Sport

A Szolnoki Olaj volt játékosa a Maros KK-hoz szerződött

ernest k
fotó: www.eurobasket2015.org

Tapasztalt lett kosárlabdázó, Ernests Kalve váltotta az utóbbi időben sérüléssel bajlódó montenegrói Ivan Ivanovicsot, a Marosvásárhelyi Maros KK volt csapatkapitányát, aki bajnoki ezüstérmes volt az együttessel az előző idényben.

A 201 centiméter magas, 29 éves Kalve az elmúlt szezonban a svéd első ligában szereplő Sundsvall Dragons együttesénél játszott, ahol 30 találkozón átlagban 28 percet játszott, ezalatt 14,1 pontot és 5 lepattanót szerzett, illetve 1,1 kosárpasszt osztott ki. A távoli dobások terén is jó mutatókkal, 30 százalék fölötti teljesítménnyel büszkélkedhetett.

Ernests Kalve egykoron a magyar bajnokságban játszott a Szolnoki Olajnál és a Székesfehérvári Albacompnál, valamint hazájában a Valmeria, Törökországban a Trabzonspor, Olaszországban a Vanoli Cremona és a 2005–2006-os szezonban a Benetton Treviso alakulatánál is, utóbbival az Euroligában is bemutatkozott. A játékos a héten érkezett Marosvásárhelyre, és csatlakozott a csapathoz.
Kalve a Maros KK hetedik szerződtetett kosarasa, ugyanakkor a harmadik idegenlégiósa a nyári átigazolási időszakban, a szerb Dalibor Djapa és az amerikai Drew Barham, továbbá a belföldi Sánta Szabolcs, Cornel Cioacătă, Andrei Dragoş és Alin Borşa után.

Ivan Ivanovics egyébként 2013-ban érkezett a Maros KK-hoz, azóta három idényben játszott a marosvásárhelyi együttesnél, amellyel két bajnoki és egy kupadöntő, valamint egy megnyert bronzcsatán is részt vett.

A bajnokságban összesen 84 találkozón öltötte magára a fehér-kék dresszt, tizenhárom alkalommal a Románia-kupában, hatszor pedig az EuroChallenge kupában is pályára lépett.

Győzelem a Dinamo ellen

Mintegy három héttel az új bajnoki szezon kezdete előtt a Marosvásárhelyi Maros KK vasárnap este a ligeti Sportcsarnokban lejátszotta első barátságos mérkőzését, amelyen meggyőző teljesítménnyel fölényesen verte a Bukaresti Dinamót 85–61 (15–16, 22–13, 28–14, 20–18) arányban.
Több fontos játékos kihagyta a találkozót: a nyáron leigazolt szerb Dalibor Djapa, Popescu és Polyák sérülés miatt, Mohammed pedig a találkozó előtti napokban tért vissza Marosvásárhelyre.
A hazai közönség előtt bemutatkozott az amerikai Drew Barham – aki az együttes legeredményesebb kosarasa volt 18 ponttal és 11 lepattanóval –, valamint a szintén jól teljesítő Cornel Cioacătă és Dragoş Andrei, ugyanakkor Alin Borșa és Sánta Szabolcs újra hazai pályán játszottak, miután több évet máshol töltöttek. Mellettük a tehetséges fiatalok, Tudor Bichiş, Ştefan Andrei és Engi Rosenfeld Dávid bizonyíthatták, hogy helyük van az alakulatban.

Három felkészülési tornán vesznek részt

A Maros Kosárlabda Klub számára még csak ezután kezdődik a nehéz felkészülési időszak három barátságos tornával. Az elsőn ezen a hétvégén, augusztus 26. és 28. között Szászgáspár Barnabás és George Trif alakulata részt vesz a hatcsapatos nagyszebeni Tordai Elemér-emléktornán. A két csoporttalálkozón a házigazda Nagyszebeni CSU és ismét a Bukaresti Dinamo lesz a vásárhelyiek ellenfele, majd a helyosztón egy újabb együttessel csap össze. Ezt követően szeptember 1. és 3. között a négycsapatos Maros Kupán a Maros KK a bajnok Nagyváradi VSK, az élvonalban újonc Nagybányai Olimpic és a Galaci Phoe­nix ellen lép pályára.
Végül szeptember 8. és 10. között a marosvásárhelyi kosarasok a kolozsvári City Cup elnevezésű nemzetközi tornán vesznek részt, ahol a vendéglátó Kolozsvári U-BT mellett a magyar ezüst­érmes Székesfehérvári Albacomp és a szerb élvonalban negyedik helyezett FMP Belgrád is meghívót kapott.

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.