Központ
2017. december 15. péntek, Valér
Borús
Holnap
Borús
Borús
Vasárnap
Borús
Borús
Hétfő
Borús

Tíz olimpiai esemény, amely megérintette a világot

Központ július 20, 2012 Kávé mellé

Tíz olimpiai esemény, amely megérintette a világot

 Az újkori olimpiák történetében mindig volt valami, ami egyedivé tette az egyes eseményeket. Ezek közül is ki lehet emelni tíz olyat, amire az egész világ felkapta a fejét.

 

1. 1936. Berlin, Jesse Owens győzelme.

Adolf Hitler már készült a háborúra, amikor engedélyezte az olimpia megrendezését Berlinben. A náci vezetőnek éppen kapóra jött az esemény, hiszen úgy gondolta, hogy még könnyebben hirdetheti az egyes “fajokat” megkülönböztető ideológiáját a sporteseményekkel.

A színesbőrű Jesse Owens azonban négy aranyat szerzett az olimpián, ráadásul a legmeghatározóbb atlétikai számban, a 100 méteres síkfutásban is diadalmaskodott. A győzelme után csalással vádolták az amerikai csapatot, amiért nevezték Owenst a játékokra, ugyanis a náci vezetők azt állították az árja elméletre hivatkozva, hogy a színesbőrűeknek abnormális, állati méretű a sarokcsontjuk, ezáltal behozhatatlan előnyre tesznek szert.

A beszámolók szerint Hitler megtagadta a kézfogást a sikeres atlétával, mikor a díjátadásra került sor.

2. 1992. Barcelona, Derek Redmond, 400 méteres síkfutás.

Az brit Derek Redmond egy sérülés miatt kis híján ki sem jutott a barcelonai olimpiára, ám végül felépült és csodák csodájára eljutott a 400 méteres síkfutás elődöntőjébe.

A startpisztoly eldördülése után 150 méterig remekül tartotta magát, ám akkor jött egy kegyetlen sérülés és nem bírta folytatni.

Amikor megérkezett a segítség, hogy kivigyék a pályáról, szenvedve ugyan, de újra talpra állt és hihetetlen fájdalmak közepette az egészséges lábán megpróbált elszökdelni a célig. Könnyeivel küzdött, mikor édesapja odarohant, akinek a segítségét elfogadta. A barcelonai közönség hatalmas tapssal üdvözölte a jelenetet és azóta az olimpia egyik meghatározó szimbóluma lett ez a jelenetsor.

3. 1976. Montreal, Nadia Comaneci, tökéletes tornagyakorlatok.

A világ csodálkozva és gyönyörködve nézte a 14 éves román tornász kislány gyakorlatát, amikor a felemás korláton, gerendán és összetettben is 10 pontos teljesítményt mutatva 3 aranyat szerzett Kanadában.

Ez olyannyira meglepte a szervezőket is, hogy a kiemelkedő eredményt mindössze 1.00-ként tudták feltüntetni az eredményjelzőn a kerek 10-es helyett.

4. 1984. Los Angeles, Zola Budd/Mary Decker, 3000 méteres síkfutás.

Zola Budd már az olimpia előtt is egy elég vitatott személyiség volt, hiszen dél-afrikai lévén nem indulhatott volna az olimpián, az országukban uralkodó faji problémák miatt. Britként viszont jogot szerzett arra, hogy indulhasson a játékokon.

A döntőn úgy határozott, hogy mezítláb fog futni, ami persze újabb problémákat vetett fel. A nagyobb gond akkor következett, amikor bevágott Mary Decker elé, majd összeütköztek és az amerikaiak legnagyobb esélyese a földre zuhant, majd sérülés miatt feladta a versenyt.

Budd célba ért hetedikként, de azóta megállapították, hogy az előzése szabályatalan volt. Ez most már aligha vigasztalja a kiesett futónőt.

5. 2004. Athén, Paula Radcliffe, Maratonfutás.

A brit Paula Radcliffre a legnagyobb esélyesként tekintettek, ha maratonfutásról esett szó. Az igazi összeomlás akkor következett be, mikor többszöri kísérletre sem sikerült utolérnie a korábban megszökött japán futót, Mizuki Noguchit.

A versenyt a hónap legmelegebb napján rendezték, 6 és fél kilométerrel a vége előtt pedig Radcliffe nem bírta tovább elviselni a hőséget és kiállt a versenyből. Ezt követően rengeteg interjút adott könnyek között, ahol meg kellett magyaráznia, hogy mi történt vele az adott napon.

6. 1960. Róma, Cassius Clay, Ökölvívás, félnehézsúly.

A világhírű bokszoló ekkor még azon a néven bokszolt, amelyet ő maga későb egész egyszerűen rabszolganevének titulált. A világ itt láthatta először, hogy ki is lesz ez a fiú valójában, kiből lesz később Muhammad Ali. A félnehézsúlyú ökölvívó hazavitte az aranyat az olimpiáról.

A győzelme után két napig a nyakában viselte az érmét, majd miután hazament, látta, hogy a fajok közötti megítélésben semmi nem változott, mert egy fehéreknek készült étteremben megtagadták neki a kiszolgálást. Ezt követően fogta az érmét és bedobta az Ohio folyóba.

7. 1968. Mexikó, Tommie Smith és John Carlos, 200 méteres síkfutás.

A faji megkülönböztetés még ezekben az időkben is létezett Amerikában. Smith és Carlos ezért a 200 méteres síkfutás eredményhirdetésekor nem a nemzetük zászlajának tisztelegtek, hanem leszegett fejjel, kesztyűs öklüket az égnek tartva hallgatták végig a himnuszt. Így üzentek az otthon maradottaknak.

Ennek a közjátéknak köszönhetően mindkét atlétát kitiltották az olimpiai faluból. Akármennyire is elítélték akkor ezt a cselekedet, azóta tettük egy mérföldkőnek számít az amerikai polgárok jogaiért folytatott harcban. A két úriember 1998-ban, a 30 éves évfordulón kitüntetésben is részesült emiatt.

8. 2000. Sydney, Eric Moussambani, az angolna, 100 méteres gyorsúszás.

Eric, az egyenlítői guineai versenyző volt talán minden olimpiák legszórakoztatóbb jelensége. Ő már nem az idővel küzdött, hanem az életben maradással, éppen, hogy kettő perc alatt tudta ugyanis teljesíteni a száz méteres távot, amivel megnyerte futamát, hiszen nem volt rajta kívül más a medencében.

Az angolnaként elhíresült úszó jól láthatóan küzdött a levegőért, de hazaérve hatalmas nagy népszerűségnek örvendett. Sokak szemében vesztes volt, de mások hősként tekintettek rá, hiszen a fiatalember előző januárban tanult csak meg úszni.

9. 1988. Szöul, Ben Johnson, 100 méteres síkfutás.

Egyesek szerint a legnagyobb vihart kavaró eset volt az övé. Mindenkit megdöbbentett akkori futásával a 100 méteres síkfutás döntőjében, hiszen utcahosszal nyert és elképesztő világcsúcsot futott, úgy, hogy ott volt a mezőnyben Carl Lewis, az amerikaiak és Linford Christie, az angolok sztársprintere.

Két nappal később nyilvánosságra került, hogy pozitív doppingmintát produkált. Azóta is a sportvilág legnagyobb csalásaként tartják számon ezt az esetet.

10. 1972. München, terrorakció az izraeli sportolók ellen.

A legszomorúbb esemény az olimpiák történetében 1972 szeptemberében történt a müncheni olimpián, amikor palesztin terroristák törtek be az izraeli sportolók szállására és megöltek két atlétát, valamint túszul ejtettek további kilenc személyt.

Később egy rosszul sikerült kiszabadító akció következtében a túszok, illetve nyolcból öt terrorista és egy rendőr is meghalt.

Forrás: hvg.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 160

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.