Központ
2017. szeptember 25. hétfő, Eufrozina, Kende
Borús
Hétfő
Borús
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

A Mureșul női kézilabdacsapata a Nemzeti Ligában!

Központ május 22, 2014 Sport

A Mureșul női kézilabdacsapata a Nemzeti Ligában!

Egyik álma valóra vált, a másik ezután következhet

 

kezi

Hét év után újra van Nemzeti Ligás női kézilabdacsapatunk, miután a Mureșul, három sikertelen kísérlet után, megszerezte a hazai első ligában való szereplés jogát.  A bajnokság utolsó fordulójában önfeledten, boldogan és nyomás nélkül játszhattak Bukaresti József edző tanítványai, hiszen az Universitatea Pitești elleni találkozó végeredményétől függetlenül már megnyerték a román kézilabda A osztály nyugati csoportját. A szombati találkozón 30-26 (17-12) arányban diadalmaskodtak a marosvásárhelyiek, így sikerült visszavágniuk vetélytársuknak az őszi idegenbeli vereségért (30-24).  A találkozó után az együttes egyik legjobb játékosával, a 23 éves balszélsővel, Nagy Beátával beszélgettünk a bajnoki cím megszerzéséről, pályafutásáról.

– Gratulálok a győzelemnek és a Nemzeti Ligába való feljutásnak! Milyen érzés marosvásárhelyi bajnokcsapat tagja lenni?

– Valójában én ezt egy álom beteljesülésének tekintem, ezért a célért küzdöttünk már hét éve és nyugodt szívvel és lélekkel kijelenthetem, álmunk valóra vált! Igazán boldog vagyok, akár a csapattársaim is.


– Ma is, mint mindig, a kisszámú, de annál lelkesebb vásárhelyi közönség mellettetek volt, biztatott bennetek. Mennyire motivált titeket, hogy a helyiek minőségi kézilabdát szeretnének látni Marosvásárhelyen?

– Nagyon! Ha csak két ember jön el szurkolni, már az is sokat jelent számunkra, fontos, hogy szívből biztassanak minket. Tudom, hogy hajdanán telt ház előtt játszottak évekig az elődeink, mi is azt szeretnénk elérni, remélem, hogy erre is sor kerül. Amúgy ez egy következő álom lenne számomra, számunkra…


– Voltak kimondottan jó mérkőzéseitek a bajnokság során, ugyanakkor gyengébb találkozóitok is, amelyeket nem sikerült megnyerni. Hogyan értékeled a csapat szezonbeli teljesítményét?

– Voltak ugyan kevésbé jól sikerült meccseink is, de összességében, a pályán nyújtott teljesítmény alapján kiérdemeltük a feljutást. Nagyon jól felkészültünk erre a bajnokságra, akár a tavaly, meg az előző években is, de gondolom, hogy most forrt össze igazán ez a csapat, mostanra érett meg a gyümölcs.  


– Beszéljünk egy kicsit a pályafutásodról. Mikor is kezdtél el sportolni?

– A vásárhelyi Mihai Viteazul Általános Iskolában (volt 5-ös számú általános iskola) kezdtem el kézilabdázni, majd a Szász Albert Sportlíceumnál folytattam. Frâncu Mariana és Petelei Mária voltak az első edzőim, akiknek sokat köszönhetek. Valójában a testvérem már korábban kézilabdázott, ő vett rá, hogy magam is kipróbáljam, amit egyáltalán nem bántam meg.


– Milyen a hangulat a csapaton belül? Többször lehetett együtt látni titeket a csapattársakkal az edzéseken, a mérkőzéseken kívül is…

– Ez az a dolog, ami miatt is összeforrt ez a közösség. Az, hogy nagyon jó barátnők vagyunk a csapattársakkal, az egy dolog, de rengeteg közös tevékenységen, rendezvényen is együtt veszünk részt, ahol sikerült kellőképpen megismernünk egymást, ami sokat segít az összjátékban is. Bármilyen probléma van a csapaton belül, azt közösen beszéljük meg, együtt oldjuk meg. A csapatszellem az egyik erélyünk.


– Azt mondják, a csúcson nehéz megmaradni, mert mindenki azt akarja legyőzni, aki ott van. Hogyan látod a soron következő bajnokságot, amely sokkal nehezebbnek ígérkezik, mint az előbbi?

– Én még nem játsztam Nemzeti Ligában, de gondolom, hogy nehezebb lesz. Követem a Nemzeti Liga mérkőzéseit, láttam, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de pozitívan állunk majd hozzá, még több edzéssel, néhány erősítéssel remélem, hogy megkapaszkodhatunk az 1. ligában.


– Sportszerető személy vagy, ez a sportág iránti hozzáállásodból és elszántságodból is kitűnik.  Viszont keveset tudunk rólad, főleg a pályán kívüli tevékenységedről. Mivel foglalkozol, amikor nem kézilabdázol, egyáltalán mi a hobbid?

– A kézilabda mellett nagyon szeretem a labdarúgást, meg más sportágakat is. Többször megjegyeztem, ha Isten őrizz, valami okból kifolyólag (nem egészségügyi) nem kézilabdázhatok többé, akkor biztos futballoznék. Amikor észrevettem, hogy vonzódom a labdarúgáshoz, akkor már harmadikos korom óta kézilabdáztam. Jelenleg ugyan nem adnám fel a kézilabdát a fociért, viszont szívesen követem a hazai és nemzetközi labdarúgó-mérkőzéseket.


– Mit üzensz a marosvásárhelyi közönségnek, a szurkolóitoknak?

–Első sorban nagyon szépen köszönöm nekik az eddigi szurkolást, ami mindig sokat jelentett és jelent majd a jövőben is számunkra. Szeretném, ha teltházas mérkőzéseken léphetnénk pályára a Nemzeti Ligában, akár a régiek hajdanán. Annyira szeretnénk azt!

Néhány, a sportágat ismerő személyt arról kérdeztünk, hogyan értékeli a Mureșul szezonbeli teljesítményét:

Bukaresti József, a Mureșul jelenlegi edzője:

– Nagyon örvendek a feljutásnak, edzőként második alkalommal sikerült, hiszen az 1985/1986-as bajnoki szezonban már feljutottam az ASA-val a férfi első ligába. Nagyon büszke vagyok a lányainkra, akiknek gratulálok, kemény négyévi munka van a siker hátterében, örvendek annak, hogy jóban-rosszban együtt maradt a csapat.


Bodor Andrea, a jelenlegi Mureșul jobbszélsője, legtapasztaltabb játékosa:

– Úgy vágtunk bele a bajnokságba, hogy azt meg kell nyernünk. Akár a játékostársaimnak, nekem is sportpályafutásom talán legszebb időszaka ez. Szeretnék a csapatnál maradni, a Nemzeti Ligában szerepelni, habár egyelőre két műtéten kell átesnem, de remélem, hogy szeptemberre már harcképes leszek.


Petelei Mária Magdolna volt kézilabdázó, majd edző:

– Nagyon örülök, hogy újra első ligás női kézilabda csapata van városunknak, büszke vagyok arra, hogy a csapatkapitány, Nagy Beáta egykori tanítványom volt. Sok sikert kívánok nekik a Nemzeti Ligában!


Biró (Fejér) Zita (Mureșul):

– Csodálatos! Felemelő érzés volt látni őket ezen a találkozón is. Ilyenkor eszembe jutnak a régi, szép emlékek, amikor teltházas, győztes mérkőzéseken örvendeztettük meg a közönséget. Van több, tehetséges játékos a jelenlegi csapatban, én azt kívánom, hogy legyenek ügyesek és ne hozzanak szégyent ránk!


Kibédi (Kozma) Tünde (Mureșul):

–Nagyon jó érzés látni, hogy újra van egy jó csapat Marosvásárhelyen.  Szurkolni fogunk nekik, és remélem, idővel a közönség is melléjük áll.


Kiss Emese (Mureșul):

– Az az érzésem volt, hogy vissza kellene állnom a kapuba – vicceltem. Jó érzés visszagondolni azokra a régi, szép időkre, amikor a nyolcvanas években én is játsztam. Szeretném, ha ez a jelenlegi csapat is eljutna oda, ahol mi voltunk egykoron. Ennek az együttesnek támogatásra, mediatizálásra és szurkolókra van szüksége. Úgy tűnik, jó úton halad a marosvásárhelyi kézilabda!


Share Button
Ennyien olvasták: 161

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.