Központ
2017. szeptember 22. péntek, Móric
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Jórészt felhős
Vasárnap
Jórészt felhős

Álomvilágban él és dolgozik az ASA hajdani kapusa, Eugen Vodă

Czimbalmos Ferenc-Attila január 15, 2015 Sport

A Marosvásárhelyi AS Armata egykori kapusa, Eugen Vodă 2001-ben a Feröer-szigetekre költözött ki családostól (Ileana feleségével és Ioana lányukkal), ahol jelenleg is kapusedzősködik egy 1. ligás együttesnél, mellette dolgozik egy belső és külső munkálatokra szakosodott cégnél, mindamellett, hogy Romániában két egyetemet végzett: Marosvásárhelyen a mérnökit, Craiován a testnevelési főiskolát.

Voda Eugen_Feroe

Jobb életkörülményért telepedtek ki

Mint Vodă egyik hazalátogatása alkalmával e sorok írójának elmesélte, döntésüket az is motiválta, hogy éppen akkor az ASA labdarúgó-szakosztálya keretében egy gyerekcsoportot ajánlottak fel neki, két és félmillió lejes fizetésért, amit nem fogadott el, de elhatározta, hogy inkább kitelepednek a Feröer-szigetekre, mintsem itthon gürcöljenek.
2001. február 7-én elindultak Koppenhága felé, onnan pedig a Feröer-szigetekre, ahol Eysturoy régió Skála helységében telepedtek le, ahová Ileana Manolescu, volt röplabda-edzőnek, egykori egyetemi társuknak köszönhetően jutottak ki, de sokat köszönhettek a volt labdarúgókapus egykori craiovai csapattársának, Gheorghița Geolgăunak, aki évekig ott edzősködött, s beszélt az érdekükben.

Messiásként tisztelik őt az FC Skála szurkolói

Vodă legelőször a Sand-szigeti másodosztályos FC Skála Ítróttarfelag labdarúgócsapatának volt a játékosa, majd edzője, utána több első és másodosztályú együttes kapus-edzőjeként is tevékenykedett.
Mint edző, az FC Skála csapatát 2002-ben feljutotta az első ligába, majd 2005-ben a csapat második lett az élvonalban, így az Európa-ligában (akkor még UEFA-kupa) is szerepelt. Egyébként az FC Skálánál több Romániából származó, ismertebb játékos is megfordultak, mint a marosvásárhelyi Kalló Géza, a Dicsőszentmártoni Chimicától Gábor Sándor, aztán Iulian Florescu, aki Craiován volt a hajdani hálóőr csapattársa, majd a slatinai származású Eugen Stanciu is, aki az AS Armatanál is megfordult. Viszont a Feröer-szigeteken eddig szerepelt legjobb román játékos Sorin Anghel (EB/Streymur) volt, aki hazánkban a CSM Râmnicu Vâlcea együttesénél futballozott.
Vodă azt is megjegyezte, hogy a szigeteken a mindennapi munka után járnak edzésre a sportolók, természetesen létezik mérkőzésprémium is. A minimálbér a Feröer-szigeteken 2000 euró körül van, a jobb labdarúgók havi bére 3000 eurót is eléri, amiből jócskán sikerül félretenniük, mindamellett, hogy az ottani élet is elég költséges.

A Vodă családban mindenki sportolt

Vodă felesége hajdanán a Mureșul színeiben kézilabdázott (lánykori neve Egri – szerk. megj.). Ő jelenleg sporttorna-edzőként, testnevelő tanárként tevékenykedik, de amúgy a Feröer-szigeteken mindenki sportol, aki csak teheti, s persze kiválóak erre a feltételek is. Erre csak egy példa: minden ezer lakosra jut egy műgyepes sportpálya.
Lányuk, Ioana is kitűnően érzi magát a szigeteken, korábban ő is kézilabdázott és focizott, 2001-ben például a női labdarúgó-válogatott kapitánya és az ország legjobb kézilabdázója volt egyben. Vodă szerint nagyon sok tehetséges sportoló van a Feröer-szigeteken, a legtöbben azonban teljesen amatőrök, a mesterségükből élnek. Sok labdarúgónak még szerződése sincs, néhányat viszont magánszemélyek, cégek támogatnak.

Számunkra szokatlan az ottani életstílus

,,A szigeteket rendkívül kedves, segítőkész, tisztelettudó emberek lakják, nem ismerik a betörés, lopás fogalmát, még a gépkocsikat sem zárják. A Feröer-szigeteken ismeretlen fogalom a stressz, az emberek tisztelik egymást. Mi ebbe a nyugodt életbe csöppentünk, amit soha nem bánunk meg. Hihetetlen, de nekem szerződésem soha sem volt, hiszen ott a szerződés egyenlő egy kézfogással. Sokszor fülemben csengenek egykori edzőm, a hajdani ASA legendás hátvédjének, Czakó Jánosnak a szavai, aki valamikor azt mondta nekem: ,,dolgozz és eddz, mert idővel olyan helyre is elkerülhetsz, ahol megbecsülnek majd a munkádért, így gondolhatsz  a jövődre is… Milyen igaza volt!”– jegyezte meg Vodă.
Befejezésül megkértem az egykori futballkapust, mondjon néhány szót, a számunkra többnyire ismeretlen kis országról:
– A Feröer-szigetek az Atlanti-óceán északi részén, Izland és Skócia között kb. félúton terül el. Az átlagos téli hőmérséklet mínusz 5 – mínusz 10 C fok, nyáron a legmagasabb 15 C fok körüli.
Feröer összesen 18 szigetből áll, de a szigetek mellett 11 holm ( apró, növényzettel borított, sziklás sziget), valamint 750 sziklaszirt és sziklazátony tartozik a szigetekhez.
Közigazgatásilag a dán királysághoz tartozik, de széles körű politikai autonómiát élvez, saját zászlaja és parlamentje van. A mintegy 48.000 lakosának zöme halászattal, halfeldolgozással foglalkozik, de saját nyelvet beszél.
Vodă Eugen 1984. április 4-én mutatkozott be az 1. ligában az ASA-FC Nagybánya 2-0 (0-0) találkozón.
Marosvásárhelyen az ASA színeiben 10 évet (1983-1988 és 1989-1994 között), az Elektromaros csapatánál egy évet (1988-1989) tevékenykedett, majd a Craiovai Universitatea mezében 6 évet játszott, amely csapattal UEFA-kupában (az 1992-1993-as bajnoki évadban) és UEFA Intertotó-kupában is szerepelt (1996-ban),  sőt az 1992-1993-as bajnoki idényben Románia-kupagyőztesek voltak.
Vodă 108 A-osztályos mérkőzésen lépett pályára Romániában, aztán edzősködött az ASA-nál, majd  a Feröer-szigeteken, ahol  előbb játékosként (Skála Ítróttarfelag 2001-2008), végül kapusedzőként több csapatnál is tevékenykedett.
Az egykori kiváló kapus tegnap ünnepelte 51. születésnapját.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 389

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.