Központ
2017. szeptember 20. szerda, Friderika
Zivatar
Ma
Zivatar
Eső
Holnap
Eső
Jórészt felhős
Péntek
Jórészt felhős

Scarlett Johansson titokban férjhez ment

Központ december 2, 2014 Kávé mellé

Scarlett Johansson amerikai filmcsillag még októberben titokban összeházasodott francia élettársával, Romain Dauriackal.

scarlett

A People című társasági magazin egy önkormányzati alkalmazottra hivatkozva azt írta, hogy az esküvőt október 1-jén tartották meg a Montana állambeli (az Egyesült Államok nyugati részén lévő) Philipsburgban.

A New York Post című lap egy meg nem nevezett forrásból úgy értesült, hogy az ifjú pár szándékosan titokban tartotta meg a ceremóniát, “mert azt magánéletük részeként” akarták megélni.

A 29 éves, világhírű filmszínésznő szeptemberben megszülte első gyermekét, a kislány a Rose nevet kapta. Johanssont egy éve jegyezte el francia élettársa, a gyermek apja, Romain Dauriac, aki korábban újságíróként dolgozott. Johansson egyszer már volt férjnél, Ryan Reynolds színésztől 2011-ben vált el.

Az újabb férjhez menésével kapcsolatos pletykák a People magazin szerint azután terjedtek el a Woody Allen több filmjében (Match Point, Füles, Vicky Cristina Barcelona) is főszerepet játszó színésznőről, hogy egy adománygyűjtő rendezvényen jegygyűrűt láttak a kezén.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 146

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.