Központ
2018. december 19. szerda, Viola

Prostitúció iparág fellendülése a frontvonalban

Központ április 11, 2018 Kávé mellé

A Nagy Háború „ágycsatái”

Mozgó bordélyok, „lövészárok lotyók”, meztelen katonák „farokparádéja” a kötelező és rendszeres orvosi vizsgálatokon, örömlányok a háború poklában, mindez ma már mulatságos, pikáns mozzanatnak tűnik az első világháború mindennapjaiból. Korántsem volt az!

Bár a háború és a prostitúció úgyszólván egyidős az emberiséggel, az első, nem véletlenül Nagynak nevezett háború új fejezetet nyitott a testi örömök élvezetének módjában is. Elsőként vezették be a központilag szabályozott szexuális szolgáltatásokat, alapvetően a katonák harckészségnek megőrzése érdekében, majd egészségügyi célzattal, hogy gátat vessenek az akkoriban burjánzó nemi betegségeknek.

Ez a háború ugyanis sok mindenben különbözött az előzőektől. 1914-ben a hadviselő felek, köztük az Osztrák-Magyar Monarchia is, milliós tömegeket sorozott be, és már az elején kiderült, hogy a kezdeti mozgóháború hosszan elhúzódik, és állóháborúvá alakult át. Ami azzal járt, hogy a katonák ritkán hagyhatták el a lövészárkokat, emiatt pedig egyre nehezebben viselték el a női közelség hiányát. Fiatal, erős férfiakról lévén szó, természetes volt a vágyakozás a testi örömökre, ezért telepítettek bordélyokat a hadszíntérre, elérhető közelségben a harcoló alakulatok állásaihoz. Ne gondoljon senki a nagyvárosi örömtanyák feslett erkölcseire, erotikus pajzánkodásaira, itt a szexet is úgy adagolták, akár az orvosságot. Bakáknak tizenöt perc jutott, főtiszteknek két óra. Mégis, azoknak, akik sosem tudhatták, hogy megérik-e a másnapot, ez maga volt a gyönyörök paradicsoma.

A lövészárok lotyói

De kik voltak azok a nők, akik megédesítették a katonák – sokaknak talán életük utolsó – pillanatait? Róluk nem maradt feljegyzés, számukat is csak megbecsülni lehet. Feltehetően a nagyvárosi nyomorból vagy falusi nincstelenségből menekültek a tábori bordélyokba. Önként jelentkeztek frontszolgálatra, de csak azokat választották ki közülük, akik megfeleltek a szigorú előírásoknak. Betegek, tizennyolc éven aluliak, szüzek, házasok, terhesek vagy gyenge testalkatúak nem jöhettek szóba. A többieket osztályozták: a legmutatósabbakat a tiszti bordélyokba osztották be, a többiek az I. és II. osztályú legénységet szolgálták ki. Átjárás csak lefelé volt, a tiszti prostituáltak is egy idő után alacsonyabb beosztásba kerültek, végül lesüllyedtek a másodosztályú kategóriába, ahol gyakran naponta száz katona jutott egy örömtelennek mondható örömlányra. Őket nevezték a katonák a lövészárok lotyóinak. Ekkora igénybevétel természetesen nem maradt következmények nélkül. Hamar elhasználódtak, szépségük elhervadt, nemcsak fizikailag omlottak össze, hanem pszichésen is. Sokan az alkoholba menekültek, gyakran végezték munkatáborban, amikor már semmire voltak alkalmasak. Ebben a szexuális taposómalomban kiégtek, érzelmileg eltompultak, szertefoszlottak a reményeik, hogy valaha is találjanak egy férfit, akit szívből szerethetnek, és aki viszontszereti őket. Akár a katonák, ők is áldozatul estek a háborúnak, a tisztességes emberek éppúgy megvetették őket, mint a hivatásos kurtizánokat. Legrosszabbul azok jártak, akik minden óvintézkedés ellenére megfertőződtek a kor nemi betegségeinek valamelyikével.

„Beállok rózsám, katonának…” – dalolták vidáman a hadba vonuló bakák, és azt hitték, mire a levelek lehullnak, hazatérhetnek. Ebben reménykedett a monarchia hadvezetése is, ezért nem foglalkozott különösebben a nemi betegségekkel, a megszállt területek zugbordélyaival, ahol sorra fertőződtek meg a katonák. Amikor már hétszázezerre emelkedett a számuk, első helyre lépett elő a rohamosan terjedő nemi úton terjedő fertőzések gyógyítása és megelőzése. A monarchiában megfigyelő- és szűrőállomásokat hoztak létre a betegek kezelésére.

A fronton felvilágosító füzeteket osztogattak, támogatták, illetve a bordélyokban kötelezővé tették az óvszer használatát. Piros lámpával jelezték a fertőtlenítő helyiséget, ezt is kötelező volt felkeresni a bordély elhagyása előtt. Folyamatosan ellenőrizték nemcsak a lányokat, hanem a kuncsaftokat is, a katonák ezt hívták „farokparádénak” maguk között. Ebben az időben öltött különösen ijesztő méreteket a nem ritkán halálos kimenetelű szifilisz. Sokan megpróbálták hamisítani a tüneteket – paraffint fecskendeztek a bőrük alá -, a bátrabbak még egy kis tripper beszerzésétől sem riadtak vissza, hogy visszaküldjék őket kezeltetésre a hátországba, ami esélyt adhatott a túlélésre. A korabeli vicclapokban megjelent karikatúrák is megcélozták a pikáns témát: az egyiken cilinderes nő könyököl az ablakban, előtte tábla, a következő felirattal: „Itt betegszabadság. Gyere lőni! Bei mir Krankenurlaub.”

Harminckettes baka vagyok én…

…recece, gyalog masírozok én” – ez is egyike az első világháborús katonanótáknak. Azok a déli, zömmel falusi parasztlegények dalolták, akik a magyar Golgotának is nevezett doberdói harctéren adták vérüket, vagy a caporettói áttörésnél arattak fényes győzelmet az olasz csapatok ellen. Ebben a véres ütközetben harcolt Ernest Hemingway is, erről olvashatunk Búcsú a fegyverektől című regényében. Ma már azt is tudjuk, hogy a Nagy Háborúban sok más mellett odaveszett a monarchiával együtt az édes szép békeidők illúziója, és a vérontás csak kezdete volt a következőnek, a még borzalmasabb második világháborúnak.

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 836

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.