Központ
2019. október 15. kedd, Teréz

A hosszabbításban sikerült pontot menteni

Központ szeptember 22, 2011 Sport

A hosszabbításban sikerült pontot mentenisabau 

Újabb hazai mérkőzésen sem sikerült a FCM-nek győznie, ezúttal a kolozsvári egyetemisták legénységével osztozkodtak meg a pontokon. Azaz szerencsére osztozkodtak, hiszen a 90+3. percben Fl. Dan beívelt szöglete során, egy kavarodás után Busnak sikerült gólt lőnie, s itthon tartania az egy pontot. Sabău ezúttal újabb, hátvéd- és csatársorral próbálkozott, a sérült és le is tiltott Szilágyi helyére a mindössze 18 éves, Craiovai U-tól idekerült Costinel Gugut játszatta, a hátvédsor tengelyében Ghionea párja ezúttal is Dan Matei volt, a középpályán Jamal Mohammed kezdő volt, noha az előző meccsen tartalék sem volt.

  Sabău szerint ő és Kallisse azért nem teljesített eddig, mert muzulmánként betartották a ramadán szigorú előírásait, napnyugta előtt semmit nem ehettek, még vizet sem ihattak. A csatársorban az olasz Simone Cavalli és az ugyancsak Craiováról idekerült Subotic volt kezdő. Az első játékrészben észrevehető volt a gyors és robbanékony Astafei hiánya, sőt nem is volt eléggé összehangolt a középpályások és a csatárok játéka. Több veszélyes ellentámadás szemtanúi lehettek a nézők, de egyikből sem született gól. Az első félidő legnagyobb helyzete a 43. percben Teixeira nevéhez fűződik, amikor a 16-oson belülről leadott lövése Albuţról a kapufára pattant, onnan tisztázott Ghionea.

fcm

A második félidőben a kolozsváriak veszélyesebben támadtak, azaz ellentámadtak Cristea vezényletével, de a 75. percig Albuţnak és Ghioneának köszönhetően a hálónk érintetlen maradt. Akkor Machado Teixeira, a baloldalon Vagner mellett kanyarította be a labdát, amit a jó ütemben kiugró Grozav, az ötös vonaláról fejjel a hálóba bólintott. 0–1 Hidegzuhanyként hatott a kapott gól Sabău játékosaira, akik tovább támadtak, a várva várt egyenlítő gól reményében. Előbb a 78. percben Vagner beadását Ruiz mellel továbbította Suboticnak, de kapáslövése célt tévesztett, erre válaszként öt perc múlva a csereként beállt Nwakaeme a bal kapufát találta el, majd a 89. percben Cl. Niculescu ballábas bombáját újbeggyel tolta szögletre Albuţ. A hosszabbítás utolsó másodperceiben Sergiu Busnak sikerült egy kavarodás során a hálóba rúgnia a labdát, így a három bajnoki pontból itthon tartott egyet, melyre lehet, nagy szükség lesz majd a tavasszal.

Egy biztos, még nem sikerült Sabăunak megtalálnia a játékosok közötti összhangot, sok az egyéni hiba, eladott labda, kihagyott gólhelyzet a mérkőzések során, amit a sajtótájékoztatón is hangsúlyozott. Hét meccsből az öt pont kevés, ebből a mindössze egy győzelem talán még kevesebb, mellyel maradtunk a 15., kieső helyen.

Csütörtökön együttesünk a Sziget utcában, a Románia-kupa keretében a Hagi által finanszírozott konstancai Viitorult fogadja 18.30 órai kezdettel, majd a VIII. fordulóban együttesünk Medgyesre látogat a Gaz Metan otthonába. Addig, reméljük, hogy helyrerázódik csapatunk és pontot, vagy pontokat szerezhetünk Medgyesen.



Share Button
Ennyien olvasták: 546

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.