pletyka
Kávé mellé

PletyKalap

pletykaPletyKalap

Kelemen Hunor leugatta Frundát! Magánvéleménynek minősítette Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Frunda György kijelentését, miszerint a magyaroknak el kell(ett) menniük szavazni a (múlt) vasárnapi népszavazáson, és Băsescu államfő menesztésére kell(ett) voksolniuk. A Mediafax hírügynökségnek múlt csütörtökön leszögezte: Frunda nem tagja az RMDSZ vezetőségének, a Szövetség hivatalos álláspontja pedig továbbra is az, hogy a magyarok menjenek ugyan el szavazni, de voksoljanak lelkiismeretük szerint.

Biztos, hogy kellett ez az arcoskodás, Hunor boy? Nehogy újfent begorombuljon Jócka volt osztálytársa, mert Vass Levi is csúnyán ráfaragott, amikor elkezdte kóstolgatni…

A napbarnított ifjú férj még azt is hozzáfűzte: „Frunda nem először ugyan, de ismét elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy csapatszellemről tegyen tanúbizonyságot (…) 22 éve folyamatosan azt mondjuk, hogy ott, ahol döntés születik, ott jelen kell lennünk”. Jelen voltatok ti minden ellésnél, nem ezzel van baj, hanem azzal, hogy a kismamát előzőleg mindig másvalaki csinálta fel, benneteket legfeljebb kénytelen-kelletlen meghívtak ama házibuliba, ahol a megtermékenyítés történt.

Jó na, volt néhány gruppenparti is.


Fafejű, renitens banda vagyunk – megint nem hallgattunk az RMDSZ-re! Habár a referendum előtt az RMDSZ hivatalos közleményben buzdította a magyar embereket, hogy menjenek el szavazni (és voksoljanak belátásuk szerint), a részvételi arányok alapján olybá tűnik, néhányunk tojt a szövetségi ukázra: míg az országos részvételi arány 46,23%-os volt, Hargita megyében a szavazópolgárok 11%-a, Kovászna megyében 20%-uk, Maros megyében pedig 34%-uk ment el szavazni. Ami az említett három megye nemzetiségi összetételét figyelembe véve egyszerűen azt jelenti, hogy kizárólag a románok járultak az urnákhoz, a magyarok (és a cigányok) nem.

Naná, hogy ránk fogják verni a balhét! Victor Ponta, a.k.a. „a rossz külsejű lókupec” (Bayer Zsolt becézése) és Crin Antonescu már a referendum estéjén felváltva szidták az RMDSZ-t, az erdélyi magyarokat és Orbán Viktort, aki Kövér Lászlóhoz hasonlóan szintén belekontárkodott Románia belügyeibe (szerintük). Amúgy – a majdnem végleges eredmények ismeretében – akkor sem érik el az érvényességi küszöböt, ha a Székelyföldön is az országos átlaghoz hasonló lett volna a részvétel, aki nem hiszi és nem rest, számoljon utána.

Apropó, Liliomfi! Idézzük a sovén kretén egy félmondatát: „…cetăţenii de origine maghiară au rămas acasă…”. Vagyis mi nem magyarok vagyunk, kérem szépen, hanem magyar származású állampolgárok! Ezt már csak az Aranykorszak-béli elnevezésünk übereli, melyet Ceauşescu valamelyik udvaronca talált ki: romani de nationalitate maghiara.

Vai de szegény fejünk!


örERD tábor. A Bözödi-tó partján eddig háromszor és idén negyedik alkalommal megszervezett fiERD Tábor (Fiatalok Erdélyért) sikerén felbuzdulva szeptemberben örERD Tábort (Öregek Erdélyért) is szerveznek. A kínálatból:

– koncertek: Hipokarma, Vad Trotyik, Kotyogó Hónaljmirigy, Intim Torma Illegál, Algocalmin és a mókusok;

– metálbulik: fellép többek közt az Inkontinencia, az Érszűkület, az Infúzió, a Trombózis, valamint a Sztrók Tenors;

– világhírű lemezlovasok: DJ Glaukóma, DJ Rokkant, DJ Osteoporosis, Topless Nyanya (DJ Mummy), DJ Alzheimer, id. DJ Hamvai hamvai;

– bácsi jumping;

– a Vérsátorban ingyenes vérnyomás-, vérsüllyedés-, vérzsírszint- és vércukorszint-mérés. Ugyanott test- és vérképfestés;

– esténként a Zakuszka-színpadon Bili-buli és jam session (vidám zenés lekváreltevés);

– a Mamasátorban hajnalig tartó fergeteges kukoricamorzsoló, zoknistoppoló és keresztrejtvényfejtő partik;

– vizespongyola-verseny, ráncház, továbbá tyúkszem-, bütyök- és visszér-szépségverseny;


Médiapartnerek: Új Magyar Szósz, Pépújság, Vásárhelyi Grízlap, Rádió Mama.

Kínos román incidens az olimpián: olajra léptek az önkéntes dákok a felszereléssel. A román olimpiai csapatnak segítő négy román önkéntes ellopta a nekik kiosztott egyenruhákat és kommunikációs felszereléseket.

Az önkénteseket a londoni olimpia szervezőbizottsága válogatta ki minden csapat számára, feladatuk a különböző országokból érkező sportolók és kísérőik tevékenységének támogatása. A romániai csapat számára négy Nagy-Britanniában élő románt, egy franciát és egy indiai származású brit állampolgárt jelölt ki a testület. Valamennyien egyenruhát, mobiltelefont és utazási igazolványokat kaptak ingyen. A négy román önkéntelen azonban a felszereléssel együtt megpattant, egy nappal a romániai csapat megérkezése előtt.

A Román Olimpiai Bizottság elnöke, Octavian Moraru azt mondta: elküldi Románia londoni nagykövetségének a négy önkéntes nevét.

Tényleg? És akkor… mi van?


Poliptól esett teherbe egy asszony!
12 kis polipnak adott életet az a dél-koreai nő, akit evés közben termékenyített meg egy oktopusz. A 63 éves dél-koreai asszony polipot vacsorázott, amikor éles szúrást érzett a szájában. Azonnal kiköpte a falatot, azonban a polipból származó spermatofóra bekerült a szervezetébe. A nőnek még napokkal később is fájt a szája, és elmondása szerint érezte, hogy valamilyen lény növekszik benne, ezért orvoshoz ment.

Az orvosokat is sokkolta, amit ezek után a mámi szájában találtak: nyelvéből 12 darab fejlődésnek indult bébipolipot műtöttek ki a kórház dolgozói!

A polipokon kívül szöcskéknél, pókoknál és szalamandráknál fordul elő a spermatofórával történő szaporodás, ami azt jelenti, hogy a hím egy kapszulában

hímivarsejtek csomagját lövelli a nősténybe.

Sose aludj el tátott szájjal a mezőn vagy egy pókhálós sarokban, mert megszívod!


Örök élet – sajnos csak milliárdosoknak
. Néhány évtizeden belül elérhetővé válik a halhatatlanság a nagyon gazdagok számára, állítja egy orosz vállalkozás. Az Avatar (bevallottan James Cameron sci-fijéből való a név) projekt 2015-re ígéri a filmhez hasonló, távolról irányítható test megalkotását, 2020-ra a robottestbe átmentett emberi agyat az ember élete végén, 2030-ra az ember személyiségének, emlékeinek tovább élését egy robot testében, 2040-re pedig ugyanezt a fizikai helyett egy hologramszerű virtuális testtel.

A projektet egy mindössze 31 éves orosz médiavállalkozó, Dimitrij Itskov vezeti, aki állítása szerint a világ 30 vezető tudósából verbuválja majd az Avatar-projektet megvalósító kutatócsoportot. Azt is elmondta, hogy az örök élet és a robottestbe átmentett emberi tudat egyáltalán nem sci-fi, a szükséges technológiák mind nagyon közel vannak már a megvalósuláshoz. Szakértők szerint ez nem feltétlenül van így, agy agykutatás még babazokniban jár ilyen feladatok megoldásához. A jelenlegi tudásunk a gondolatokkal irányított robotokkal, illetve a gondolatok gépi olvasásával kapcsolatos korai kísérletekig ér.

Itskov a kutatócsoport felállításához és finanszírozásához a világ milliárdosaitól kért segítséget, és a Forbes magazin éves, a világ leggazdagabb embereit rangsoroló listájának szereplőit kereste meg az ajánlatával. Hogy milyen visszajelzéseket kapott, arról egyelőre nem beszélt a Global Future 2045 nevű konferencián, ahol bemutatta a projektet.

Nos, válság ide vagy oda, mindenki álljon neki spórolni, lehetőségei szerint…

Ja, szinte kimaradt Dimitrij koma mottója (hozzávetőleges fordítás oroszból): „Bizony, bizony, mondom néktek: aki bennem hisz, az el nem vészen, hanem örök élete lészen!”.


Gazsi meg az anyósa.

Alusznak a cigók, az egész család egy szobában. Hajnal felé

Gazsira rájön a kangörcs, megfordul, és jól beakaszt az asszonynak. Mikor befejezte, észreveszi, hogy nem a felesége volt, hanem az anyósa…

– Há’ mé’ nem szólt, mama?

– Tíz éve haragba’ vagyunk, more, miért éppen most szóljak?


 

Világnap

– az alant felsorolt világnapok nem kitalációk, egytől egyig léteznek –


Február 14. – az epilepszia világnapja. A Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IBE) 1997. február 14-ére hirdette meg az epilepsziával élők első világnapját. Az alapokmány közös aláírása csak sokadjára sikerült, mert valakire mindig rájött a roham.

(Ugyancsak) február 14. – Bálint-nap, a szerelmesek világnapja. Egy élelmes virágárus találta ki.

Március 3. – a békéért küzdő írók világnapja. A Nemzetközi Pen Club hirdette meg 1984 júliusában. Tiszteletbeli posztumusz védnöke a Búcsú a fegyverektől szerzője, a csíkszentdomokosi származású Hemingway Ernő.

Március 15. – Nemzetközi fókavadászat-ellenes nap. Az eszkimók e napon rozmártokányt és jegesmedvepörköltet esznek.

Április 11. – a Parkinson-kór világnapja. Magyar ember nem tartja, mert egybeesik József Attila szülinapjával, amely egyben a Magyar Költészet Napja is. De lájtos utalásként Petőfi: Reszket a bokor, mert… című versezete is el szokott hangzani a különféle rendezvényeken.

Április 24. – a kísérleti állatok világnapja. A patkányok aznap ennek tiszteletére dupla adag kaját és feleakkora sugárdózist kapnak.

Május 17. – Homofóbia-ellenes világnap. Csak hogy nehogy hiányérzetünk támadjon két melegfelvonulás között.

Június 17. – A sivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja. Minden évben összecsődülnek, konstatálják, hogy nem tehetnek az égvilágon semmit ellene, de ennek dacára újra és újra megtartják.

Július 20. – a Hold napja. Annak emlékére, hogy az

Apolló-program keretében az Apolló–11 legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin Aldrin 1969-ben ezen a napon lépett a Holdra. Sajnos a Holdnak erről nem szóltak, pedig ha tudná, biztos korábban kelne fel aznap.

Augusztus 16. – a hontalan állatok világnapja. Néhány hobbigeci csiga mindig megzavarja a rendezvényeiket.

Szeptember 16. – az ózon világnapja. 1987. szeptember 16-án 46 ország írta alá a sztratoszférikus ózonréteg védelmét szolgáló montreali jegyzőkönyvet. Mára több mint 189 ország csatlakozott hozzá. Ugyanezen a napon kérte meg Ózonlyuk a későbbi felesége, Ózonné Ultra Ibolya kezét.

Október 4. – az állatok világnapja. Néhány kivételtől eltekintve illik felköszönteni ismerőseinket.

Október 15. – a falusi nők világnapja. El ne felejts virágot venni anyádnak!

Október 24. – az origami világnapja. Kevesen mennek el a rendezvényeikre, mert kurva nehéz kibontani a meghívót.

November 1. – a halottak és a sült gesztenye napja. Az ember ilyenkor családostól kivonul a temetőbe elhunyt felmenői sírjához, gyertyát gyújt, öt percig mozdulatlanul és rezzenéstelen arccal állingál, és közben azon filózik, hogy vajon hova parkolta le a kocsit.

November 19. – a WC világnapja. Nem tudjuk, és nem is akarjuk tudni, hogyan ünneplik.

December 18. – az emigránsok nemzetközi napja. Sose merik megtartani.

December 31. – a világnapok világnapja. Ekkor mindenki ünnepel, még a világnap-ellenzők is (akiknek szintén ezen a napon van a világnapjuk).


Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.