszínház (1966-1970), a Mikroszkóp Színpad (1970-1973), a kecskeméti Katona József Színház (1973-1976), a Radnóti Színház (1976-1985), a Népszínház (1985-1990) és a József Attila Színház (1990–) társulatának.
Drámai (Antigoné, Hamlet) és prózai szerepek mellett játszott komédiában és operettekben is.
Sokat foglalkoztatott film- és tévészínésznő. Jelentős szerepet kapott az első magyar szélesvásznú filmben, az 1962-ben bemutatott Jókai-adaptációban, Az aranyemberben, amelyben Tímár Mihály szerelmét, Noémit játszhatta 22 évesen.
Országos ismertségét, népszerűségét a tévésorozatokban (például A Tenkes kapitányában és a Lindában) játszott alakításai is erősítették

1949 – Dolly magyar énekesnő.
Négyéves korában kezdett énekelni, majd zongorázni, 19 évesen a Hungária együttes kislemezén énekelt az Eltakarod a napot c. dalban. Ezután 12 évet kellett várni arra, hogy újra a zenével foglalkozzon: 1980-ban csatlakozott a Hungáriához. 1983-ban megszületett a Dolly Roll: Dolly, Flipper Öcsi, Novai Gábor, Kékes Zoltán, Fekete Gyula és Zsoldos Gábor. A legendás csapattal nagy sikereket értek el, felléptek Ausztriában, Németországban, Bulgáriában, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában, Olaszországban, Ukrajnában, Jugoszláviában és Csehországban.
1992-től Novai Gábor kiválása után Dolly lett a zenekar zeneszerzője és szövegírója, 2000 őszén jelent meg első önálló albuma.

Dolly a magyar könnyűzene egyik legelismertebb énekesnője, Magyarország rock ‘n roll, rockabilly királynője, ő az egyedüli olyan magyar énekesnő, aki együttesével közel 100 ezer fizető néző előtt koncerezett az ország legnagyobb stadionjában 1995-ben, amikor egyetlen koncertre állt össze a Hungária legendás csapata

1966 – Frei Tamás magyar újságíró, televíziós riporter.
Középiskolai tanulmányait a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte. Egyetemi tanulmányait az ELTE Jogtudományi karán kezdte 1985-1986 között, majd tanult Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (1986-1989), Ausztria és Svájc szakterületen. Washingtonban médiamenedzsmentet, a Tennessee Állami Egyetemen pedig televíziózást hallgatott 1992-1993 között. Az Amerikai Egyesült Államokban forgatókönyvírást és dramaturgiát tanult.

1988-tól interjúkat készített a 168 Órának, két évig hírt szerkesztett a Danubius Rádió német nyelvű adásának, de 1994-ben elbocsátották. 1991-ben a Magyar Rádió külpolitikai rovatánál kezdte pályáját mint szerkesztő-riporter. Számtalan háborús helyszínen járt tudósítóként, Szomáliában, Boszniában, a kolumbiai kábítószer-háborúban. 1993-1995 között a Magyar Televízióban Esti Egyenleg című műsorát vezette, majd a Nap TV műsorvezető-riportere lett.
1996-ban indította el Frei Dosszié című műsorát a Magyar Televízióban, ahonnan az RTL Klubhoz igazolt, majd a TV2-n folytatta a pályafutását. Frei Tamás riportfilmjeit számtalan országban vetítették. Televíziós újságíróként a világ több mint 100 országában járt és interjúkat készített államfőkkel éppúgy, mint hollywoodi sztárokkal.
2007-ben egy barátjával, Langár Tamás közgazdásszal elindította a „Cafe Frei” nevű kávézó-hálózatát, amely egyre több városban jelenik meg. 2013 óta több országban is nyitottak kávézót. A kávézólánc saját pörkölő és csomagolóüzemmel rendelkezik Szécsényben. Pásztón fagyasztó üzemet hoztak létre, ahol süteményeket és fagylaltokat készítenek és tárolnak

HALÁLOZÁSOK

1916 – Görgei Artúr honvéd tábornok, az 1848-49-es honvéd haderő főparancsnoka

2013 – Erőss Zsolt erdélyi születésű székely hegymászó, aki első magyarként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal), amivel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt.

A Gyergyói-medencében, Orotván, majd a Gyilkos-tónál nőtt fel. Gyergyószentmiklóson érettségizett. A hegymászást 1981-ben kezdte a Békás-szorosban, majd 1983-tól szervezett keretek között mászott a Gyergyói Vasasban, illetve a Kolozsvári Akarat Egyesületben.
1988-ban családja áttelepült Magyarországra; az állampolgárságot ő 1992-ben kapta meg. Több éven keresztül élt Pilisvörösvárott (édesanyja ma is ott lakik), ezért a településen élők egy csoportja – az általa elért sportteljesítményére és emberi nagyságára való tekintettel – 2013 májusában kezdeményezte számára posztumusz díszpolgári elismerés adományozását.
Első expedíciós hegymászására 1990-ben került sor az Elbruszon (5642 m). A következő években megmászta a Tien-san és a Pamír több csúcsát: az Usbát (4695-4710 m), a Han-Tengrit (6995 m), a Pobedát (7439 m), a Lenin-csúcsot (7134 m), a Korzsenyevszkaját (7106 m) és a Kommunizmus-csúcsot (7495 m). Mivel megmászta a volt Szovjetunió mind az öt 7000 m feletti csúcsát, megkapta a hópárduc címet.
1996-ban tagja volt az első magyar Mount Everest-expedíciónak, ahol két sikertelen csúcstámadást hajtott végre. Első nyolcezrese a Nanga Parbat (8126 m) volt 1999-ben, amelyet új útvonalon hódított meg. 2002-ben a Csomolungma második csúcstámadása oxigén használatával sikeres lett, ezzel első magyarként elérte a csúcsot. Ettől az évtől csak hegymászásból élt.

2003-ban Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval létrehozta a Magyar Himalája-expedíciók sorozatot. Ennek keretében a következő években hat nyolcezrest mászott meg.

2010. január 2-án balesetet szenvedett a Magas-Tátrában. Két társát biztosította, amikor egy hóerkély leszakadása miatt megcsúsztak. Telefonon értesítették a hegyi mentőket, akik azonban a rossz időjárás miatt nem tudtak helikopterrel értük menni, ezért egy 45 fős gyalogos csapatot küldtek a mentésre. A balesetben mindhárom magyar hegymászó megsérült, az első hírek szerint még egyikük sem maradandóan. Erőss Zsolt mindkét lábát eltörte. Jobb lábát a nyílt, darabos törés várható szövődményei miatt és a korai rehabilitáció lehetősége érdekében január 10-én térd alatt amputálták. Bal bokatörése szövődménymentesen gyógyult. Kollár Lajos úgy nyilatkozott, hogy a műtét Erőss Zsolt további mászókarrierje érdekében is történt, és akár már 2010 őszén újabb nyolcezres csúcsán állhat.


2010 márciusában protézissel újra járni kezdett, júniusban pedig a hegymászáshoz is visszatért. Szeptember végén 7100 m magasra jutott fel a Cso-Oju-expedíció keretében; a lavinaveszély miatt a csúcstámadást nem vállalták. 2011 tavaszán műlábbal jutott fel a Lhoce csúcsára (8516 m).

Az utolsó expedíció
2013. május 20-án Kiss Péterrel együtt elérte a Kancsendzönga csúcsát, azonban a feljutás túl sok időt (közel 24 órát) és energiát vett igénybe, és a két hegymászó nem tudott visszaereszkedni a négyes táborba. A csúcs közelében, komoly védőfelszerelés nélkül eltöltött két nap után – az expedíció vezetője és több más hegymászó egybehangzó állítása szerint – már bizonyosnak volt tekinthető, hogy a két hegymászó nincs életben. Végül május 22-én az expedíció vezetése – sikertelen keresést követően – eltűntnek nyilvánította őket

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.