PletyKalap
A hét mottója: Szívjad ki a libából a gyepet!
VÁSÁRHELY – A BŰN VÁROSA! A fantasztikus filmekből ismert Sin City vagy Gotham City (Batman bejelentett lakhelye) a fasorban nincs a mi Flekkenfalvánkhoz képest, ami a bűnözési rátát és az elkövetett bűncselekmények súlyosságát illeti. Az alábbi rettenetek mind az elmúlt három hétben történtek:
§ – Augusztus 3-án, a Cuza Voda utcai nagypiacon fénymásolt százlejessel próbált fizetni egy rosszarcú középkorú asszony a káposztás kofának. A rend szemfüles őrei a helyszínen szemfülelték le az 53 éves, koreai származású Xe Roxanát! Láncra verve vitték el, miután előzőleg kalodába tették, és a dühös parasztok megdobálták rothadt gyümölcsökkel. Majdnem meg is lincselték, szerencsére egyiküknél se volt lincs, és David Lynch se volt ott.
§ – Augusztus 7-én, hajnali háromnegyed négykor elit kommandósok hatoltak be a hónapok óta figyelt K.Gy. lakásába, és sikerült is elfogniuk az alvilági körökben Prosciutto Gyusziként vagy Pizzabetyárként ismert gonosztevőt. K.Gy., aki egyébként tagja az Al Pacino alapította szicíliai Pizza Nostrának, több mint egy éven át, napi rendszerességgel rendelgetett pizzákat idegen címekre, általában családit, de olykor odáig vetemült, hogy hatszemélyest, extra feltéttel! A rajtaütéskor épp a hírhedt tyúkdíler, kecskecsempész, feketebárány-átfestő és disznóalvázszám-hamisító körtvélyfáji Jakuza véreskezű fejével, Mekk Elekkel hatvanhatoztak, akit szintén őrizetbe vettek.
§ – Július 27-én, a Kövesdombon, éjjel 2 óra 41 perckor és 57 másodperckor értek tetten egy veszedelmes bűnbandát, akik „zavarták a közrendet, hangoskodtak, és csomagolóanyagokat és napraforgómag-héjat dobtak a földre” (forrás: Vásárhelyi Hírlap). Az FBI, az Interpol, a Greenpeace és a Moszad által évek óta körözött ökoterrorista szervezet tagjai immár rács mögött csücsülnek. A gazfickókat Kincses Előd védi, így valószínűleg (pulyka)méreginjekció vagy (ruhaszárító) kötél vár rájuk.
§ – Július 24-én, csupán három nappal a fenti szörnyű aszfalt-attentátum előtt, az ott lakók által csak Vásárhelyi Harlemként emlegetett kövesdombi napi piacon egy rettegett agrárgengszter krumplit és egyéb mezőgazdasági termékeket próbált értékesíteni, engedély nélkül!!! Később, a rabosításnál kiderült, hogy az illető nem más, mint a pszichopata rücsi rém, a perverz zöldségszatír, a legyeket Népújságba csavart póréhagymával lecsapó Paprika Jancsi! Kigyúrt felsőtestére pajzán paradicsomok, züllött uborkák és szadomazo karalábék voltak tetoválva, hátizsákjában pedig egy rémült csillagtököt és egy kiskorú karfiolt rejtegetett.
Ákos. Fellép Ákos a Félszigeten. Ezzel nincs is baj: aki szereti, majd megnézi, aki nem, az nem; de gustibus non est disputandum (Gusztiról jót vagy semmit). Azzal viszont már van, hogy olyan orbitális, egetrengető szenzációként harangozzák be, mintha legalább az AC/DC vagy a Rolling Stones jönne koncertezni.
(Saját szemileg látott) álláshirdetés egy szegedi kocsmában: Pultoslányt felveszünk! Feltételek: jó megjelenés, megbízhatóság, legalább három éves tapasztalat, és ne hallgasson Ákost!
Nomen est… oh man! Amikor a szülők nevet választanak a gyereküknek, azzal sokak szerint a sorsát is befolyásolják, és állítólag vannak olyan nevek, amelyek vonzzák a balszerencsét. Két ügyvéd, Paraschiv Peţu és Ionel Torja egy kötetbe gyűjtötte össze a romániai nevek, becenevek, álnevek időbeli alakulását, és osztályozta őket aszerint, hogy mennyire viccesek, furcsák vagy éppen obszcének. Szerintük a Román Statisztikai Évkönyvben megjelent legfurcsább keresztnevek a Paracetamol, Termopan, Papanaş és Televizor.
Romániában 22 olyan ember él, akinek a neve Ministru, és tízet hívnak Preşedintének. Ezen kívül előfordul még a Nebun, Prost, Blegu, Poliţia, Facultatea, Farmacia, Portocala, Lămâia és Semafor. Él egy olyan házaspár is Romániában, aki Hitlernek nevezte el gyerekét.
Az új polgári törvénykönyv megtiltja, hogy nevetséges vagy illetlen keresztnevet adjanak a gyerekeknek. Kár!
Anya, veszel banánt? Dehogy veszek, nem vagy te majom! Rasszista vád érte az NBC televíziós társaságot: egyik műsoruk, az Animal Practice beharangozó reklámjaként egy gyűrűn gyakorlatozó majmot mutattak közvetlenül az után, hogy Gabrielle Douglas, a néger tornászlány aranyérmet nyert a londoni játékokon.
Az NBC természetesen mentegetőzik, és azt bizonygatja, hogy a reklámklipet nem szándékosan játszották be Gabrielle Douglas gyakorlatának bemutatása után. „Gabby Douglas gyakorlata, melynek nyomán aranyérmet szerzett, történelmi jelentőségű és lelkesítő esemény. Az Animal Practice műsorát népszerűsítő, az olimpiával is összhangban álló bejátszást korábban háromszor is leadtuk. Egyáltalán nem állt szándékunkban bárkit is megsérteni” – olvasható az NBC közleményében.
A 16 esztendős Douglas két aranyérmet is szerzett: az egyiket csapatban kapta, a másikat a női tornászok összetett versenyében nyújtott teljesítményével érdemelte ki. Ő az első színesbőrű női egyéni tornászbajnok az olimpiai játékok történetében. Az aranyérem megszerzése után az elsők között gratulált neki Condoleezza Rice, egykori amerikai külügyminiszter, valamint Barack Obama amerikai elnök. Naná!
Nem tartozik szorosan ide, de az olimpia fő attrakciója, a százméteres férfi síkfutás elődöntőibe egyetlen fehér atléta se került be a huszonnégy közé: volt egy japán, egy kínai, a többi fekete. És még egy érdekesség: szakemberek szerint fizikai, vagy inkább fiziológiai lehetetlenség 9,4 másodperc alatt lefutni a százat. Hát, Usain Bolt koma 9,63-as ideje már nincs túl messze. Sőt, a 2009-es berlini világbajnokságon 9,58 alatt futta le…
Önvédelem kezdőknek (és nem csak)
Hogyan védekezzünk a rablótámadások ellen?
Az uborka- és dinnyeszezon lassan lejár, ellenben a zsiványidény még javában tart: az utóbbi időben megye- és városszerte megszaporodtak a rablótámadások. De még mielőtt bárki is megnyomná a pánikgombot, nyugi! A megyei rendőr-felügyelőség szóvivője rengeteg olyan hasznos tanáccsal látott el bennünket, amelyek segítségével elejét vehetjük a bajnak. Íme néhány ezek közül:
– Ne hordjunk jól látható helyen – nyakban, karon, fülben – értékes ékszereket. (A drága aranyfux helyett viseljünk a nyakunkban hó- vagy bicikliláncot, fülünkbe pattintsunk műanyag függönykarikát, csuklónkra pedig tegyünk sósperecet.)
– Kézitáskában, retikülben ne tartsunk nagyobb pénzösszeget. (Inkább csavarjuk össze a bankókat, gyömöszöljük hermetikusan záró patronba, és küldjük fel magunknak, mint Pillangó a Pillangóban.)
– Ne vigyük túlzásba az alkoholfogyasztást, mert a részeg ember könnyebben válik kifosztás áldozatává. (Ez az ún. „markecolás”, amikor piás vagy szándékosan leitatott palit rabolnak ki. Úgy védekezhetünk ellene, ha józannak tettetjük magunkat.)
– Óvakodjunk a prostituáltaktól, mert vagy ők, vagy a mentoraik kirabolhatnak. (Ezt úgy kerülhetjük el a legegyszerűbben, ha mindig fix pénzzel megyünk.)
– Ha azt tapasztaljuk, hogy a tömbházunk közösen használt részeiben (folyosókon, lépcsőházakban, liftek előtt, szárítókban) ismeretlen személyek tartózkodnak, azonnal értesítsük a rendőrséget a 112-es sürgősségi hívószámon. (De azelőtt győződjünk meg róla, hogy nem egy másik lépcsőházba dzsesszeltünk-e be véletlenül, a túlzott folyadékbevitel következtében.)
És most mi is adunk néhány, legalább ennyire hasznos tippet:
– Sötétedés után lehetőleg kerüljük a kivilágítatlan, szűk, kihalt utcákat. Ha nem megoldható, úgy mindig legyen nálunk halogén elemlámpa és valamilyen zajkeltésre alkalmas eszköz – kereplő, síp, basszusgitár, dobszerkó stb. –, amivel baj esetén felhívhatjuk magunkra a környéken alvók figyelmét.
– Ha észrevesszük, hogy valaki követ, semmiképp ne eredjünk futásnak, mert azzal instant támadásra provokáljuk a titokzatos idegent. Sokkal célravezetőbb, ha szépen megfordulunk, odasétálunk hozzá, és hülyére verjük.
– Zsebtolvajok ellen igen hatékony, ha mindig van a zsebünkben egy idomított skorpió, tigristarantula, kék nyílméregbéka, veszett krumplibogár, mexikói tűzdarázs vagy kongói vérpocok.
– Az állatok otthon is segítségünkre lehetnek, hiszen nincs az a zár, amely megállíthatná a betörőket. Tegyünk hát éjszakára az előszobába néhány szarvasviperát, királykobrát és komodói varánuszt.
– Végezzünk el egy alapfokú önvédelmi tanfolyamot vagy egy kéthetes nindzsaképzőt, az mindig jól jöhet.
– Tengerparton, strandon nem nyújt tökéletes védelmet, ha óránkat, mobilunkat, egyéb apró értékeinket a cipőnk orrába suvasztjuk, és utána fondor módon ráküldjük az összegyűrt zoknit, amikor bemegyünk a vízbe, mert nagyon elvétve ugyan, de azért akad olyan tolvaj, aki ismeri a cselt.
– A könnygáz- vagy paprikaspray ellenjavallt; mire elővakarjuk, általában már régen késő. Akasszunk inkább a nyakunkba egy poroltót vagy permetezőgépet, így mindig kéznél lesz.
– Földszinti lakások ablakaira ajánlatos rácsot szerelni/szereltetni. De figyelem: ha véletlenül tűz üt ki a lakásban, és nem tudunk a bejárati ajtón át kimenekülni, akkor az lesz az utolsó grillpartink!