Központ
2017. november 20. hétfő, Jolán
Jórészt felhős
Ma
Jórészt felhős
Havazás
Holnap
Havazás
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

POSZT: marosvásárhelyi előadás is versenybe száll

Központ március 11, 2013 Kávé mellé

POSZT: marosvásárhelyi előadás is versenybe száll

Hat vidéki, négy budapesti és két határon túli előadás szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó pénteken hivatalossá vált idei versenyprogramjában. Az esemény pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Bodrogi Gyula, a nemzet színésze, a POSZT idei díszvendége ismertette a fesztivál versenyprogramját.

 

A hazai és határon túli magyar színházakban 2012. március 1. és 2013. február 28. között bemutatott előadásokat az idei fesztivál válogatói, Solténszky Tibor dramaturg és Szigethy Gábor író, színháztörténész tekintette meg. A válogatókat a találkozót szervező szakmai szervezetek részéről semmiféle elvárás nem kötötte munkájukban. A nagyszínházi előadások között szerepel a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Színház, a komáromi Jókai Színház, a budapesti Vígszínház, valamint az Örkény Színház egy-egy előadása. A kamara- vagy stúdió-színházi előadások között meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió Székely Csaba Bányavakság című drámájából készült közös előadása is, amelyet Sebestyén Aba rendezett.

A vásárhelyi produkció mellett ebben a kategóriában szerepel a Nemzeti Színház Gothár Péter által rendezett Kleist-műve, az Amphitryon, a Pécsi Nemzeti Színház előadásában Méhes László rendezése, a Picasso kalandjai, a Proton Színház és a Trafó közös produkciója, a Szégyen, Mundruczó Kornél Coetzee-adaptációja, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Színésznők című de Angelis-produkciója Sztarenki Pál rendezésében, valamint a kaposvári Csiky Gergely Színházban bemutatott McDonagh-darab, a Vaknyugat, amelyet Bérczes László állított színpadra.

A színházak által nevezett vagy a válogatók által ígéretesnek gondolt produkciók között Szigethy Gábor 59 társulat 143 előadását, Solténszky Tibor pedig 67 társulat 131 előadását nézte meg élőben, de láttak előadásokat videofelvételen is. Sokkal több jó előadást láttak, mint ahányat végül is meghívtak – mondta Solténszky Tibor. Szigethy Gábor a mai magyar színházművészet sokszínűségét emelte ki. A válogatók a határokon túli magyar színházakat elsősorban budapesti vendégjátékokon szemlézték, de három alkalommal is jártak Romániában, láttak előadásokat Szlovákiában és Szerbiában is. Stenczer Béla fesztiváligazgató elmondta: az eddigi mintegy 170 helyett 150 millió forintból tudják az idei rendezvényt megvalósítani.

Forrás: krónika

Share Button
Ennyien olvasták: 119

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.