Központ
2017. szeptember 23. szombat, Tekla, Líviusz
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Kedd
Helyenként felhős

A Muresul három győzelemre a feljutástól

Központ március 20, 2014 Sport

A Muresul három győzelemre a feljutástól

Még három győzelemre van szüksége a Mureşul A-osztályos kézilabda-együttesének ahhoz, hogy feljusson a Nemzeti Ligába, miután az elmúlt hétvégén idegenben 29-27 arányban sikerült legyőznie az éllovas CSU Slatina csapatát.

Ha a következő három mérkőzésen is diadalmaskodik a Bukaresti József által edzett marosvásárhelyi csapat, akkor minden bizonnyal az A-osztály Nyugati csoportjának élén végez és jogosult a feljutásra.

A Mureşul góljait Bodor 7, Biţis 6, Moloci 5, Cioban 5, Serediuc 5 és Nagy Beáta szerezték.

A győzelem után a Mureşul két pontra közelítette meg a Slatinát, amely azonban egy mérkőzéssel többet játszott, tehát amennyiben megnyeri a hátramaradt három találkozóját (Beszterce és Piteşti ellen hazai pályán és a Rm. Vâlcea ellen idegenben), akkor biztos lehet az első helyben. Egyáltalán nem lesznek könnyű mérkőzések, hiszen a csoport erős csapatairól van szó, azonban ha Slatina kikap Besztercén – miután Piteşti nyert Szászsebes ellen –, akár egy vereség is beleférhet. Ezekre a találkozókra azonban májusig kell várni, addig a bajnokság a különböző szintű válogatottak mérkőzései miatt szünetel. Április végén pedig megrendezik a Románia-kupát, amelybe a Mureşul is benevezett, s élvonalbeli csapatokkal szemben mérheti fel, hogy mennyi választja el a legjobb együttesek szintjétől.


Share Button
Ennyien olvasták: 120

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.