Központ
2017. szeptember 25. hétfő, Eufrozina, Kende
Borús
Hétfő
Borús
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

Bölöni a szaúd-arábiai Al-Ittihad edzője lett

Czimbalmos Ferenc-Attila július 30, 2015 Sport

Boloni Al Ittihad-2 A katari Al-Khor korábbi vezetőedzője, Bölöni László a múlt hét elején megegyezett a szaúd-arábiai Al-Ittihad együttesével, ahol Victor Piţurcát váltja a kispadon, akivel a klub vezetése, a vártnál gyengébb eredmények miatt felbontotta a megállapodást. A 62 éves marosvásárhelyi születésű szakember jelenlegi együttesénél két, az 1. ligából ismert labdarúgóval dolgozhat együtt, Lucian Sânmărtean és a lengyel Lukasz Szukala is Piţurcă érkezésekor kerültek a szaudi együtteshez. Bölöni segítője Szentes Lázár, aki a magyar NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr szakmai igazgatója volt.

Magyar sajtóértesülések szerint Bölöni és Szentes már hosszú ideje szeretett volna együtt dolgozni, de különböző okokból kifolyólag eddig erre nem kerülhetett sor.

Az Al-Ittihad az egyik legsikeresebb ázsiai labdarúgóklubnak számít, hiszen története során nyolcszor nyerte meg a Szaúd-Arábiai bajnokságot (legutóbb 2009-ben) és háromszor az ázsiai

Bajnokok Ligáját. Mindemellett több tucat trófeával rendelkezik. Korábban a jelenlegi román szövetségi kapitány, Anghel Iordănescu egy évig irányította a csapatot.

Boloni Al Ittihad-1

Az Al-Ittihad a harmadik együttes lesz, amelyet az arab félszigeten irányíthat Bölöni az Al-Jazira és Al-Wahda után (Egyesült Arab Emírségek).

Share Button
Ennyien olvasták: 715

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.