Sport

ALAE kitüntetesek két marosvásárhelyi sportszemélyiségnek

Nemrég a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében a Maros Megyei Tanács legrangosabb, ALAE kitüntetését (latinul szárnyakat jelent) adta át a 2019-es esztendőre a helyi a sportélet két jeles személyiségének: Szőcs Bernadette Cynthia Európa-bajnok asztaliteniszezőnek és post mortem Klosz Péternek, a Romániai Triatlonszövetség elnökének. Mindkét sportoló kimagasló eredményeket ért el sportágában, így hírnevet szerzett a megyének. Az esemény házigazdája, Péter Ferenc tanácselnök méltatta mindkét sportoló teljesítményét, amivel példaképekké váltak a közösség számára, munkájukat a megyei tanács magas szinten elismeri.

Szász Attila a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő helyettese mellett Ungvári Imola, Szőcs Bernadette első edzője és Amza Margarit a Sportlife Group menedzsere

Klosz Péter – a vásárhelyi triatlon megalapítója

Klosz Péter, a Romániai Triatlonszövetség elnöke emlékére egypercnyi csenddel adóztak az egybegyűltek, majd rövid képösszeállítást tekinthettek meg életpályájáról, aztán Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármesterének laudációja következett, melyben ismertette, hogy Klosz Péternek köszönhetően Marosvásárhely felkerült a nemzetközi triatlontérképére. Kezdetben Klosz kitartó munkával egy magánsportklubot hozott létre, a Master Ski&Bike-ot, majd a kezdeti szerény körülményekből rangos hazai sportklubbá nőtte ki magát, melyben a sízés és kerékpározás volt a fő sportág, s csak 2008-ban kezdték a triatlont. Hamar születtek meg az első eredmények, aztán következett a triatlonversenyek sorozata. Klosz Péter 2011-ben részt vett a tiratlonszövetség létrehozásában, melynek főtitkárként lefektette az alapjait. Több programsorozatot fejlesztett ki, sportolókat, edzőket és játékvezetőket indított el, akik nemzetközileg elismert szakemberekké váltak.

Kivetítőn is bemutattak Klosz Péter sport pályafutasat

A Vasemberként is emlegetett Klosz Péter 2016-tól a Romániai Triatlonszövetség elnöke és az Európai Triatlonszövetség fejlesztési bizottságának tagja volt, majd általa szervezett több rangos rendezvény – így a cross duatlon Balkán-bajnokság, a cross duatlon és triatlon-Európa-bajnokság, az Xterra, a multisport-Európa-bajnokság, valamint számos nemzetközi duatlon-, triatlon- és aquatlonbajnokság – Maros megye és Marosvásárhely házigazdájává vált. Klosz azt tervezte, hogy multisport-világbajnokságot szervez Maros megyében, de ezt a tervét azonban korai halála megakadályozta.

Klosz Viktor

– Klosz Péter életét a közösségnek szentelte. Mindig kiválóan, helyesen és hatékonyan működött együtt a partnereivel, így helyi példaképpé vált, ugyanakkor országos és nemzetközi szinten tisztelet és elismerés övezte. Számára a triatlonsport nem munka, nem hobbi, hanem az élete volt – hangzott a laudációban. A post mortem kitüntetést bátyja, Klosz Viktor vette át, aki kifejtette, testvére emlékére folytatni kívánják az általa megkezdett munkát, hogy méltók legyenek hozzá.

Csibi Attila, Klosz Viktor. Péter Ferenc, Szőcs Bernadette és dr. Horațiu Suciu

Szőcs Bernadette – aki büszke arra, hogy marosvásárhelyi

A legfiatalabb asztalitenisz-Európa-bajnok, a 25 éves marosvásárhelyi Szőcs Bernadette a helyi ISK-nál kezdett el asztaliteniszezni Ungvári Imola és Romeo Lupaşcu edzők irányításának köszönhetően, testvérének, Hunornak a nyomdokaiba lépve. Aztán 10 évesen a Besztercei Olimpiai Központhoz került, aztán 2017-ig a besztercei VSK ISK keretében versenyzett, ahol edzői 2013 és 2017 között a francia Szuperligára is felkészítették. Bernie a 2013–2014-es szenzonban francia bajnok lett a CP Lyossis LM együttesével, majd még két idényben második helyezett volt Franciaországban.

Jelenleg Európa 2. legjobb játékosa címmel is büszkélkedő marosvásárhelyi asztalitenisz-fenomén a Bajnokok Ligájában szerepel a németországi TTC Berlin Eastside alakulatával, ugyanakkor 2019 júliusától a bukaresti Steauának is tagja. Nemrég részvételi jogot szerzett a 2020-as tokiói olimpiai játékokra, miután a román válogatott legyőzte Indiát.
Szőcs Bernadettének szóló laudációt dr. Horaţiu Suciu olvasta fel, ugyanis Molnar Ervin, aki a díjra javasolta, nem lehetett jelen az ünnepségen. Az élsportolót magyar nyelven Szép Zoltán rádiós sportszakember laudálta.

– Büszke vagyok arra, hogy marosvásárhelyi vagyok, ugyanakkor elismerik a teljesítményeimet. Gyerekként nem gondoltam volna, hogy idővel ilyen eredményeket érek majd el, de a bátyám, Hunor ott volt mellettem és mindig biztatott. Nem utolsó sorban ott voltak a szüleim is, akik támogatása nélkül nem lehetett volna erre a szintre jutni. Gyerekként vállaltam, hogy minden időmet a pingpongasztal mellett töltöm, sőt engem csak úgy lehetett megfenyegetni, hogy ha nem végzem el házi feladatot, nem engednek edzésre. Az edzőimnek (Ungvári Imola és Romeo Lupascu – szerk. megj.) is sokat köszönhetek, ők arra biztattak, hogy dolgozzam minél többet, mert nagy játékos lehetek. Valóban, hiába a tehetség, ha ez nem párosul munkával, akkor eredmény is elmarad. Azt javaslom minden gyereknek, fiatalnak, dolgozzanak keményen, és azt ne külső hatásra, vagyis a szülők unszolására tegyék, hanem a késztetés belülről fakadjon. Azt soha se bánják, hogy a gyerekkort a teremben kell tölteni, mert utána nagyon sok elégtételt hoz a siker. Engem nagyon boldoggá tesz, hogy ezt az utat választottam… Jelenleg az olimpiai szereplésre készülünk, pozitívan állok hozzá, hiszen több ázsiai asztaliteniszezőt megvertem már az évek során, tehát lehet esélyünk ellenük – említette meg Szőcs Bernadette az esemény után.

Ungvári Imola büszke egykori tanítványára

Szőcs Bernadette eredményeiről felsőszinten

Se szeri, se száma azon hazai és főleg nemzetközi eredményeinek, amelyeket a marosvásárhelyi asztalitenisz jelenlegi legsikeresebb képviselője érte el eddigi pályafutása során. Édesapja, Szőcs János zenész már több alkalommal külön polcokat csináltatott otthonukban, hogy a két élsportoló gyerekének kupái, érmei és oklevelei külön helyen legyenek elhelyezve, amelyek egyben a kivételes tehetségüket is bizonyítják.

Péter Ferenc és Szőcs Bernadette

Bernie számtalan nemzetközi tornát nyert meg eddig, de a legfontosabbak közé sorolhatjuk, hogy 2016-ban Koreában és 2017-ben Tajvanban az egyetemisták világbajnokságán egyéniben bronzérmes, Luxemburgban, csapatban felnőtt-Európa-bajnok lett, 2019-ben ezt a teljesítményt Nantes-ban is megismételte, ugyanakkor Románia csapatával 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben is európai második helyezett, valamint 2014-ben megnyerte a Belgium Opent, 2015-ben a Quatar Opent és 2017-ben a Brazil Opent. Emellett ötszörös ifjúsági Európa-bajnok, és számtalan junior bajnokság győztese, míg a világranglistán legjobb helyezése a 14. hely volt, 2019 októberében a 17. helyen állt. 2019-ben az európai ranglista első helyén állt.

Ígérem, ha dobogós leszek Tokióban, egy hétig csak a sajtó kérdéseire válaszolok! – ígérte meg Berni Kádár Zoltán rádiós szerkesztőnek

– Mint szülők nagyon büszkék vagyunk mindkét gyerekünkre, akiket nemzetközi szinten is nagy elismerés övez. Nem volt könnyű őket anyagilag támogatni, ugyanakkor nekik sem volt könnyű, hogy feláldozzák gyerekkorukat, de úgy érezzük, hogy a sikereik és az eredményeik mindent kárpótolnak. Amúgy büszkeség számunkra az is, hogy lányunk ALAE kitüntetésben részesült! – mondta el a büszke édesapa a rendezvény végén.

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.