pletyka
Kávé mellé

PletyKalap

pletykaPletyKalap

Sokan vagyunk, de még többen… voltunk. Összesen 108 milliárd ember élt a Földön mostanáig – írja a National Geographic folyóirat német kiadásának legújabb száma. A szám Carl Haub amerikai demográfus 1975-ös kalkulációin alapszik, aki a modern ember időszámításunk előtt ötvenezer évvel történt megjelenését és a jelenlegi éves születési ráta durva becslését vette alapul.


Haub szerint 1975-ig mintegy 103 milliárd ember élt a Földön. Máig az összes megszületett ember 108 milliárdra növekedett.

Jelenleg hétmilliárdan élünk a bolygón (magamat és a szerkesztőség többi tagját is beleszámoltam). Csak remélni tudjuk, hogy a feltámadást már nem érjük meg…

Iszunk, mint az állat. A világ egyik legnagyobb alkoholfogyasztói a romániaiak – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentéséből. Romániában az évi tisztaalkohol-fogyasztás eléri a 12,5 litert, Európában csak az északi országokban hasonlóan magas (a finn gödények és az izlandi kefekötők viszik a prímet). A legkevesebb alkoholt, 2,5 liternél is kevesebbet a szubszaharai Afrikában, Dél-Ázsiában és a mediterrán vidék keleti részén fogyasztják. Dél-Ázsiában elsősorban azért, mert nálukfelé az ópium a divat. A WHO szerint évente több mint két és fél millió ember hal meg a túlzott alkoholfogyasztás miatt. Ezek a halálesetek 4 százalékát teszi ki, ami magasabb, mint az AIDS, a tuberkulózis, vagy az erőszak következtében történő elhalálozások aránya. A jelentés emellett kiemeli, hogy 60 betegség közvetlenül, további 200 pedig közvetetten a túlzott alkoholfogyasztás következménye, és ezeket nehéz kezelni.

Az alkoholfogyasztásban leginkább érintett csoportok a 15 és 59 év közötti férfiak és az alacsony iskolázottságúak (tán menjenek részegen suliba?). A tapasztalat szerint a fogyasztás csökkentésére a legsikeresebb szabályozási gyakorlat az alkohol adójának növelése, illetve a vásárlói korhatár megemelése. Na persze; az elsővel mindössze azt érik el, hogy a kevésbé tehetős piások olcsóbb, azaz gyengébb minőségű és még egészségtelenebb italokat fognak vásárolni, a vásárlói korhatár megemelése pedig szóra sem érdemes.

Szexelő csontvázak. Jean-Marc Laroche a New York szexmúzeumában látható kiállításon csontvázakat ábrázol szexpozíciókban, kedvcsinálóként pedig egy utcafronti kirakatba is helyeztek egy pár bujálkodó csontkollekciót. A szobrok megformálásához gyantázott acélt használt a művész. „Szórakoztat az a gondolat, hogy a másvilágon is folytatódik a buli” – magyarázta Jean-Marc Laroche saját műveit. „Így láttatni a halált egyik módja a lekicsinylésének” – mondta a francia. (Kérdés, mennyire lesz fickós akkor, amikor majd bezörget a fekete köpönyeges.) Az utcafronti kirakatba helyezett alkotások kiverték a… biztosítékot azoknál, akik nem feltétlenül szerették volna megnézni a kiállítást. A járókelők között megoszlanak a vélemények: van, akit elijeszt, némelyeket felvidít, de a gyerekesek például gyors léptekkel haladnak el a közszemlére tett szexjelentek mellett. A szexmúzeumban egy hónapon át állítják ki a buja csontkollekció-kollekciót. Egyet tessék nekünk elárulni: a csontváz csávó mégis mivel hágja meg a csontvázpipit?

Paraszt-torony. A kelet-kínai Csiangszu tartomány Huahszi szocialista mintafalujában a hétvégén ünnepélyesen átadták azt a 328 méter magas felhőkarcoló tornyot, amely magasabb, mint a párizsi Eiffel-torony vagy a new yorki Chrysler Building. A 74 emeletes építmény a helyiek állítása szerint a világ 15. ilyen jellegű felhőkarcolója, és elsősorban turisztikai célokat szolgál majd. Szállodájában 826 szoba kapott helyet, az épület alkalmas 5000 ember egyidejű étkeztetésére. Itt található Dél-Kína legnagyobb bankett-terme, amelyben 1500-an tudnak asztalhoz ülni.

A falut a ma is aktív és rendkívül energikus 84 éves alapító párttitkár, Vu Zsen-pao (Déjá Vu Zsen-pao apja) indította el a gazdagodás útján ötven évvel ezelőtt. A torony ötletét a dubaji Burdzs Kalifa szolgáltatta számára. A szövetkezeti rendszerben működtetett falu, amely törzslakosainak 400 négyzetméteres villákat építtetett, nemrégiben helikoptereket vásárolt, hogy a helyiek és a látogatók madártávlatból élvezhessék a kilátást. Hírek szerint egy ötszáz személyes luxusjacht vásárlásán is törik a fejüket. Csak utalják már ki nekik azt a fránya agrártámogatást.

Pornómámik harca. Két volt pornódíva küzd egy olasz városka polgármesteri székéért. Az egyik Cicciolina, azaz az 59 éves Staller Ilona, aki pornókarrierje után már parlamenti képviselő is volt. A másik polgármester-jelölt a 47 éves Milly D’Abbraccio. Mindketten Monza város vezetésére hajtanak.

A szokásos kampányrivalizálások mellett megjelent egy újabb indok is az összetűzésre: Milly lemásolta Cicciolina beszédét és politikai álláspontját(?), azt állítva, hogy a város minden nőjét képviselni szeretné. A magyar származású oboaművésznő erre berágott: „Lehet, hogy fiatalabb, mint én, de hírnévben a kislábujjamig sem ér fel” – nyilatkozta. Milly is megpróbálta befogni „tanárnőjének” száját: „Meggyőződéses leszbikus vagyok. Jobban tudom, mint te, hogy mire van szüksége egy nőnek” – mondta. Mindketten a férfiak nagylelkűen felajánlott szavazataira alapoznak, Cicciolina viszont meg van győződve, hogy a nők is mellé állnak.

Staller Ilona, alias Cicciolina 96 (mért nem 69?) pornófilmben játszott 16 éves „színészi” pályafutása alatt. Budapesten született, eredeti foglalkozásával pedig 1984-ben hagyott fel, amikor tagja lett az Olasz Szocialista Pártnak. Milly D’Abbraccio 22 év alatt 121 pornófilmben domborított. Tősgyökeres olasz szőkeség, aki 2000-ben hagyta abba a filmezést, de utána is szívesen állt modellt egyes folyóiratok meztelen képeihez.

Nekünk sajnos nincsenek ilyen gájner jelöltjeink, kénytelenek vagyunk beérni Smaranda asszonnyal meg a két doktorral: a fasebésszel meg a pisijóssal.


FELMÉRÉS

 

Múlt héten széleskörű felmérést végeztünk a Központ-törzsolvasók táborában (ez csak afféle választékoskodás, nem szoktak együtt sátorozni, pláné novemberben); a kérdések ezúttal magára az újságra vonatkoztak. A begyűjtött adatokat összesítettük, feldolgoztuk, megmutattuk a laptulajdonosnak, aki határozottan és a kirúgás terhe mellett megtiltotta, hogy közzétegyük. Íme az eredmények:


Mit tart a Központ legfőbb erényének?

l karakán, szókimondó, pártatlan: 1%

l érdekes, színes, informatív: 1%

l olvasmányos, aktuális: 1%

l olcsó: 97%


Melyik a kedvenc rovata?

l a jegyzetek: 1%

l a sportoldal: 2%

l a humoroldal: 3%

l a keresztrejtvény: 94%


Mit hiányol leginkább a Központból?

l bábszínházkritikát: 10%

l szabásmintákat: 15%

l csóré nős képeket: 20%

l nyereményjátékokat: 55%

Kivel készült interjút olvasnaörömmel a Központban?

l Dancs Annamarival: 1%

l Angelina Jolieval: 1%

l a pápával: 1%

l magammal: 97%


Honlap vagy újság, és miért?

l honlap, mert ingyen van, és be is lehet kommentelni: 50%

l újság, mert laptoppal bajos agyoncsapni a legyet: 50%


Mit olvas el először,amikor kézhez kapja a lapot?

l a horoszkópomat: 100%


Mit olvasna szívesen hasábjainkon?

l tehenekről szóló írásokat: 10%

l savanyúságrecepteket: 10%

l lábápolási tippeket: 10%

l olvasói leveleket: 70%


Az olvasó kérdi…

 

Miért csak a címlap és a reklámok színesek, és a többi kép nem?

– Így olcsóbb, nekünk is, az olvasóknak is.


Arra válaszoljanak nekem, hogy a Központ jobboldali lap?

– Attól függ, honnan nézzük…


Rájöttem, hogyan tudnák megnövelni a példányszámot: az iskolákban kötelezővé kéne tenni, hogy a tanulók rendeljék meg a Központot, mint annakidején a Napsugárt és a Jóbarátot.

– Köszönjük a tippet. És üdvözöljük a betegtársakat!


Láttam a városban, hogy megjelentek olyan kicsi zöld-fehér Központ-taxik, megadnák a telefonszámot?                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          

– 0265-250 994. Van, mikor az üzenetrögzítő jelentkezik (főleg délutánonként, esténként és hétvégenként), olyankor kell egy kicsit várni, majd megpróbálni újra. És újra. És újra…


Azt írta a múlt heti horoszkópom – a maguk drágalátos újságjában! –, hogy jó híreket fogok kapni, de nem kaptam semmiféle jó hírt!

– Sajnáljuk. Írja meg a címét, és azonnal küldünk két jehovistát.


Az igaz, hogy maguk elképesztően önteltek, beképzeltek, fölényesek és nagyképűek?

– Nem igaz. Bár ezek szinonimák (rokon értelmű szavak, hogy értse).


Hiába ütöm be a keresőbe, hogy www.kozpont.ro, nem jön be az oldal.

– Pech.


Azt szeretném megkérdezni tőletek…

– Ne tegezz!!!

Miért írnak olyan ritkán állatokról?

– Ritkán?! Szinte kizárólag csak állatokról írunk.


Több nyereményjáték kéne! Például a Vásárhelyi Hírlapnál készpénzt és utazásokat lehet nyerni, a Népújságnál pénzt és Népújság-kosarat, maguknál meg csak előfizetést, és azt is csak egy hónapra!

– És az nem elég, ha mást úgyse lehet nyerni???


Imádom a verseket, magam is szoktam írni szabadidőmben, verselek, verselgetek. Ha küldök belőlük, berakják?

– Attól függ, hova…


Egy időben volt receptrovat is, nem teszik vissza?

– De igen. Milyen kaját kíván?


Egyszer vettem az ócskapiacon a máriskóktól egy csizmát, és az orra egy Központtal volt kitömve, ha-ha-ha! Na, ehhez mit szólnak?

– Örvendünk, hogy ők is olvasnak bennünket.


Ha bemegyek a szerkesztőségbe, és előfizetek a Központra ötven évre előre, kapok valami kedvezményt?

– Igen, az ötven év lejárta után még ötven évig fél áron fogja kapni.


Kíváncsi lennék, nagyokosok, hogy ugyanbiza hányuknak van újságírói végzettsége?

– Egyikünknek sincs. De ugyanbiza magának van olvasói végzettsége?


– Sose tudom megfejteni az újság hátoldalán található keresztrejtvényt; a rejtvény nehéz, vagy én vagyok hülye?

– A második.


Jó napot! Nekem egyből két kérdésem is lenne:

1. Miért vannak az újságban apróhirdetések?

2. Ha már vannak, akkor miért nincsenek gyászjelentések is?

1. Azért vannak apróhirdetések, mert keresztrejtvény, horoszkóp és apróhirdetés minden újságban kell legyen.

2. Hetilap vagyunk. Így, ha ön – tegyük fel – nem sokkal lapzárta után méltóztatna elhalálozni, eme sajnálatos eseményről csak a következő héten tudnánk beszámolni, és ön képtelen lenne elolvasni, mert már rég el lenne temetve.


Ezek az olvasói kérdések valósak vagy kitaláltak?

– Igen.

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.