Központ
2018. november 19. hétfő, Erzsébet

A Közösség értékei találkozón a Maros megyei olimpikonok

Czimbalmos Ferenc-Attila november 9, 2018 Sport

Az elmúlt héten, pénteken a Kultúrpalota Tükörtermében tartották a Közösség értékei elnevezésű rendezvényt, amelyen a nyári, téli, ifjúsági, valamint paralimpián résztvevő helyi olimpikonokat (sportolók, edzők, játékvezetők, sportorvosok és a sajtó képviselői) díjazták. Az eseményt a Romániai Rádiós és Televíziós Újságírók Egyesülete kezdeményezésére a helyi polgármesteri hivatal a Play Mureș Sportklubegyesülettel karöltve első alkalommal szervezte meg. Ugyanakkor Aurel Rațiu helyi újságíró erre az alkalommra írott könyvének, a Mureșeni la Jocurile Olimpice și Paraolimpice (Maros megyeiek az Olimpiai és Paralimpiai Játékokon) bemutatójára is sor került.

Az összejövetelen a számos valamikori olimpikon mellett díszmeghívottként részt vett és felszólalt többek közt Mihai Covaliu, a Román Olimpiai Bizottság elnöke, Dumitru Graur egykori sportbemondó, a Romániai Sportújságírók Egyesületének elnöke is. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármesterének gratulációit tanácsosa, Claudiu Maior közvetítette.

Maros megyei sportolók, akik érmeket szereztek az olimpiákon

Maros megyét képviselve 14 sportoló volt dobogós helyezett az olimpiai játékokon. Közülük jelen volt a rendezvényen és kitüntetésben részesült Mircea Grabovschi kézilabdázó (ezüstérmes, 1976 Montreal), Nyilka Sándor kardvívó (bronzérem csapattal, 1976 Montreal) – ő egyébként Moszkvában is részt vett, de 5. lett a román kardcsapat tagjaként –, Gelu Radu súlyemelő – mindenidők legsikeresebb Maros megyei olimpikona, hiszen ezüstérmet nyert 1984-ben Los Angelesben a 60 kg-os súlycsoportban – , és az erdőszentgyörgyi Ecaterina Oancea evezős. Utóbbi az egyetlen olyan olimpikon, aki két olimpián a dobogó mindhárom fokára felállhatott (aranyérem, kormányos négypárevezős, 1984 Los Angeles, illetve ezüstérem, váltottevezős nyolcas és bronzérem, kormányos négyes, mindkettő 1988 Seul).
Nem vett részt az eseményen, illetve már korábban elhunyt a többi tíz egykori sportoló, akiket megemlített Aurel Rațiu és Szucher Ervin, a rendezvény házigazdái:
Hazai Kálmán vízilabdázó (aranyérem Magyarország színeiben, 1936 Berlin), Zalai-Kövi Mária tornász (ezüstérem Magyarország színeiben, 1948 London, illetve aranyérem és bronzérem szintén magyar színekben, 1952 Helsinki), Radu Voinea (bronz 1972 München, ezüst 1976 Montreal és bronz 1980 Moszkva) és Roland Günesch (bronz 1972 München és ezüst 1976 Montreal) kézilabdázó, Simon László (bronz 1976 Montreal) szabadfogású birkózó, Neculae Pop (bronz 1980 Moszkva) röplabdázó, Mátéfi Eszter (bronz piros-fehér-zöld színekben 1996 Atlanta) kézilabdázó, Feri Attila (1992 Barcelona, bronz Magyarországot képviselve 1996 Atlanta és 2004 Athén) súlyemelő, Lunka Zoltán (bronz 1996 Atlanta) ökőlvívó és Mironcic-Barabás Enikő (bronz, kormányos nyolcas, 2008 Peking és London 2012) evezős.

Milyen Maros megyei sportolók vettek még részt olimpiákon és jelen voltak az eseményen?

Az eseményen részt vett több, olimpián részt vett sportoló is, akik nem léphetek fel a dobogó valamelyik fokára, mint például a marosludasi születésű Kovács Ella atléta – aki 1992-ben Barcelonában a 800 méteres síkfutásban 6. lett –, a Csíkszeredában élő, de egykori bolyais, Hodos László bobos – ő 1992-ben Albertville-ben 20. volt a román csapat tagjaként a 4-es bobbal –, Viorel Bubău lovagló – aki 2004-ben Athénban vet részt a nyári olimpián Carnaval nevű lovával – , ugyanakkor
Soós Rozália kézilabdázó (1976 Montreal), Ioan Sebastian Dogariu súlyemelő (2004 Athén) , Ambrus Lajos (1972 München) és Balló Ferenc szabadfogású birkózó (1964 Tokio és 1968 Mexico City), Vasile Csaba Coroș (1980 Lake Placid-i Téli Olimpia), Jakab Andrea (2002 Salt Lake City-i Téli Olimpia) és Madarász Csaba (Magyarországot képviselve az 1992-es Albertville-i Téli Olimpián) gyorskorcsolyázó, Szabó Árpád cselgáncsozó (1980 Moszkva) és Berki András íjász (1980 Moszkva) is, illetve Bobi Simion és Enea Dacian Makszin Roman – paralimpiai asztaliteniszezők (mindkettő 2016 Riói Paraolimpia).

Kik azok az olimpikonok, akik még részt vettek az olimpiai játékokon?

Megemlítettek és kitüntettek még néhány olyan olimpikont, akik valamilyen okból nem vettek részt az eseményen, vagy már távoztak az élők soraiból:
Dósa Csaba (1968 Mexico City) és Viorica Țigău (2000 Sidney, 2008 Peking és 2012 London) atléták, Nagy József (1976 Montreal és 1980 Moszkva) diszkoszvető, Lestyán Imre biatlonista (1984 Szarajevói Téli Olimpiai Játékok), Székely Mária kajakozó (1960 Róma), Radu Niculescu (1924 Párizs) és Molnár Attila (1924 Párizs) labdarúgó, Gál István (1976 Montreal), Ioan Cristian Bătagă (2012 London) és Adrian Bucur tornász (2008 Peking), Both Mária (1956 Melbourne) és Trandafir Norbert úszó (2008 Peking, 2012 London és 2016 Rió), Dörfler-Antal Emese (1994 Lillehammer és 1998 Nagano, mindkettő téli olimpia) és Daniela Oltean (2006 Torinoi Téli Olimpia) gyorskorcsolyázó, Kovács Adalbert öttusázó (1972 München), Bordi János (1956 Melbourne), Kelemen Attila (1952 Helsinki), Ștefan Kroner (1960 Róma és 1964 Tokio), Deák Gyula (1952 Helsinki), Nagy ,,Poczó” Gábor (1956 Melbourne) és Simon Ferenc (1952 Helsinki és 1956 Melbourne) vizilabdázók, Dr. Pongrácz Antal vívó (1972 München és 1976 Montreal), Vánky Péter tőrvívó (1988 Seul, 1992 Barcelona, 1996 Atalanta és 2000 Sidney, mind a négyszer svéd színekben) és Zilahi József kardvívó (1960 Róma), Aurora Chin (1980 Moszkva) és Octavia Terezia Preda (1980 Moszkva) íjász, Nemes Olga (1988 Seul, 1992 Barcelona és 1996 Atlanta, mindháromszor Németországot képviselve), Szőcs Bernadette (2016 Rió), Cornelia Vaida-Molnár (2004 Athén és 2012 London, mindkét alkalommal horvát-színekben), Iuliana Enescu (1980 Moszkva) asztaliteniszezők.

Edzők, akik az olimpikonokat készítették fel

Díjazták az ötkarikás játékokon részt vett edzőket, ugyanakkor nem feledkeztek meg azokról a szakvezetőkről sem, akik olimpián részt vett sportolókat készítettek fel: így felemlegették a Mircea Călin Buhlea (Viorica Țigău edzője), Sánta Károly (2011 óta Törökország olimpiai atlétázóit késziti fel) és Szabó Zoltán atlétikaedző (Dósa Csaba edzője), Mircea Chivărșuță lovaglóedző (Viorel Bubau edzője), Claudia Balint evezőedző (Mironcic-Barabás Enikő edzője), Cserháti Ferenc kajakedző (Székely Mária edzője), Barabás Ferenc (Gál István edzője), Oláh János (Cristian Bataga edzője) és Pánczél Rudolf (Cristian Bataga es Adrian Bucur edzője) tornászedzők, Kovács János (Sebastian Dogariu edzője), Ioan Marcel Iridon (a Besztercei Olimpiai Központ súlyemelő-edzője) súlyemelőedzők, Cornel Cacovean (Radu Gelut hozta Marosvásárhelyre), id. Gyarmati Ferenc birkózóedző (1972 München, a svájci válogatott edzője), Tóth Pál József úszóedző (1952 Helsinki és 1956 Melbourne), Székely Zoltán (a magyar short-track válogatott edzője az 1992-es Albertville-i Téli Olimpián) korcsolyaedző, Daróczi László (a román válogatott edzője – 1956 Melbourne és 1960 Tokio) és Kiss Andor András (Simon Ferenc és Bordi János edzője) vizilabdaedzők, Iosif Matei íjászedző (Terezia Preda, Aurora Chin és Berki András edzője), Kamenitzki Árpád (Soós Rozália felfedezettje) és Kulcsár László (Mátéfi Eszter edzője) kézilabdaedzők, Fülöp Ferenc és Peteley Attila úszóedzők (mindketten Trandafir Norbert edzői), György István (Simon László, Balló Ferenc és Ambrus Lajos edzője) birkózóedző, id. és ifjú Gáll Károly (Antal Emese, Madarász Csaba, Oltean Daniela és Jakab Andrea edzője) korcsolyaedzők, Verzár Sándor (Nemes Olga edzője), Florin Vaida (Cornelia Vaida-Molnár edzője) és Ungvári Imola (Szőcs Bernadette első edzője) asztaliteniszedzők, Kakucs András (Dr. Pongrácz Antal és Nyilka Sándor edzője) vívóedző, Nicolae Neagu egyetemi tanár (Feri Attila felfedezettje), illetve Grün László (Neculae Pop edzője) röplabdaedző nevét.

Játékvezetők, sportorvos, ifjúsági olimpikonok, sportújságírók

Érdekességként említhető meg, hogy olimpiai játékokon Maros megyét még két játékvezető – Florea Romulus (atlétika,1960 Róma) és Gyarmati Ferenc (birkózás, 2016 Rió) – , valamint az ugyancsak olimpiai részvétellel büszkélkedő Ioan Dorgo sportorvos (1952 Helsinki, 1956 Melbourne és 1960 Róma) is képviselte.
Kiválósági oklevelet kapott még Mădălina Florea atléta – aki részt vett a 2010-es ifjúsági olimpián – , Soós Levente atléta az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon történt 1993-as részvételéért, valamint Andreea Târşoagă és Monica Bărăbaş kézilabdázók, akik ezüstérmet szereztek 2017-ben a Győrben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.
A helyi sportélet támogatásában játszott szerepükért a szervezők különdíjat adtak Dorin Florea polgármesternek, valamint személyes tanácsosának, Claudiu Maiornak és Magyary Előd helyi tanácsosnak.
Hányan képviselték Maros megyét az olimpiai játékokon?
A nyári, téli, ifjúsági és paralimpiai olimpiák során, azaz 122 év alatt (1896–2018) Maros megyét 70 résztvevő képviselte (akik helyi illetőségüek, vagy az olimpia ideje alatt Maros megyei klubnál voltak leigazolva): 59 sportoló, 8 edző, 2 játékvezető és egy sportorvos, közülük 19-en már csak az égi pályákon sportolnak. Ugyanakkor a 70 személy közül 19-en más országot képviseltek az olimpián: Magyarorszság 7, Németország 4, Egyesült Államok 2, Ausztria, Törökország, Svájc, Svédország , Kanada és Horvátország 1-1 sportoló.
A sportolók 21 érmet szereztek (2 arany, 7 ezüst és 12 bronz) csapatban és egyéniben kilenc sportágban (kézilabda, súlyemelés, evezés, vízilabda, művészi torna, vívás, szabadfogású birkózás, ökőlvívás és röplabda).
Az 59 valamikori sportoló közül 14 lépett fel egykoron a dobogó valamelyik fokára.


Kádár Zoltán atyja nyomdokain haladna…

Az eseményen három sportújságíró – a marosvásárhelyi Aurel Rațiu (aki a 2004-es Athéni Nyári Olimpiáról, a 2006-os Torinói Téli Olimpiáról és a 2008-as Pekingi Nyári olimpiai Játékokról tudósította a Marosvásárhelyi Rádió román műsorát) és Kádár Zoltán (aki a 2012-es Londoni Paraolimpián, a 2016-os Riói Paraolimpián és a 2018-as Pyeong Chang-i Téli Olimpián vett részt), illetve a csíkszeredai Szép Zoltán (a 2016-os Riói Nyári Olimpiai Játékokon és a 2018-as Pyeong Chang-i Téli Olimpiai Játékokon volt jelen). Utóbbi kettő a Marosvásárhelyi Rádió Magyar műsorának tudósítottak.

Kádár Antal / Fotó: Kádár Borbála / Facebook

Kádárt olimpiai résztvevőként sportújságírói minősítésben díjazták, ugyanakkor a néhai édesapja, Kádár Antal tornász is kitüntetésben részesült, amit az egykori kiváló tornász özvegye, Borbála vett át.
Mint ismeretes, Kádár Antalt 1955-ben Gedeon Zoltán fedezte fel a helyi Lemnárulnál. Idővel Kádár a bukaresti sportegyetemen szerzett oklevelet és párhuzamosan tornászott az egyetem csapatában, majd a Dinamo szerződtette le.1963-ban országos bajnok volt egyéni összetettben, ugyanakkor több szertorna-gyakorlatban is országos bajnoki címmel büszkélkedett: lólengés (1963, 1964, 1967 és 1968), gyürű (1963, 1964 és 1967), korlát ( 1963, 1964, 1966 és 1967).

Kádár Antal / Fotó: Kádár Borbála / Facebook

Mindezek mellett több alkalommal diadalmaskodott Románia Nemzetközi versenyén, ugyanakkor 1963-ban Dinamo-kupát nyert.
1964-ben a Sportmesteri címmel kitüntetett Kádár 23 évesen tagja volt Románia tornászválogatottjának, amely 12. lett az 1964-es Tokiói Nyári Olimpiai Játékokon, ahol egyéniben 51. helyen zárt.
Fiának, Zoltánnak az a vágya, hogy sportújságíróként kijusson 2020-ban Tokióban sorra kerülő nyári olimpiai játékok helyszínére, ahol egykoron édesapja bizonyított…


 

Share Button
Ennyien olvasták: 571

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.