Központ
2017. október 19. csütörtök, Nándor
Derült
Csütörtök
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Utolsó vacsorák

Központ július 13, 2012 Kávé mellé

Utolsó vacsorák

Amerikában az ötven államból harmincháromban alkalmazzák a halálbüntetést. Az elítélteknek megadják a lehetőséget, hogy – az ésszerűség határain belül – kiválaszthassák, mit látnának a tányérjukon az utolsó napon.   Erről készítette Henry Hargreaves újabb bizarr fotósorozatát ‘No Seconds’ címmel.

 

Victor Fegurer 

– 28 éves

– Florida

– emberrablás és gyilkosság

– halálos injekció.

– egyetlen olívabogyó maggal

A fényképész a Wikipédia cikke alapján készítette el sorozatát, ahol halálraítélt bűnözők utolsó kívánságairól olvashatunk. Hargreaves-t megragadta a dolog pszichológiája, valamint az, hogy  az utolsó menü hogyan árulkodik az ember személyiségéről. Elképzelte, miként nézhetett ki, majd úgy prezentálta, ahogy azt az elítélt láthatta.

(Azazhogy nem teljesen, mert fémkést és –villát aligha kaptak…)

 

Ricky Ray Rector

– 42 éves

– Arkansas

– két rendbeli gyilkosság

– halálos injekció

– steak

– sült csirke

– cseresznyés frissítő

– pekándiós pite (otthagyta, mondván: “meghagyja későbbre”)

 

Ted Bundy

– 43 éves

– Florida

– erőszak, nekrofília, börtönből való szökés, 35+ rendbeli gyilkosság

– villamosszék

– elutasította a ‘különleges menüt’, ezért a hagyományos utolsó étkezésben részesült

– steak (közepesen átsütve)

– tükörtojás

– tócsni

– kétszersült vajjal és lekvárral

– tej

– gyümölcslé

 

Timothy McVeigh

– 33 éves

– Indiana

– 168 rendbeli gyilkosság

– halálos injekció

– két gombóc mentás – csokidarabos fagylalt

 

John Wayne Gacy

– 52 éves

– Illinois

– erőszak, 33 rendbeli gyilkosság

– 12 sült garnélarák

– egy kosárnyi eredeti KFC csirke*

– sültkrumpli

– 1 font eper

*mielőtt elítélték volna, Gacy három KFC éttermet vezetett

 

Stephen Anderson

– 49 éves

– California

– betörés, támadás, bötrönből való szökés, 7 rendbeli gyilkosság

– halálos injekció

– 2 grillezett sajtos szendvics

– túró

– puliszka/kukorica keverék

– barackos pite

– csokidarabos fagylalt

– retek

 

Angel Nieves Diaz

– 55 éves

– Florida

– gyilkosság, emberrablás, fegyveres rablás

– halálos injekció

– megtagadta az étkezést*

*ezért a szokásos börtönkosztot kapta, de azt is elutasította

 

Ronnie Lee Gardner

– 49 éves

– Utah

– betörés, rablás, 2 rendbeli gyilkosság

– kivégzőosztag

– homár farok

– steak

– almás pite

– vaníliafagylalt

– evés közben a Gyűrűk Ura trilógiát nézte

Forrás: dekooder.blog.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 156

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.