Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső
Derült
Kedd
Derült

PletyKalap

Központ július 4, 2012 Kávé mellé

pletykaPletyKalap

A hét mottója:  Az agyamra megy, hogy mindig mindenki általánosít!

Rádió GaGa – nem történt szabálysértés. Nem sértett szabályt a Rádió GaGa, döntött az Országos Audiovizuális Tanács (CNA). A kereskedelmi rádiót az önkormányzati választások napján tartott mozgósító kampány miatt jelentették fel kampánycsendsértésért. A CNA elutasította a megalapozatlannak talált panaszt. Vajon akkor is ily elnézőek lettek volna, ha eredménnyel jár a Kakasi-féle mozgósítás? Aligha.

Új taggal bővül a Gruppenhecc! A kabarétársulat színészeinek annyira megtetszett Csegzi Sándor múlt heti, a meleg vizes mizériával kapcsolatos kijelentése – „ilyenkor a hideg víz is meleg” –, hogy elhatározták: beveszik őt is a csapatba. „Elegem van belőle, hogy ingyen röhög rajtam mindenki, ezután majd fizetnek érte!” – mondta Sanyi bá a sajtónak.

Gyógykezelés. Meg nem erősített hírek szerint úgy Józsa Tibor, mint alpolgármester kollégája, Ionela Ciotlăuş asztmában szenved, és a polgármester kizárólag ezért utalt ki nekik a Hangyaépület padlásán irodákat, mivel a magaslati levegő köztudottan minden légzőszervi problémára jótékony hatással bír.

Hercegnő. Társkereső hirdetés (vége) előző lapszámunkból: „Akaratom ellenére mindig az jut eszembe, hogy minden magabiztos, ambiciózus, szingli nő belsejében egy törékeny, finom hercegnőcske bújik meg, akit 30 évesen is meg kell menteni!”. Oké, princessz, majd szólunk Shreknek! Meg egy másik, tán még szebb: „35 éves női szívben eltöltött hely üresedés miatt betöltésre vár.”. A megfejtéseket e-mailben vagy a szerkesztőség címére várjuk.

Erdély TV vs. Forma-1. Idézet a sporthírekből: „…a rajtpozícióból induló Sebastian Vettel autója leállt…”. Kedves ETV! Minden egyes versenyző – kivéve azt, aki valamilyen büntetés miatt a boxutcából startol a mezőny elrajtolása után – rajtpozícióból indul: ki az elsőből, ki a másodikból; akad, aki az utolsó előttiből vagy az utolsóból. (A boxutca nem egy olyan sétány, ahol cipőket pucolnak vagy pofozkodnak, hanem ott találhatók a nem lovak és lovászok, hanem mérnökök és technikusok által benépesített istállók boxai, ahol a verseny ideje alatt a kerékcseréket és az esetleges javításokat végzik.)

Valami más. Előző heti, „Szerkesszük együtt a lapot!” címezetű heveny ámokfutásunkban többek közt azt kérdeztük önöktől, hogy változtassunk-e címet, és ha igen, mire; négy lehetséges variánst is megadtunk: A.) Vásárhelyi Napló, B.) Marosszék, C.) Vásárhely és Vidéke, D.) Valami más. Mivel a legtöbb szavazat a D változatra érkezett, jövő héttől kezdve a Központ új neve: Valami más. (Vélhetően érdekes párbeszédek zajlanak majd le az újságárus bódéknál: – Jó napot, mit adhatok? Krónikát, Népújságot, Vásárhelyi Hírlapot? – Nem. Valami mást. – Jó, de mit? – Mondom. Valami mást! – Valami mást, de mit?! – Valami mást!!!…, és kábé ekkor kerül elő a bézbólütő a pult alól.) Kéthetente angol és román nyelven is megjelenünk Something else, illetve Ceva altceva címmel.

Érettségi tételek francia módra. Bocsánatkérésre szólította fel a bukaresti külügyminisztérium Vincent Peillon francia oktatásügyi minisztert, mivel a tárca szerint a románokat súlyosan sértő kijelentés kapott helyet a franciaországi érettségi egyik tételében. A menedzsmentvizsga egyik feladata így szólt: „Mutassák be azokat a módszereket, amelyekkel egy bőrdíszműves húsz éven keresztül védheti terméke védjegyét a Romániában tevékenykedő hamisítóktól.” A bukaresti külügyminisztérium felháborodását fejezte ki amiatt, hogy szerinte a kijelentés lejárató célzattal említi Romániát, és további idegengyűlölő megnyilvánulások számára nyújt táptalajt. Nem deriváljuk, miért pont ettől buktak ki, ugyanis a Központ megszerzett néhány más, a fentinél kissé meredekebb tételt is a franciáktól. Íme:


Matematika. Ha egy tíztagú, négy Gazsiból és hat Máriskóból álló romániai koldusbrigád heti ezerötszáz eurót tarhál össze és még harmadfélannyit lop, akkor mennyit gyűjt másfél hónap alatt egy tizennyolc kéregetőből álló horda, melyben az ivararány 2-1 a hölgyek javára, tudva azt, hogy ők a férfitársaikhoz képest 73%-kal nagyobb randamenttel dolgoznak, és a kontrollcsoporttal ellentétben szombat-vasárnap kalaposok, kendősök egyaránt pihennek.

Fizika. Megközelítőleg hány joule hőenergia fejlődik egy Párizs melletti, ezerkétszáz négyzetméter alapterületű (véletlenül felgyúlt) romagettó porig égése során, ha tudjuk azt, hogy egy átlagos, hat és fél négyzetméteres barakk elégése harmincezret generál, és a telek beépítettsége 88%-os?

Mennyiségtan. Unatkozó oltyán turisták elhatározzák, hogy eladják az Eiffel-tornyot ócskavasnak. Hány ember, hány flex, illetve hány (lopott) teherautó szükséges ahhoz, hogy az akciót egyetlen éjszaka (nyolc óra) alatt lebonyolítsák? A teherkocsik átlagos kapacitása öt tonna, a flexek vágósebessége 1,7centi/min, az acél széntartalma 2,11 tömegszázalék, a torony súlya 10 100 tonna, és 24km/órás északkeleti szél fúj.

Genetika. Szabad-e keresztezni a hiperpigmentált romániai vendégmunkást az afrikai bevándorlóval? A.) Szabad, de nem érdemes, szaporodnak maguktól is; B.) Nem szabad, és nem is lehet, mert ellentétes irányba csavarodnak a DNS-eik; C.) Nemhogy szabad, hanem kifejezetten ajánlott, mert olyan utód jön létre, aki még lopni is lusta.

Receptpályázat. A gyermekrajzpályázat sikerén felbuzdulva a Vásárhelyi Hírlap újabb pályázatot hirdet, „Nagymamánk legjobb receptje” címmel. Arra biztatnak, hogy vegyük elő édesanyánk, nagymamánk „régi, talán poros receptes füzeteit, a titkos családi recepteket”, és küldjük el nekik. A legeredetibb recept beküldőjét egy kétszemélyes romantikus vacsorával ajándékozzák meg. Mi nem tartjuk ildomosnak pályázni, de olvasóink megtehetik; íme egy fincsi (nem kitalált!) recept, küldjék be nekik szaporán, hátha nyernek! Sok szerencsét!


Trüttyölt ratyli

(ősmagyar különlegesség)

Hozzávalók: másfél kiló nyers ratyli, egy jókora pese, 2 csobolyó gönyézde (ha lehet, pörcögős), 3 csipet ciháta.

Elkészítés: A nyers ratylit fertályórát posvasztjuk, míg csurmot nem enged. Ezután szépen höllyén kipicskázzuk, a hopojákat kirisszentjük, a nyesedékböl pedig apró csurmizdákokat gyúrunk, ezek kerülnek a perepácsba. Közben a pocadékot megpeccsentjük, a ratylit hagyjuk még slottyanni. Trüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós, és pözmés a széle. A pesét lesolyvasztjuk, a hiboncását kikajácsozzuk, összehendebitéljük a gönyézdével, aztán már csak töttyentgetjük, amíg szép pirosra süllen. A cihátát csak a végén leppentjük rá; ha nem elég szortyos, kis őrölt gabógyával és szárított guriccsal megbucsáljuk. Kanyvadtkáposztával, besenyőcsalamádéval vagy finnugorka-salátával tálaljuk.


Profi riportercsaj. Sara Carbonero, a spanyol Telecinco tv-csatorna riporternője a tizenegyes-párbajjal végződő spanyol- portugál elődöntő után beszélgetett a spanyolok klasszisával, Iniestával. Iker Casillas menyasszonya megkérdezte, Iniesta nem szeretett-e volna büntetőt rúgni, mire a középpályás szerényen megjegyezte, hogy ő lőtte be a másodikat.

SMS fail. Nő sms-t küld a barátjának: Szerelmem, ha épp alszol, küldd el nekem az álmaidat! Ha épp nevetsz, küldd el nekem a mosolyodat! Ha épp sírsz, küldd el nekem a könnyeidet! Szeretlek! Válasz: Épp a budin ülök, mit küldjek?

A medve meg a süni. Felébred a medve téli álmából: – Olyan kanos vagyok, hogy az első élőlényt, aki velem szembe jön az erdőben, azonnal megeresztem! Elindul az ösvényen, látja, hogy jön szembe egy sündisznó, gyorsan felkapja, mire a süni összegömbölyödik a mancsában. Forgatja jobbra-balra, de nem talál semmi nyílást. Tiszta ideg lesz, elkezd kiabálni: – Hol a p*nád, hol a p*nád?! A süni kétségbeesve megszólal: – Nekem nincsen. Mire a medve: – Mivel mondtad?!?!? Mivel mondtad?!?!?!


 

BLŐDLIK

– A vonat kifutott az állomásról, én pedig ott álltam a peronon, ponttá zsugorodva.

– Mindig is néptáncos akartam lenni, de aztán rájöttem: ahogy én táncolok, olyan nép nincs!

– Sok marhaságot beadtak nekünk gyerekkorunkban, de a „ha megeszed a murkot, jobban tudsz majd fütyülni” mindent visz.

– A bennfentesnek mi az ellentéte, kinnlentes?

– A nap gondolata: ötmilliárd év múlva fel fogok robbanni, vazzeg!

– Hogy hívják a művelt, sokoldalú keresztapát? – Paralelepipedon.

– A push up-os melltartó olyan, mint a chips-es zacskó: kibontod, és akkor látod, hogy hiányzik a fele.

– Van friss kapor? – kérdeztem az eladólányt. – Van – felelte, és levett a polcról egy tejszínhabport.

– Sok lúd… sokat szarik.

– A mi családunk nem rasszista! Nekem is volt gyerekkoromban egy néger barátom, csak aztán apám eladta.

– Ki a franc az a Kafka?

– A nők olyankor hisztiznek, amikor törődésre vagy szexre vágynak, vagy egyéb alkalmakkor.

– Nézd, kisunokám, felnőttek a hupikék törpikék! – Nagyi, ez az Avatar…

– Annyira utálom a feleségemet, hogy szex közben nemcsak helyette képzelek oda mást, hanem magam helyett is.

– Nagyapám mindig azt mondta: minek havat lapátolni? Úgyis elolvad.

– A kisebbik testvér még azzal is szív, hogy fürdéskor mindig ő ül a dugónál.

– A legalábbnak mi a közép- és alapfoka?

– Csúnyán összevesztünk a barátnőmmel, elképesztő dolgokat vagdostunk egymás fejéhez: fagyasztott macskát, gumicéklát, hintavízilovat, terhestormát, kekszlexikont, plazmarádiót, fülszabályzót, fabanánt, kőlufit.

– Rengeteget köszönhetek a volt magyartanáromnak. A szomszédban lakik.

– Hová tűnik az ölünk, amikor felállunk?

– Optimista az, aki ceruza helyett tollal áll neki keresztrejtvényt fejteni.

– Tanács az állatoknak: ha nem akarsz kihalni, legyél jóízű, mert azokat nem hagyjuk!

– Ha valaki húsevő növényeket eszik, az vegetáriánus vagy sem?

– Ha a Föld 71%-a víz, akkor miért nem Víznek hívjuk inkább?

– Miért mondjuk, hogy kivert a hideg veríték, van meleg veríték is?

– Nagyon szépen rajzolok, csak nem tudom, miket.

– Akkor ideje nyaralni indulnod, amikor nagyon kezdesz hasonlítani az útlevélképedre.

– Olyan jelentéktelen ember vagy, hogy még a fotocellás ajtó se nyílik ki előtted.

– Statisztikailag hatszor nagyobb az esélyed arra, hogy halálra gázoljon egy autó, amikor mész lottószelvényt venni, mint megnyerni a főnyereményt.

– Anatidaephobia – (létező pszichés zavar) attól való félelem, hogy valahonnan és valahogyan egy kacsa megfigyelése alatt állsz.

– Leírtalak, mint Orbán Balázs a Székelyföldet.

– Forrest Gump: a mama mindig azt mondta – „fiam, egyszer tele lesz az idézeteimmel az internet”.

– Facebook chat: – Te vagy a legszebb, legviccesebb, legcsodálatosabb lány a világon! – Tudom, hogy csak meg akarsz dugni… – Wow, és még okos is vagy!


Share Button
Ennyien olvasták: 179

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.