Központ
2017. október 17. kedd, Hedvig
Derült
Kedd
Derült
Derült
Holnap
Derült
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Az ASA-tól az Atletico Madridhoz szerződött

Czimbalmos Ferenc-Attila július 28, 2016 Sport

Andreea Paraluta-2
Sikeres idényt hagyott maga mögött a Marosvásárhelyi ASA volt kapusa, a  târgoviștei illetőségű Andreea Părăluță, aki miután a nyár elején a Petru Maior bölcsészkarán diplomázott, július közepén szabad játékosként a Spanyol Kupa-győztes Atletico Madrid együtteséhez szerződött. A mindössze 21 éves Andreea a szerződéskötés után a Központ kérdéseire is válaszolt:

Andreea Paraluta-8

– Gratulálok a szerződéskötéshez, ami gondolom, meglepetés volt számodra is, meg a hazai labdarúgó szurkolók számára is.
– Valóban, de bevallom, hogy egy hónapja már egyeztetek a spanyol klub vezetőivel a menedzseremen keresztül. Az én szerződésem az idén lejárt Marosvásárhelyen, reméltem, hogy külföldre szerződhetek, most pedig nagyon örvendek annak, hogy egy kiváló, világhírű csapatnál fogok játszani, és a külföldre való szerződésemmel egy régi álmom vált valóra. Nem hittem volna, hogy éppen az Atleticóhoz kerülök, amely alakulat az utóbbi idényben a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelt, emellett megnyerte a Spanyol Kupát is. Azt is tudom, hogy az Atletico jelenlegi elsőszámú hálóőre nem más, mint a spanyol válogatott kapusa, viszont abban biztos vagyok, hogy elszántan és határozottan fogok felkészülni minden mérkőzésre, és harcolni fogok azért, hogy kezdőjátékos legyek.

Andreea Paraluta-7

– Volt még más együttestől is ajánlatod?
– Igen, Norvégiából volt még egy ajánlatom, de oda nem igazán akartam menni, mivel a skandináv országban három hónapig tart a bajnokság, utána meg nem játsztam volna. Az Atleticóval egyéves szerződést kötöttem, de ha egy év után mindkét fél elégedett, akkor szerződés-hosszabbításról is lehet szó. Egy új kezdet lesz számomra és remélem, hogy jól fog menni a játék és hasznos csapattag lehetek.

Andreea Paraluta-5

– Mikor utazol Madridba?
– Július 29-én, azaz pénteken veszek részt az első edzésen.

– Térjünk egy kicsit a pályafutásod elejére. Mikor kezdtél el focizni és hogy lett labdarúgókapus belőled?
– 14 éves voltam, amikor elkezdtem futballozni Târgoviștén. Az egyik találkozón bosszantott, hogy az akkori kapusunk túl könnyen kapta a gólokat, így megjegyeztem a volt edzőmnek, Mihai Tătăranunak, hogy „én jobban védenék, mint ő”. A következő találkozón már a kapuban állhattam…

Andreea Paraluta-4

– Mikor kerültél a Marosvásárhelyi ASA-hoz?
– 2011-ben, de akkor az együttesnél már volt két egykori csapattársam, így a beilleszkedés nem volt nehéz. Amúgy édesanyám mindig támogatott a labdarúgói karrieremmel kapcsolatosan, amiért hálás vagyok neki.

– A Târgoviștei ISK-tól kerültél a Marosvásárhelyi ASA-hoz, amely együttessel ötször voltatok másodikok a Szuperligában, s ugyancsak öt alkalommal jutottatok a román kupadöntőbe, az idén pedig Román Kupa-győztes lett a csapat. Hogyan tudnád elemezni az elmúlt 5 évet, amelyet Marosvásárhelyen töltöttél?
– Az ASA-nál eltöltött időszak volt a legszebb eddigi labdarúgói pályafutásom során. Itt egy második családra leltem, akik körében nagyon jól éreztem magam. Nélkülük nem érhettem volna el mindazt, amit elértem, ezért köszönettel tartozom. Amúgy nagyon sok barátra, barátnőre tettem szert Marosvásárhelyen.

Andreea Paraluta-3

– Az U19-es válogatottal Eb-n vettél részt, aztán az idén a 2015-ös év legjobb román női labdarúgójának választottak meg. Gondolod, hogy az Atleticóhoz való szerződésednek is köszönhetően mindezt megismételheted?
– Nehezebb lesz újra a legjobb lenni, hiszen külföldön fogok játszani. A közvélemény a hazai bajnokságban szereplő játékosokra összpontosít, de ha a román válogatottal jó eredményt érünk el, akkor van esélyem rá.

– Apropó válogatottság. Zsenge korod ellenére már 33 válogatottsággal büszkélkedhetsz. Milyen válogatott találkozók lesznek még az idén, amelyeken a román válogatott érdekelt?
– Július 5-16-a között  a Cheile Grădiște-i edzőtáborban vettünk részt, aztán július 27-30-a között a válogatott a Balaton Kupán fog részt venni. Az ősszel két, nagyon fontos találkozót játszunk hazai pályán: szeptember 15-én Ukrajna és szeptember 20-án Görögország ellen lesz fontos a győzelem. Remélem, hogy a válogatottal kijuthatunk a 2017. július 16-augusztus 17-e között Hollandiában sorra kerülő Eb-re.

Andreea Paraluta-2

– Mit üzen a marosvásárhelyi labdarúgó-szurkolóknak?
– Azt, hogy ezután többen menjenek a női mérkőzésekre, és a csapattársaknak pedig azt üzenem, hogy a következő idényben bajnokok legyenek!

Share Button
Ennyien olvasták: 413

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.