Központ
2017. november 22. szerda, Cecília
Eső
Szerda
Eső
Köd
Holnap
Köd
Helyenként felhős
Péntek
Helyenként felhős

Szilikonból készült második bőrt kísérleteztek ki a ráncok ellen

Központ május 10, 2016 Kávé mellé

Azilikonbázisú polimerekből álló anyagot hoztak létre Amerikában, amely alkalmas rá, hogy eltüntesse a ráncokat. A második bőrt folyékony formában lehet felvinni az arcra, ahol rugalmas, légáteresztő réteget képez.

silicon

A ráncok eltüntetésére, a bőr védelmére és fiatalítására ideiglenesen alkalmas, “második bőrt” fejlesztettek szilikonból amerikai kutatók.

A szilikonbázisú polimerekből álló hajszálvékony réteg a karon és a szemkörnyéken időszakos védelmet nyújt, halványítja a ráncokat, feszesíti a bőrt. A módszer a jövőben segíthet a napfény elleni védekezésben, valamint ekcéma és sebgyógyulás esetén is alkalmazhatja az orvostudomány folyamatos hatóanyag-bevitelhez.

A módszert kifejlesztő kutatók a Nature Materials című tudományos folyóirat honlapján mutatták be tanulmányukat, amely azonban egyelőre csak a megvalósíthatóságot ellenőrző tesztek eredményeit ismertette. Az ezeken résztvevők nem számoltak be lehetséges mellékhatásokról és a szilikonbőr hosszú távú használhatóságáról. Csupán az alapvető hatékonyságot – a ráncok eltüntetését – vizsgálták.

A terméket folyékony formában viszik fel használói, majd az anyag rugalmas, légáteresztő filmréteget képez a bőrön – mondta Robert Langer, a Massachusetts-i Műszaki Egyetem (MIT) munkatársa, a tanulmány szerzője.

A “második bőr” a szövetnek fiatalos rugalmasságot kölcsönöz és megakadályozza a nedvességvesztést. Az eső ugyanúgy nem árt a rétegnek, mint ahogy a sporttevékenységek, például az úszás és a futás sem. Az arc természetesnek és fiatalnak hat – olvasható a tanulmányban. A tudósok szerint az anyag alig érezhető, a bőrt nem irritálja.

Betty Yu, az MIT kutatója és csapata tíz éven át dolgozott a kozmetikai és orvosi célra kifejlesztett szilikonrétegen. Összesen több mint száz különböző oxigén- és szilikonatomból képzett polimert teszteltek munkájuk során.

A tudósok egyelőre nem közölték, mikor jelenik meg a termék a piacon.

Forrás: hvg.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 159

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.