Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Havazás
Hétfő
Havazás
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

Vízi Imre bekerült az Eurovíziós Dalfesztivál romániai döntőjébe

Központ február 21, 2014 Kávé mellé

Vízi Imre bekerült az Eurovíziós Dalfesztivál romániai döntőjébe

Akár Vízi Imre is képviselheti Romániát az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Koppenhágában, ugyanis a Kind of Girl c. dalát beválasztották a 12 döntős közé. A zsűri és a közönség szavazatai alapján március elsején dől majd el, hogy ki képviselheti az országot a versenyen. A válogatót Brassóban tartják, amit a TVR1, a TVR HD, a TVR Internaţional, illetve online a tvrplus.ro közvetít. 

 

Vízi mellett, Ştefan Stan feat. Teddy K, Naomy, Bere Gratis, Silvia Dumitrescu, Marcel Crăciunescu, Anca Florescu, Renée Santana feat. Mike Diamondz, Paula şi Ovi, Mirela Vaida Boureanu, The dAdA és The Zuralia Orchestra került be a romániai döntőbe. 

A versenyre összesen 159 dalt neveztek be, ezek közül 150 jutott tovább az előválogatóba, ahonnan 12 jutott tovább a döntőbe. 

A Kind of Girl esetében mind a szöveget, mind zenét Vízi jegyzi. Az egykori Médiabefutós 2012-ben indult már a magyarországi Csillag születik c. tehetségkutatóban is, ahol a második élő műsorig jutott, majd nem sokkal rá a Vocea României c. műsorban is próbálkozott, ahol Marius Mogamentoráltjaként a második helyen végzett.

Forrás: hotnews, transindex.ro

 

Share Button
Ennyien olvasták: 163

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.