Központ
2017. november 18. szombat, Jenő
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős

A többgólos győzelem nem tükrözi a játék képét

Központ szeptember 12, 2012 Sport

fcmA többgólos győzelem nem tükrözi a játék képét

A 2012-2013-as B-osztályos labdarúgó bajnokság második fordulójában az átalakult, elsősorban fiatal játékosokból álló FCM együttese győzelemmel mutatkozott be a vásárhelyi közönség előtt. A FCM ellenfele a nagyváradi Lucafărul együttese volt, amely a tavalyi idényben a 6-ik helyen végzett a bajnoki pontvadászatban.

 

A mérkőzésnek több szempontból is matiné ,,illata” volt, ezt nem csak a 11 órás kezdés jelezte, hisz a lelátókon mindössze 1000 néző foglalt helyet (a Maros-híd felöli rész, teljesen üres volt), a játék színvonala is alacsonyabbnak bizonyult, mint az utóbbi két évben, amikor együttesünk az A-osztályban volt érdekelt.

A játékszínvonal csak részben magyarázható a megváltozott játékoskerettel. (Sok fiatal, ismeretlen játékos került a nyáron a csapathoz, akik nincsenek még kellően összecsiszolva a régebbiekkel. A tavalyi keretből a csapatkapitány Nicu, továbbá a helyi illetőségű Szilágyi, valamint Pădureţu, Vagner és Apostu kapott helyet, hozzájuk csatlakoztak az együttes korábbi játékosai, Botoşer és Sfărlea, továbbá Stelian Stancu (Sportul, Steaua, Poli Temesvár), Răzvan Dalbea (Apulum Gyulafehérvár, Voinţa Nagyszeben) és jó néhány, mindannyiunk számára ismeretlen játékos. Örvendetes, hogy több helyi nevelésű labdarúgó is tagja a keretnek, akik a FCM II.-ből kerültek fel. A vezetőség által kitűzött cél, hogy az idény végén a csapat visszatérjen az A-osztályba, egyelőre kemény diónak tűnik.  

A nagyváradi együttes elleni első félidőben, 0-0-s állásnál több veszélyes támadást vezettek a vendégek, de Gabriel Abraham hálóőr bravúrjainak köszönhetően nem változott az eredmény. A hazai gólok főleg a nagyváradi védelem megingásainak köszönhetően estek.

Isăilă Daniel, a mérkőzést követő sajtókonferencián elmondta, hogy játékosai, főleg a hátvédek követtek el hibákat, nem ment olajozottan a játék, ezért még sokat kell dolgozniuk, viszont nincs idő ezen rágódni, hiszen az eredmények a legfontosabbak.


 

Marosvásárhelyi FCM – Nagyváradi Luceafărul 5–1 (2–0)

Vezették: Andrei Chivulete – Bogdan Gheorghe, Vasile Marinescu (mind Bukarest).

FCM: Abraham – Hanca (71. Kinczel), Pădureţu, Stancu, Nicu, Sfârlea, Huiban (81. Bunea), Deaconescu, Cristea, Szilágyi, Precup (60. Dâlbea).

Luceafărul: Miron – Mihuţ, Pocian, Achim (46. Popescu), N. Roşu (58. Hat), Bundea, Ianc (63. Blănaru), Letan, Bogdan, C. Roşu, Svarczkopf.

Gólok: Huiban (20.), Precup (23.), Cristea (58.), Sfârlea (82.), Dâlbea (90.), illetve Popescu (73.).

Sárga lapok: Păduretu (21.), Deaconescu (29.), Nicu (44.), illetve Pocian (65.)

Share Button
Ennyien olvasták: 157

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.