Központ
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős

A sport ereje mozgósított egy nemzetet

Czimbalmos Ferenc-Attila június 23, 2016 Sport

 – összegző a Magyarország nemzeti tizenegye és a román labdarúgó-válogatott  Eb-csoportbeli eredményei után, avagy: ,,Egyiknek sikerül, a másiknak nem” – Ízland-Magyarország 1-1-www.blikk.hu

Magyarország továbbjutott, Románia hazautazott az Eb-ről

Az Ausztria elleni 2-0-ás szenzációs győzelem után, Magyarország nemzeti tizen­egye a hajrában egyen­lítve 1–1-es döntetlent ért el szombaton Izland ellen.
Azzal, hogy kedd délután a világbajnok Németország legyőzte az észak-ír együttest, eldőlt, hogy a magyar csapat ott lesz a nyolcaddöntőben. Várt eleget Magyarország, hogy 1986 után ott legyen egy nemzetközi tornán, és 1972-t követően újra ott legyen egy Európa-bajnokságon. És ha már ennyit várt, nem is érték be a kijutással: az 1966-os vb után újra túljutott a magyar nemzeti tizenegy a csoportkörön, 50 év után végre ez is összejött.
Ugyanakkor Románia – miután 2-1-re kapott ki a házigazda franciáktól, majd 1-1-es döntetlenre játszott Svájccal –, 1-0 arányban maradt alul Albániával szemben, és ezzel elbúcsúzott a tornától. A csoportból a franciák és a svájciak jutottak tovább.

Ízland-Magyarország 1-1, az öngól-www.blikk.hu

Izland – Magyarország 1-1

Az osztrákok elleni, 2-0-ra megnyert összecsapáson megsérült Fiola Attila pótlásaként Juhász Roland került a kezdőcsapatba, de ő középső védőt játszott, ezért Lang Ádám került a hátsó alakzat jobb oldalára, ugyanakkor Németh Krisztián helyett ezúttal Stieber Zoltán kapott bizalmat Bernd Storck szövetségi kapitánytól, aki Bordeaux-ban a második gólt szerezte.
A találkozón a magyarok az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést, sokkal többet birtokolták a labdát, veszélyes támadásokat kialakítva nyomást helyeztek ellenfelükre, de gólt nem sikerült szerezniük. A szigetországiaknak viszont igen, találatukhoz a 41 életévét taposó Király Gábor hibája is kellett, hiszen egy szöglet után kiejtette a labdát, ez végül büntetőhöz vezetett, amelyet Gylfi Sigurdsson értékesített a 40. percben. A magyarok végül a 88. percben egyenlítettek, amikor Nikolics Nemanja tört be a jobb oldalon a 16-os területére, beadása pedig Birkir Saevarssonról került a hálóba.
A ráadásban majdnem mégis vereség lett a vége, mert az izlandiak 16 méteres szabadrúgása ugyan lepattant a sorfalról, de az ismétlésnél a labda, egy magyar játékoson irányt változtatva, alig kerülte el a bal alsó sarkot.

Románia – Albánia 1-0

A csoportmérkőzések zárófordulójában az Anghel Iordănescu által edzett csapat kezdett jobban, de az Eb-újonc albánok fokozatosan átvették az irányítást, majd több helyzetet is kialakítottak, végül Memushaj beívelésénél, a rossz ütemben kimozduló Tătăruşanu kapus hibáját kihasználva, Sadiku a 43. percben megszerezte a vezetést.
A második játékrésznek is csak az elején tudtak felülkerekedni a románok, később ismét Albánia érvényesült jobban, de újabb gól már nem született. Vereségükkel az Eb nyitónapján a franciákkal szemben is alulmaradt, majd Svájccal döntetlent játszó Románia egy ponttal a csoport negyedik helyén végzett. A helyszínről tudósító román sportkommentátorok a hazai labdarúgás legnagyobb szégyenének nevezték az Albániával szemben elszenvedett vereséget és a csoportból való kiesést. Egyébként Albánia – amely története első nagy labdarúgó-tornáján szerepelt az idén – 68 év után győzte le Románia együttesét.

Ria Ria Hungária!

A lelátókon nagy többségben lévő magyar szurkolók varázslatos hangulatot teremtettek az Izland – Magyarország találkozó során az amúgy is kiváló akusztikai adottságokkal rendelkező Vélodrome-arénában: a több mint húszezer magyar szurkoló például együtt énekelte a Soho Party Az éjjel soha nem érhet véget című számát, majd a találkozó végén a játékosok és a szurkolók együtt elénekelték a Himnuszt. A mérkőzés után az izlandi drukkerek Marselle egyik utcáján a saját kis nótájukat énekelve néhány magyar szurkoló mellé értek, akik skandálták, hogy a Ria Ria Hungária! Végül a két szurkolótábor az utóbbi rigmust skandálta együtt.

Tábornok úr, szégyellje magát!

Az albánoktól elszenvedett vereség után több haza napilap szégyenletesnek nevezte a románok kudarcát.  Ciprian Tătărușanu, a románok elsőszámú kapusa a Dolce Sport televíziócsatornának adott nyilatkozatában elmondta, hogy az „albánok elleni vereség szégyenletes”, ugyanakkor beismerte, hogy hibázott a gólnál, de azt is megjegyezte, hogy jelen pillatatban ennyi a képessége a román válogatottnak.
Gavrilă Balint, a Steaua és a román válogatott egykori kiválósága, jelenlegi sportelemző azt sugallta a válogatott tagjainak, hogy hajtsanak fejet, ne mondjanak semmit, mert arra nincs joguk.
A Craiovai Universitatea SK facebook honlapján a találkozó után egyedülálló üzenet jelent meg Anghel Iordănescura célozva: ,,Tábornok úr, szégyellje magát!”

Boldog magyarok

Ízland-Magyarország 1-1-www.blikk.hu
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya az Izland elleni döntetlen után az M4 Sportnak nyilatkozott és elismerte, hogy büszke csapatára: „Az elsőtől a kilencvenedik percig mindent beleadtunk, mindent megkockáztattunk, és ezzel sokat nyertünk, gratulálok az egész csapatnak, amely nagyon sokat fejlődött, nagyszerűen játszott!” – mondta Storck.
Dzsudzsák Balázs csapatkapitány az Izland elleni mérkőzés után azt hangsúlyozta, hogy már Ausztria 2-0-ás legyőzésekor megmutatták, tudnak futballozni, de szerinte ilyen közönség előtt szinte nem is lehet kikapni. A Bursaspor szélsője, mindent feladna a válogatott sikeréért, mert annál számára nincs felemelőbb, minthogy „magyar játékosként a magyar válogatottért küzdjön magyar szurkolók előtt egy nagy tornán” – említette Dzsudzsák.
A lengyel Lech Poznan gólgyárosa, a szerb-magyar állampolgárságú Nikolics Nemanja a döntetlent jelentő öngól előtti pillanatokat elevenítette fel: „Nagy Ádám kiváló helyzetfelismerése volt a passz, amelyet nagyszerűen adott be az üres területre nekem. Először Gerát akartam volna megjátszani, de végül mégis a hosszú oldalon érkező Böde Dani mellett döntöttem. Jó labda volt a kapus és a védők között, ha nem az izlandi hátvéd, akkor Böde rúgja a kapuba” – összegezett Nikolics.
Gera Zoltán, a Ferencváros veteránja kissé csalódott volt, hogy nem győzött a csapat, viszont elismerte az izlandiak képességeit: „Azt hittem, bátrabbak lesznek, de gondolom tartottak tőlünk, ezért nem mertek jobban kinyílni. Erényük a védekezés, ezt ellenünk is megmutatták, de kicsit így is csalódottak vagyunk, hogy nem tudtunk győzni” – mondta Gera.
A székelyudvarhelyi László Csaba, a magyar válogatott volt másodedzője szerint magyar szempontból szívmelengető az Eb-n elért eddigi eredmény, de a taktikai és szakmai elemzésen túl különösen azért fontos, mert ,,44 év után a sport ereje most mozgósított egy nemzetet. Ez a legfontosabb üzenete enne a tornának” – fogalmazott László Csaba.

Csalódott románok

Anghel Iordănescu, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt nyilatkozta a harmadik csoportbeli találkozó után, hogy „teljesítmény volt, hogy ide eljutottunk és mindent elkövettünk, hogy győzzünk az albánok ellen, de nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket – mondta Iordănescu.
Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a válogatott megérdemelte volna a továbbjutást, de ugyanakkor megjegyezte, hogy realisták kell legyünk, ha azt vesszük figyelembe, hogy milyen anyagi helyzetben van a hazai labdarúgás és milyen csapatoknál játszanak jelenleg a román labdarúgók.
Nagy csalódást jelentett Jenei Imrének, a Steauával BEK-győztes egykori edzőnek Románia korai búcsúja, hiszen eddig hitt abban, hogy az együttes képes lesz továbbjutni a csoportjából. ,,Sajnos nehéz most véleményt mondani, ez egy fájó esemény. Nagyon visszaesett a hazai labdarúgás. Az elkövetett hibáink miatt estünk ki” – összegezett a Krónikának a korábbi román és magyar szövetségi kapitány.
Érdekességként említhető meg, hogy Albánia utoljára 1948-ban győzte le a román labdarúgó-válogatottat, azaz 68 éve nem diadalmaskodott Románia ellen…


Az A csoport végső állása

10. 06. Fanciaország – Románia 2-1 (0-0)
Gólszerző: Giroud (57.) és Payet (89.), illetve  B. Stancu (65. – büntetőböl)
11. 06. Albánia – Svájc 0-1 (0-1)
Gólszerző: Schar (5.)
15. 06. Románia – Svájc 1-1 (1-0)
Gólszerző: B. Stancu (18. – büntetőböl , illetve Mehmedi (57.)
15. 06.  Franciaország – Albánia 2-0 (0-0)
Gólszerző: Griezmann (90.) és Payet (90+6.)
19. 06.  Svájc – Franciország 0-0
19. 06. Románia – Albánia 0-1 (0-1)
Gólszerző: Sadiku (43.)
Az A csoport végső sorrendje: 1. Franciország 7 pont (gólarány 4-1), 2. Svájc 5p (2-1), 3. Albánia 3p (1-3), 4. Románia 1p (2-4).


 

Share Button
Ennyien olvasták: 326

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.