Sport

Bajnokok egy asztalnál

Három kiemelkedő romániai magyar élsportoló – Tófalvi Éva biatlonista, hatszoros olimpikon; Novák Károly Eduárd, háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnok paralimpikon-kerékpározó és Trandafir Norbert ifjúsági Európa-bajnok, felnőtt Eb-bronzérmes úszó, háromszoros olimpikon – voltak a meghívottjai Kádár Zoltánnak, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjének, rádiós újságírónak a 2019-es Vásárhelyi Forgatag keretén belül a Teleki Téka udvarán szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

A három sikeres erdélyi sportikon – akik nevéhez mintegy 350 (!) román országos bajnoki cím fűződik – érdekes dolgokat meséltek el sportpályafutásukról, amelyek közül a legfontosabbakat idézzük fel.

Hosszú és göröngyös út a világhírnév felé

Az eddig négy paraolimpián részt vett 43 éves paralimpiai, világ- és Európa-bajnok kerékpározó, Novák Károly Eduárd fiatal korában sikeres futókorcsolyázó volt, amikor 1996 januárjában az olaszországi Colalbóba indult, és Maros megyében gépkocsibalesetet szenvedett, majd amputálni kellett az egyik lábfejét. A gyorskorcsolyázást abba kellett hagynia, de nem adta fel, folytatta a sportolást. Protézist kapott és kerékpározni kezdett: 1998–2001 között amatőrként, aztán 2001-ben megalapította saját csapatát Csíkszeredában, a Tusnad Cycling Teamet.
Így emlékezett vissza a parasportoló a kerékpározó időszakának elejére: ,,A baleset után 15 évnyi munkám láttam elveszni, így zűrzavaros időszak, kényszerpihenés következett sport nélkül. Idővel jogot végeztem, majd jogtanácsos lettem, aztán üzletemberként tevékenykedtem, de hamar rájöttem, hogy a jogász munkakörben nincs dobogó és érem, én pedig ezeket akartam, bajnok akartam lenni minden áron. Mindig tudtam, hogy ki vagyok, és mire vagyok képes, és éppen ezért döntöttem, hogy visszatérek a sportoláshoz, így kerékpározni kezdtem, de sem kerékpárom, sem csapatom, sem edzőm nem volt” – emlékezett vissza Novák, aki tíz évet gyorskorcsolyázott, 25 országos bajnoki címet ért el, 35 országos rekordot döntött – melyből többet még a mai napig nem sikerült megdönteni –, majd így folytatta:
,,Akkor még semmit nem tudtam a parasportról, paralimpiáról, nehéz volt az információhoz jutni, de meg kellett tudjam, hogyan tudnék kijutni egy Európa-bajnokságra, hogy pontokat szerezzek, majd kvalifikálódjak egy paralimpiára… 2003-ban megnyertem a parakerékpáros Európa-bajnokságot: egy országúti kerékpárral megnyertem a mezőnyversenyt és az időfutamon a 3. lettem, így kvalifikálódtam a 2004-es Athéni Nyári Paralimpiai Játékokra, ahol két 4. helyezést értem el” – mondta el Novák, aki Athénba harmadmagával és egy faládával repült, menyben kerékpárját tartotta és ő volt a szerelő, masszőr meg edző egyszemélyben.

Trandafir Norbert, Tófalvi Éva, Novák Károly Eduárd és Kádár Zoltán

2012-ban paralimpiai bajnok lett Londonban

Nováknak a paralimpiai aranyérem volt a célja, de 2008-ban Pekingben már szponzorral, menedzserrel a háta mögött, és főleg minőségi kerékpárral az ezüstérmet szerezte meg.
Büszke volt, hiszen ,,gazdagnak” érezte magát, ugyanis népes családja (feleségével, Tündével két fiúk és egy kislányuk van – szerk. megj.) és barátai támogatását élvezte, emellett cége van, szponzora, menedzsere is mindig mindent elkövet a sikerei érdekében, aminek nagyon örvendett. De egy dolog hiányzott tarsolyából: a paralimpiai aranyérem… amely 2016-ban sikerült. Erre így emlékezett vissza az előadáson:
,,Londonban a döntő előtt úgy feküdtem le, hogy tudtam, másnap a világ legjobbja kell legyek. Nekem nem számított már az ezüstérem, hiszen azt már megszereztem Pekingben 2008-ban, de tudtam, hogy éremesélyes vagyok. Edzésen megfutottam a világcsúcsot kvalifikációban 5980 angol előtt, aztán paralimpiai bajnok lettem, így teljesítettem célkitűzésem” – emlékezett vissza Novák, akinek Rióban már nem jött össze az éremszerzés, de újra harcba szál egy éremért a 2020-as tokiói Nyári Paralimpiai Játékokon.

Akadémiája Kelet-Európa első, kerékpárra szakosodott sportakadémiája

Novák Károly Eduárd már egykoron tisztában volt azzal, hogy sportoljon, felkészüljön, csapatot kellett létrehozzon. A csapat tagjai az elején barátok, ismerősök voltak, akik délelőtt dolgoztak, délutánonként edzettek, de hétvégeken gyakran jártak esküvőkre, keresztelőkre. De ő hajtotta őket, mert tudta milyen a profisport.
,,2001-ben én úgy kezdtem el kerékpározni, hogy már Izostart ittam, spagettit ettem, de amikor hazajöttem a román kerékpárosok alumínium-biciklikkel edzettek, flekkent kajáltak és cukrot nyalogattak, hogy kalóriájuk legyen” – emlékezett vissza Novák, aki miután meghonosította Csíkban a kerékpársportot, kontinentális csapatot alakított, de az ő nevéhez fűződik a térség egyik legrangosabb sportviadala, a 2007-ben létrehozott Székelyföldi Kerékpáros Körverseny is.
Az általa megalapított a Novák Cycling Academy Kelet-Európa első, kerékpárra szakosodott sportakadémiája lett, és tervei között szerepel ötven gyerek kiválasztása, akiket három olimpiai cikluson keresztül végül profi sportolókká neveljen.

Novák Károly Eduárd és családja

Motiváció, amely hiányzott

A 31 éves marosvásárhelyi Trandafir Norbert – aki 2017 óta a VSK Csíkszereda úszó szakosztályának vezetője – még vásárhelyi Mureșul sportolója volt, amikor a 2008-as Pekingi Nyári Olimpiai Játékokra kvalifikálódott, aztán 2012-ben Londonban és 2016-ban Rióban már bákói klubot képviselt. London után mégis bejelentette a hazai szakszövetségnél, hogy abbahagyja az úszást. Hogy miért? Elmondta…
,,Egy érdekes oda-vissza játék volt saját magammal, hiszen 2013-ban eldöntöttem, hogy visszavonulok, ugyanis annyira megtelt a hócipőm mindennel, hogy a 2013-as Eb előtt bejelentettem a szövetségnél is, hogy visszavonulok, így idővel elkezdtem dolgozni, gyerekekkel foglalkozni. A motiváció akkor hiányzott számomra, mert eljutottam egy olyan szintre, ahol a topon voltam, világversenyeken bizonyítottam, de szinte egyáltalán nem voltam támogatva a szövetségtől és a klubomtól. Szponzorok nem léteznek úszásban, ezért kellett az egy év hogy rájöjjek, nem azért űzöm az úszást, hogy elismerjenek, hanem saját magamnak kell bizonyítsak.
Tudtam, hogy képes vagyok megúszni a kvalifikációs időt, ami sikerült. Teljesen lazán utaztam ki Rióba, ahol életem legjobb idejét úsztam egy év abbahagyás és egy év edzések után, így a legsikeresebb olimpiai szereplésem volt a három közül” – magyarázta el Trandafir.

Szerencsés helyen tevékenykedik

Trandafir azt is elmesélte, hogy próbálták visszacsalogatni városunkba, hogy folytassa a versenysportot, viszont papíron még a mai napig is tartoznak neki pénzzel. A jelenlegi városunkbeli sportéletről így vélekedett:

,,Nem nézem le a vásárhelyi sportot, de jelenleg nem igazán van sportélet városunkban. Csíkszeredában ellenben minden sportágat támogatnak megyei vagy városi szinten, főleg amelyik sportágban fel lehet mutatni eredményt, így a városnak szerencséje van a vezetőségével. Én úgy érzem, hogy jó helyen tevékenykedem”

– fejezte be gondolatát Trandafir Norbert, aki mintegy 200 úszó országos bajnoki címmel büszkélkedik.

Trandafir Norbert

Akkor lenne Tófalvi a szakszövetség elnöke, ha…

A mintegy 100 országos bajnoki címmel büszkélkedő, 41 éves csíkszeredai Tófalvi Éva hat téli olimpián vett részt, viszont azért is örül a pjongcsangi szereplésnek, mert hazánkból senki nem akarta bevállalni, így ő 39 évesen nem bánta meg, hogy részt vett, viszont megjegyezte:
,,Az utolsó négy évben tudtam volna az időt másra is fordítani, viszont én akartam volna még egyet dobbantani, de észrevettem, hogy fizikálisan már nem voltam a régi.”
Azt is elmondta, hogy Romániában számos olyan edző van, akik mintegy 40 éve megszerezték az edzői oklevelet, viszont soha nem vettek részt semmilyen továbbképzésen.

Tófalvi Éva / Fotó: www.eurosport.hu

Arra a kérdésre, hogy elvállalná a szövetségi elnöki széket, Tófalvi így értékelt:

,,Csak akkor vállalnám el, ha mindenki támogatna és akarna változást. Új edzésprogramok szükségesek, új mentalitást és felfogást kellene a sportolókba beleverni, ne pedig húzzon mindenki a sánc fele… Ameddig egy fiatal sportolóval még mindig egy 70 éves edzőt küldünk ki külföldre, addig ilyen lesz a versenysportunk. Ezen kellene változtatni, sőt remélem, hogy 10 éven belül elérhetjük a nyugati élvonalbeli szintet”

– értékelt Tófalvi, aki pályafutása során sokat köszönhet Márton Simonnak, egykori edzőjének, de azt is felidézte, hogy miután saját költségeiből fizetett waxolót, pszichológust és külföldi edzőt maga mellé, felsőszinten teljesített mint biatlonista.
Tófalvi célkitűzése, hogy a szövetségen keresztül síakadémiát hozzon létre Hargitafürdőn, ahol a sípálya korszerűsítése is foglalkoztatja.

Kitelepedhettek volna külföldre is, de visszatartotta őket valami…

Tófalvi Éva és Novák Károly Eduárd elmesélte, hogy miért nem maradtak külföldön sportpályafutásuk során.
Tófalvi Éva, minden idők legeredményesebb csíki sílövője: ,,Amerikában lett volna lehetőségem, hogy kinn maradjak, de férjhez kellett volna menjek, sőt, az 1998-as naganói téli olimpia után egyetemre is beiratkoztam ott. Aztán egyre jobban teljesítettem, így Olaszországba is csábítottak, ott is a férjhez menés lett volna a fő kritérium, de nem akartam feladni a szabadságom. Nem is tudom, hogy mi fogott volna vissza engem igazán. Talán a Hargita… Aztán beiratkoztam Kolozsvárra egyetemre, sőt az idén csak férjhez mentem, így nem kell országot váltsak – jegyezte meg humorral fűszerezve Tófalvi.


fotó: www.maszol.ro

Novák Károly Eduárd, Románia legsikeresebb paralimpia:

,,17 évesen, amikor kiváló junior futó korcsolyáztam, kinn voltam egy négyhónapos edzőtáborban Hollandiában, ahol egy lakókocsiban laktam egy 60 éves edzővel. Akkor még nem igazán tudtam angolul, napi két edzésünk volt, aztán két hónap után kértem, hogy hazaengedjenek látogatóba a családomhoz. Azt válaszolták, ha hazamegyek, ne menjek többet vissza. Annyira elegem lett, hogy hazajöttem. Idővel a kerékpársport magyarországi fejlesztésénél is felmerült, hogy kitelepedjek, de én már akkor itthon karriert építettem, így nem bántam meg, hogy itthon maradtam” – szögezte le meg Novák.


 

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.