Központ
2017. október 19. csütörtök, Nándor
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős

,,Az Astra elleni találkozó volt a kulcsmérkőzésünk”

Czimbalmos Ferenc-Attila június 4, 2015 Sport

Sepsi László 2015.

Interjú Sepsi Lászlóval, az ASA válogatott balhátvédjével, akit az idényben mutatott kiváló teljesítményéért a minap Anghel Iordănescu szövetségi kapitány behívott a román válogatott bővített keretébe, amely június 13-án Észak-Írország ellen játszik Európa-bajnoki selejtezőt Belfastban. Lacival az 1-2-es vereséggel végződött ASA-Oțelul találkozó után beszélgettem, amikor is az ASA elvesztette a bajnoki címet.

– A bajnokság legutolsó fordulójában hazai pályán maradtatok alul 2-1 arányban, így elvesztettétek a bajnokságot. Megítélésed szerint hol, mikor veszett el a bajnokság?
– Sajnos vereséget szenvedtünk ma, higgyék el, nem így akartunk elbúcsúzni a hazai közönségünktől. Szerintem az Astra elleni találkozó volt a kulcsmérkőzésünk, azelőtt Medgyesen is nyernünk kellett volna! Ha ott győzünk, akkor nem lett volna az Astra elleni találkozó a kulcsmérkőzés, s akkor biztos, hogy ma teljesen másképpen játszunk. De nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük! Talán senki sem hitte volna, hogy vereséggel zárjuk a bajnokságot hazai pályán, ami a bajnoki cím elvesztésébe is kerül. Dehát ilyen a foci…

– Mi történt a második félidőben, miért húzódott be a saját térfelére az együttes, s engedte át a kezdeményezést az ellenfelének?
– Ha jól meggondoljuk, még így is esélyünk volt arra, hogy gólt, vagy gólokat szerezzünk. Mi nagyon akartuk a győzelmet, de végül ez lett a vége a görcsös akarásnak… Nem hiszem, hogy mentálisan nem bírtuk volna. Valóban nagy nyomás nehezedett ránk a bajnokság vége felé, ezt főleg a kevesebb tapasztalattal rendelkező játékosok érezték jobban. Ez a vereség annál fájdalmasabb, hogy a Steaua is csak döntetlenre játszott Iași-ban, így az elég volt nekik a végső diadalhoz. Nekünk viszont a kezünkben volt a bajnoki cím, de nem tudtunk élni a lehetőséggel.

– Hogyan tovább? Maradsz Marosvásárhelyen?
– Szívem szerint maradnék, mivel nagyon megszerettem és megszoktam Marosvásárhelyen. Boldog vagyok itt, hiszen én marosbogáti születésű vagyok, ezért is sokat jelent nekem az ASA-nál focizni. Nagyon jó évem volt ez, a csapattársaimnak is és gondolom, a közönségnek is, mindamellett, hogy a bajnokság vége kicsit szomorúra sikeredett. Viszont szerintem mindenkinek örülnie kell a második hely megszerzésének is, ami nem akármilyen fegyvertény egy újonc csapattól.

– Mit üzensz a vásárhelyi szurkolóknak, akik a bajnokság során végig drukkoltak nektek?
– Azt kívánom nekik, hogy maradjanak meg mindig a csapat mellett, még akkor is, ha gyengébben játszik az együttes. Most a tavaszi idény második felében végig teltház előtt játszottunk, amiért köszönet jár mindenkinek. Ezentúl is őrizzék meg e szokásukat!

– Mikor „érik meg” ez az ezüstérem?
– Remélem, hogy az elkövetkező időszakban, habár nagyon nehéz lesz ezután is!

Share Button
Ennyien olvasták: 281

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.